189924. lajstromszámú szabadalom • Tartály bor - különösen vörösbor - érlelésére és/vagy tárolására
3 189924 4 A találmány bor - különösen vörösbor - érlelésére és/vagy tárolására szolgáló tartályra vonatkozik. A korszerű, nagyüzemi borkészítési technológiák és berendezések racionális alkalmazásának, a borok egyöntetű minősége és állandó jellege biztosításának, valamint a piaci igények magas színvonalon történő kielégítésének egyaránt alapvető feltétele, hogy a borok érlelése és tárolása nagy, homogén egységekben történjék. Az utóbbi néhány évtizedben létesített nagyméretű, vasbetonból, illetve fémből, pl. alumíniumból, szénacélból, korrózióálló acélból készült tartályok elsősorban az oxidos érlelést nem igénylő, ún. reduktív borok előállításához nyújtottak jelentős segítséget, a légátnemeresztő (pőrusmentes) falazatú tartályok azonban a teljesen, vagy kisebb-nagyobb mértékben oxidos érlelést igénylő borok esetében nem nyújtanak kielégítő megoldást. Az ilyen borfajták - pl. túlérett szőlőből készülő, különleges minőségű fehérborok, és különösen a jó minőségű vörösborok - előállításához továbbra is szükség van ezek fahordóban történő érlelésére. A nagyméretű hordók gyártásához szükséges kiváló minőségű faanyag nem, vagy csak korlátozott mértékben áll rendelkezésre, és rendkívül drága, ami a nagyméretű hordók építéséi és javítását egyaránt megnehezíti. A hordóméretek növelésének azonban nemcsak a megfelelő faanyag beszerezhetőségének nehézsége, hanem az a tény is határt szab, hogy a fahordók anyaga a bortól duzzad, az üres hordók zsugorodnak, és az e méretváltozások eredő értéke a nagyméretű hordóknál igen nagy. 100-120 hektoliternél valamivel nagyobb méretben igen kevés - különlegességnek számító - ászokhordó létezik, de ezeknek is csak egy része van használható állapotban. Ugyanakkor e nagy ászokhordók térfogata is messze elmarad az egyöntetű minőségű borok könnyű és biztos előállításához kívánatos - legalább 500 hektoliteres, illetve azt meghaladó - nagyságtól. A kisebb űrtartalmú hagyományos felépítésű hordóknál viszont az a hátrány jelentkezik, hogy ezekben a borok jelentős része a kívánatosnál gyorsabban fejlődik és gyorsan vénül. A lineáris méretek csökkentésével ugyanis az űrtartalom harmadik, a borral érintkező hordófelület viszont csak második hatvány szerint csökken, így a kisebb hordókban tárolt bor térfogategységére jutó légáteresztő felület nagyobb. Pl. egy 100 hektoliteres hordóval összehasonlítva egy 10 hektoliteres hordó esetében háromszoros, egy 0,5 hektoliteres hordó esetében pedig tízszerest is meghaladó mértékben nagyobb a borra jutó fajlagos légáteresztő - és ezzel az oxigéndiffúziót lehetővé tevő - felület. Egy adott hordómérettel tehát meghatározott pórusvolumen (ób ezzel meghatározott oxidációs tartomány) jár együtt, és ettől hagyományos hordóépitési módszerekkel számottevően eltérni nem lehet. A találmány feladata, hogy olyan tartályt szolgáltasson bor érlelésére és/vagy tárolására, amely - gyakorlatilag racionális határok között - tetszőleges, tehát pl. 100 hektolitert meghaladó űrtartalmúak lehetnek, ugyanakkor a mindenkor megkívánt oxidációs tulajdonságokkal (légáteresztő képességgel, ill. porózussággal) rendelkeznek. A találmány azon a felismerésen alapszik, hogy ha a statikai és oxidációs funkciókat egymástól különválasztjuk, és a légáteresztő felületet viszonylag kisméretű betételemekkel, a bor hidrosztatikus nyomásának és egyéb terhelésének a felvételét e betételemek elhelyezésére szolgáló nyílásokat tartalmazó merev tartószerkezettel biztosítjuk, az űrtartalom és egy adott tartálynál a légátbocsátó felület aránya gyakorlatilag tetszőleges választható meg. E felismerés alapján a kitűzött feladatot a találmány értelmében olyan bortéroló tartály segítségével oldottuk meg, amelynek az a lényege, hogy nyílásokat tartalmazó merev tartószerkezete van, és a nyílásokban vagy legalább azok egy részében rögzített légáteresztő betételemekkel rendelkezik. A tartószerkezet úgy van méretezve, hogy önmagában képes a bor hidrosztatikus nyomásából, a tartály önsúlyából és már rendeltetésszerű terhelésekből (pl. a tartályra a kezelő személyeknek fel kell lépni slb.) származó igénybevételek jelentős - általában túlnyomó - részének a felvételére, míg a belételemek alapvetően oxidációs funkciót töltenek be. Azokba a nyílásokba, ahova esetleg nem kerülnek légáteresztő betételemek, légátnemeresztő betételemek rögzíthetők. A légáteresztő betételemek általában fából, előnyösen mocsártölgyből (Quercus robur), vagy muzsdalylőlgyből (Quercus petraos); a merev tartószerkezeteknek pedig legalább a borral érintkező része(i) ausztenit-ferrite8 vagy ferrites szövetszerkezetű korrózióálló acélból van(nak). A fából készült betételemek többnyire egymáshoz horonyszád kapcsolatokkal csatlakozó, fából készült dongákból vannak kialakítva,* célszerűen ezek a horony-szád kapcsolatok tömítőanyagot tartalmaznak. Előnyös továbbá, ha a légáteresztő betételemek a légáteresztő felülettel párhuzamos, vagy/és közel párhuzamos szálirányú fadongákból vannak kiképezve. Amint a fentiekben erre utaltunk, a tartálynak légátnemeresztő betételemei is vannak, amelyek a merev tartószerkezet nyílásainak egy részében, vagy/és a légáteresztő betételemeken, azokat lezáró módon - előnyösen oldható kapcsolatokkal - vannak rögzítve. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy adott űrtartalom esetében is különféle oxidációs tulajdonságú tartályok legyenek építhetők. Ezek az oxidációs tulajdonságok egy adott tartálynál üzem közben is változtathatók, ha 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
