188096. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tektonikusan erősen igénybevett,elsődleges porozitású kőolajtárolók leművelésére
1 1«8 096 2 Szabadalmi igénypontok I. Eljárás tektonikusán erősen igénybevett, elsődleges porozitású, adott esetben már leművelt, tehát termeléssel felhagyott kőolajtárolók művelésére, azzal jellemezve, hogy a tektonikai igénybevétel hatására létrejött tárolókőzet egységekbe - ahol a kőolajtárolót tektonikusán tördelt, kőzetvetőkkel határolt több kis egységből álló blokk képezi -, a tároló egyetlen rétegébe, vagy a blokkon belül több rétegbe a szegregáció létrehozására gázhalmazállapotú közeget és/vagy vizet juttatunk, majd annak eredményeként a kőolaj felhalmozódásának megtörténte után a kitermelést fokozatosan, külön termelőkutakon és/vagy besajtolási szünetben a besajtoló kúton vagy kutakon megkezdjük, a gázhal- 5 mazállapotú közeg és/vagy víz bevezetésével pedig a telepnyomást -, függetlenül a kezdeti telepnyomástól -, az adott tároló mindenkori szénhidrogéntermelési nyomásszintjére állítjuk be. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás foganatosítási 10 módja, azzal jellemezve, hogy a gázhalmazállapotú közeg és/vagy víz besaj tolását és a telep eredeti folyadékának kivételét célszerűen időben elnyújtottan egymás után, adott esetben periodikusan, vagy termelési szünetekkel ciklikusan folytatjuk. Ábra nélkül Kiadja az Országos Találmányi Hivatal A kiadásért felel: Himer Zoltán osztályvezető Szedte a Nyomdaipari Fényszedő Üzem (877356/09) 88-0645 — Dabasi Nyomda, Budapest — Dabas Felelős vezető: Bálint Csaba igazgató 4