190196. lajstromszámú szabadalom • Talajszűrő szerkezet alagcsövekhez

1 190 196 2 A találmány alagcsövek talajszűrő szerkezetére vonatkozik, amely főleg laza talajokban (homok, Mo, stb) alkalmazható. E talajok szemcséi ugyanis a tapasztalat szerint a lecsapolt talajvízzel együtt bemosódnak az alagcsőbe s azt eltömik. Ennek megakadályozására szokás az alagcsöveket szűrő­réteggel ellátni, amely réteg maga fogja fel a talaj­­szemcséket s így azok az alagcsőbe nem jutnak be. Az eddig ismert alagcső szűrőszerkezetek olyan, az alagcsövet körülvevő rétegből állanak, amelyek anyaga kavics, gipsz, szalma, faforgács, műanyag szűrőszövet stb. Ezek alkalmazása vagy nagyon költséges, vagy ha szerves anyagokból állottak, rot­hadási folyamatuk következtében nem biztosítot­ták a megfelelő élettartamot, sőt a megfelelő vízát­eresztőképességet sem. A jelen találmány célja olyan szervetlen anyagú szűrőszerkezet szolgáltatása, amely olcsó anyagok­ból képezhető és emellett a szűrőfeladatát tartósan, jó vízáteresztőképességgel és minden igény kielégí­tésével biztosítja. A találmány azon a felismerésen alapszik, hogy erre a célra kiválóan hasznosítható a ragasztott üvegszálfátyol valamint az erőműi pernye is. A találmány szerinti szerkezet lényege, hogy az 25 alagcső és a talaj közé ragasztott üvegszálfátyol és/vagy erőműi pernye réteg van beépítve. A vízben nem oldódó műgyantával összeragasz­tott üvegszálfátyolnak kellő szakítószilárdsága van ahhoz, hogy a tekercselés, a fektetés és a földterhe- 30 lés igénybevételét el tudja viselni és megvan a kellő hajlékonysága és összetartása is ahhoz, hogy teker­cselése gépi úton történhessék még kis alagcső­­átmérő esetén is. Üvegszálfátyollal több rétegű be- , vonat is készíthető anélkül, hogy az ára megközelí- 35 tené a hasonló szűrőképességű, de sokkal drágább ipari szűrőszövetek árát. Egyes talajokban azonban nemcsak az ismert szűrőszövetek, mint amilyenek közé a terhi is tarto­zik - de az üvegszálfátyol alkalmazása esetén is 40 idővel csökken a szűrőréteg vízáteresztőképessége, amit a kiszűrt talajszemcsék tömítő hatása okoz. Ezt a tömítő hatást a szűrőréteg növelésével lehet ellensúlyozni. Ennek egyik módja, hogy magát az üvegszálfátyol vastagságát növeljük több réteg al- 45 kalmazásával, de a találmány értelmében igen jó eredményt érhetünk el, ha az alagcsövet az üveg­szálfátyol rétegen kivül második szúrőképes, szem­csés, előnyösen erőműi pernye réteggel is körülvesz­­szük. 50 Az erőműi pernye porózus, könnyű, jó vízát­eresztőképességű, egyenletesen hnom és érdes szemszerkezetű. Érdes szemszerkezete megakadá­lyozza tömörödését és ez a tulajdonsága hosszú időn át alkalmassá teszi szűrőrétegként történő al­kalmazására. Az üvegszálfátyolborításon nem ha­tol át, azt nem tömíti el, ezért vele együttesen igen nagyhatású szűrőszerkezet alakítható ki. Száraz állapotban laza szerkezeténél fogva önthető s ezért az alagcső árkába könnyen betölthető. Emellett homok- vagy kissé kötött talajoknál önmagában is alkalmazható szűrőrétegként. Találmányunkat a következőkben annak három jellemző példaképpeni kiviteli alakjával kapcsola­tosan a mellékelt rajzra való hivatkozással is meg­világítjuk. A rajzon az 1. ábra a találmány egyik, a 2. ábra a találmány egy másik, a 3. ábra a találmány egy harmadik példaképpeni kiviteli alakjának metszete. Az 1. ábrán a találmány szerinti szerkezetnek olyan kiviteli alakja látható, amelyet jól alkalmaz­hatunk pl. homok, kavics 1 talaj esetén : a munka­árokba kettős 4 üvegfátyol réteggel borított 3 alag­cső van befektetve, ami köré a visszatöltés teljes egészében a helyszíni 1 talajjal történt. A 2. ábrán kissé kötött 1 talajba mélyített mun­kaárokban 5 erőműi pernye ágyazatba van a 3 alagcső lefektetve s csak fedőrétegéül kerül vissza a helyszíni 1 talaj. A 3. ábrán láthatjuk a találmány leginkább ajánlható kiviteli alakját, amelyet ünomszemcséjű, folyós pl. Mo 1 talajban alkalmazhatunk. Itt a 2 munkaárokban az 5 erőműi pernye ágyazatba ke­rült a 4 üvegszálfátyollal burkolt 3 alagcső s fedőré­tegül itt is az 1 helyszíni talaj van visszatöltve. Hangsúlyozzuk, hogy mind az üvegszálfátyol előállítása, mind az erőműi pernye felhasználása kis költséggel jár s ezért a találmány szerinti szerke­zet igen gazdaságos és amellett időtállóbb és meg­bízhatóbb az eddig alkalmazott szerkezeteknél. Szabadalmi igénypont Talajszűrő szerkezet alagcsövekhez, azzal jelle­mezve, hogy az alagcső (3) vízben nem oldódó mű­gyantával ragasztott üvegszálfátyol (4) és/vagy erő­műi pernye (5) réteggel van körülvéve. 1 oldal rajz

Next

/
Oldalképek
Tartalom