189059. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kikönnyítéssel rendelkező fröccsöntött darabok előállítására

1 189 059 2 A találmány tárgya eljárás kikönnyítéssel rendelke­ző fröccsöntött darabok előállítására. A találmány szerinti eljárással mélyedésből, vagy átmenő nyilasból álló kikönnyítések egyaránt előállít­hatok. Az eddig ismert eljárások szerint úgy alakítják ki a fröccsöntött darabokban a kikönnyítéseket, hogy a folyékony müanyagmasszával a szerszám üreges teré­ben legalább egy szilárd magot körbeáramoltatnak. Ennek az eljárásnak a hiányossága az, hogy a mag mögött az olvadékáramlások összetalálkozása nemkí­vánatos folyási varratképződéshez vezet, amit persze technológiailag meg kell oldani, de az ismert gyártási módoknál nem lehet kiküszöbölni. A 28 55 200 számú Német Szövetségi Köztársaság­­beli közrcbocsátási iratban olyan eljárás van ismertet­ve, amely szerint a szükséges utónyomást úgy viszik rá a fröccsöntött darabra, hogy alacsony nyomáson képlékeny olvadékkal megtöltött formát a fröccsön­tőgépen egyik műveleti helyről a másikra továbbítják és ott egy viszonylag nagy öntőnyíláson át az olvadék­ba rudat nyomnak bele, amely a formában marad hűlés befejeződéséig. A megoldás hiányossága az, hogy a megtöltött for­mának az egyik műveleti helyről a másikra történő továbbítása közben az olvadék már annyira lehűlt, hogy meghatározott kikönnyítés csupán bemélyedés­ként lenne kialakítható és ez méreteiben pedig a szük­séges ulónyomáslól függ. További hiányossága még a fröccsöntőformák szál­lítórendszerének bonyolult felépítése, valamint az áramlási útnak a falvastagsághoz képest kedvező vi­szonyt mutató viszonylag egyszerű darabokra való korlátozottság. A találmánnyal célunk kikönnyítéssel rendelkező, áramlási vonaltól mentes fröccsöntött darabok előál­lítása. A találmánnyal feladatunk megfelelő eljárást kiala­kítani, amely segítségével az áramlási vonalak kikü­szöbölése mellett gazdaságosan tudunk kikönnyítés­sel rendelkező fröccsöntött darabokat előállítani. A kitűzött feladatot a bevezetőben említeti eljárás­nál a találmány szerint úgy oldottuk meg, hogy leg­alább egy alakos tüske van a nyitott szerszámban alapállásként és az alakos tüske aiakkontúrral kikép­zett alsó oldala útján tömít, továbbá a szerszám zárá­sakor, valamint az olvadékbetöltés fázisában ez az állapot megmarad, ahol közvetlenül a kontúrkitöltés fázisának a befejezése után egy küíön vezérelt mozga­tórendszer segítségével az alakos tüskét, illetve a tüs­kerendszert beleengedjük a forma üregébe és az olva­dék kiszorításával legalább egy kikönnyítést alakí­tunk ki, majd pedig a mindenkori műszaki adottsá­goktól, különösen pedig a szerszámosztósík helyzeté­től függően az alakos tüskét, illetve a tüskerendszert a hűtési fázis befejeződése után a szerszám kinyitása közben alaphelyzetbe juttatjuk vissza, illetve az eltá­volításáig benyomott állapotában hagyjuk és csak a szerszám záródása után juttatjuk vissza alaphelyzeté­be. Célszerű az olyan foganatosítás! mód, amelynél az előállítandó, fröccsöntött darabban a kikönnyítést az olvadéknak a forma üregébe történő beszorílásával alakítjuk ki. Előnyös az olyan foganatosítást mód, amelynél a kikönnyítés kialakításakor kiszorított olvadékot az alakos tüske üregével felvesszük és a hűtés befejeződé­se után külön eltávolítjuk. Lehetséges az olyan foganatosítást mód, amelynél a kiszorított olvadékot legalább részben olyan nyílás­­sül vesszük fel, amelyet a szemközti formakontúron e'rendezett toiattyú visszahúzásával hozunk létre és a lehűtött kikönnyítésből a szerszám kinyitása alkalmá­val ezen, szemközt elrendezett tolattyúnak az alapál­lásba történő visszajuttatásakor eltávolítjuk a formát. Célszerű az olyan foganatosítást mód, amelynél a benyomásra kerülő tüskerendszert szemközt elrende­zett, visszahúzható tolattyúval ellátott tömör tüske, üreges tüske és tömör tüske tetszőleges kombinációjá­­ból alakítjuk ki. A benyomandó tüskével le kell győznünk a szer­számban uralkodó nyomást és a szükséges utónyo­mást legalább részben át kell tudnunk adni. Az olva­dék hőmérséklete olyan legyen, hogy a képlékeny anyag a tüske benyomásakor még viszkoelasztikus állapotban maradjon. A találmányunk szerinti eljárás előnye, hogy ki­­lönnyítéssel rendelkező fröccsöntött darabok áram­lási vonaltól mentesen állíthatók elő. Ezzel az ilyen darabok mechanikai és esztétikai tulajdonságait lé­nyegesen megjavítjuk. Különösen pedig viszonylag bonyolult darabokhoz is felhasználhatóvá válnának a kedvezőtlen áramlási viszonyokkal rendelkező képlékeny anyagok. A találmány szerinti eljárást részletesebben célszerű foganatosítási példák kapcsán ismertetjük. A forma nagyságához képest kisebb átmérőjű mé­lyedések vagy áttörések esetében az alakos tüskét tö­mör tüskeként képezzük ki, amely a felesleges olvadé­kot a forma üreges terébe kényszeríti. A forma nagyságához képest nagyobb átmérőjű áttörések esetében az alakos tüskét üreges tüskeként, illetve hüvelyként képezzük ki. Az áttörést, tehát az átmenő kikönnyitést az olvadék egy részének az üre­ges tüskébe történő bejuttatásával alakítjuk ki. A hü- 1 és befejeződése után a szerszám kinyitásakor a ki­­bönnyitcsből az üreges tüske belsejében visszamaradt részt külön távolítjuk el. Szabadalmi igénypontok 1. Eljárás kikönnyítéssel fröccsöntött darabok elő­állítására, azzal jellemezve, hogy legalább egy alakos iiske van a nyitott szerszámban alapállásként, az ala- Kos tüske alakkontúrral kiképzett alsó oldala útján omit, továbbá a szerszám zárásakor, valamint az olvadékbetöltés fázisában ez az állapot megmarad, ihol közvetlenül a kontúrkitöltés fázisának a befeje­zése után egy külön vezérelt mozgatórendszer segítsé­gével az alakos tüskét, illetve a tüskerendszert beleen­gedjük a forma üregébe és az olvadék kiszorításával legalább egy kikönnyítést alakítunk ki, majd pedig a mindenkori műszaki adottságoktól, különösen pedig a szerszámosztósík helyzetétől függően az alakos tüs­két, illetve a tüskerendszert a hűtési fázis befejeződése után a szerszám kinyitása közben alaphelyzetbe jut­tatjuk vissza, illetve az eltávolításáig benyomott álla­potában hagyjuk és csak a szerszám záródása után juttatjuk vissza alaphelyzetébe. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom