187893. lajstromszámú szabadalom • Kompozíciók elsősorban épülethomlokzatok bevonására
1 187 893 2 A találmány tárgya olyan vizes diszperziós kötőanyagú bevonóanyag kompozíció, mely elsősorban épülethomlokzatok bevonására alkalmas. Az épületek homlokzatára felhordott bevonóanyagokkal szemben támasztott követelmények igen széles körűek. A napjainkban használt anyagok még nem képesek minden követelménynek eleget tenni, mert az egyszerre fellépő esztétikai és minőségi igények olyan kompozíciók előállítását tennék szükségessé, melyekben azok az összetevők, melyek alkalmasak lennének a cél elérésére, a szokásos technológiával nem gyárthatók. Ezért ezideig olyan termékeket sikerült csak előállítani, melyek vagy a minőségi, vagy az esztétikai követelményeknek tettek eleget. A jó minőségű — épülethomlokzatok bevonására alkalmas — kompozíciókkal szemben elsődleges követelmény, hogy a bevonatnak ellenállónak kell lennie külső meteorológiai és eróziós hatásokkal szemben és emellett biztosítani kell többek között a páradiffúziót. (Széli László: Homlokzatképzések.) Az eddig ismert rendszerek többé-kevésbé elienállóak, de a bevonatok filmképző anyagai, töltőanyagai és az alkalmazott cellulóz-származékok ha nedvesség vagy csapó eső hatásának vannak kitéve, duzzadásra hajlamosak. (Beleznay Géza: Műanyagok a homlokzaton.) Ennek következménye, hogy ha az említett hatások megszűnnek, ezek az anyagok a felvett nedvességet leadják és újra a környezet relatív páratartalmának megfelelő nedvességtartalomra állnak be. Ahányszor ez a hatás ismétlődik, a bevonat annyiszor duzzad, majd zsugorodik össze. Emiatt a rendszer — még ha bizonyos mértékig rugalmas is — egy idő után megrepedezik, kedvezőtlen esetben lehámlik. A károsító hatás fokozódik fagypont körüli hőmérsékleten, amikor a bevonatba jutott víz duzzadt állapotban megfagy, és a roncsolódás így még sokkal erőteljesebbé válik. Az időjárás nehezíti az ismert festékek felhordását is, mert ezek száradásához legalább 8 °C-os hőmérséklet szükséges. (Konrad Gatz: Farbige Bauten.) A filmképződés meglehetősen lassú - hőmérsékletfüggő - folyamat, ami miatt főként alacsonyabb hőmérséklettartományban - 6-10°C körül - a bevonatnak az alaphoz történő kötése 24—36 órát is igénybe vehet. Ha ezalatt az idő alatt a frissen bevont felületet csapó eső éri, az a teljes felvitt réteget lemoshatja, ami természetesen nagy anyagi kárt jelent. Ennek a káros hatásnak a csökkentésére az alapvakolatokban gyakran használnak különféle fagyállásgátló adalékokat, melyek a kívánt célt kezdetben el is érik, később azonban a termékből víz hatására kioldódó anionok a bevonatba visszadiffundálva káros hatást fejtenek ki. A homlokzati bevonatok rugalmasságát a fagypont alatti hőmérsékleti igénybevételek mellett nagymértékben próbára teszi a napsugárzás melege és ultraibolya tartománya. Különböző pigmentek alkalmazása esetén (Karl Moritz: Jó és rossz hővédelem) a különféle színű bevonatoknál az alábbi vakolathőmérsékletek fordultak elő, 26 °C-os külső hőmérsékletnél: A bevonat színe A vakolat hőmérséklete °C fehér 33 sárga 40 piros 47 barna 50 kék 53 fekete 65 Ahogy a vakolat hőmérséklete növekszik, ugyanúgy nő a bevonat tágulási mozgása, igénybevétele és a bevonatok elöregedése. Az eddig használt bevonóanyagok az alap gondos előkészítését igényelték, a kisebb mélyedéseket, repedéseket el kellett tüntetni, hogy szép felületet lehessen kapni. Különféle oldatokkal előkezelést, fluátozást kellett. végezni, hogy a vakolatalapra biztosítani tudják a bevonat megfelelő tapadását. Ez a megoldás rontja az egyébként fontos és kívánatos páradiffúziót és emelett nagymértékben növeli a költségeket, továbbá azalapozórétegnek csak a teljes kiszáradás után hordható fel a bevonat, ami természetesen időveszteséget is okoz. Ezen túlmenően vékony falazat esetén nem is lehet eltekinteni az alapozó vízzáró réteg alkalmazásától. További hátránya a jelenlegi diszperziós falfestékeknek, hogy mérsékelt páraáthatolást tesznek lehetővé. Sokszor a filmképző anyag miatt a bevonat olyan tömör, hogy belülről kifelé nem a bevonati rétegben a legalacsonyabb a páradiffúziós faktor, emiatt a fal belső oldalán páralecsapódás, nedvesedés következik be. Az ilyen bevonatok károsító hatása még abban is megnyilvánul, hogy friss légszáraz vakolatra felhordva nem engedik át kellő mennyiségben a levegő széndioxidját, így a kívánatos karbonátképződés nem jöhet létre az alsóbb rétegekben, ami később a nem megfelelő szilárdság miatt porlódást idéz elő. A tömör filmek ezenkívül útját állják a kifelé diffundálni kívánó párának, melyek a bevonat alatt lecsapódnak, felgyűlnek. Ezek a folyamatok fagyás esetén feltáskásodáshoz, lehámláshoz vezetnek. A ma ismert diszperzió típusok nern alkalmasak a vakolatrepedések áthidalására, mert szerkezeti felépítésük ezt nem teszi lehetővé. Ezért a bevonat felvitele után is fennáll a vízbehatolás, majd az ezt követő lehárnlás veszélye. Ha pedig ezt elkerülendő vastagabb rétegben hordjuk fel az anyagot, a benne lévő kötőanyagból kialakult filmben feszültségek lépnek fel és a íőokozta dilatációt és zsugorodást nem tudja követni a bevonat. 4 Hátrányos a jelenleg alkalmazott bevonatoknál az is, hogy pl. diszperzióval javított cementhabarcsra csak teljes átszáradás után (mintegy 18 nap) lehet őket felhordani. Normál vakolatra 14 nap várakozási idő után lehet felvinni 20 °C és 65 rel.% páratartalom mellett. Kedvezőtlen időjárás esetén még ennél is hosszabb idő szükséges. Ismert, hogy a diszperziós falfestékek felsorolt hátrányos tulajdonságait szálas anyagok bekeverésével részben ki lehet küszöbölni. Szálas anyagokat (például gyapjú-, g/apot- és PVC-rostokat) tartalmazó bevonó komozíciókat ismertet a 3 016 358. sz. Német Szövetségi Köztársasig-be!i közrebocsátási irat, valamint a 75 79 532 és 79 02 286 sz. japán közzétételi irat, A szálas anyagokat tartalmazó bevonó kompozíciók előnye, hogy javul a bevonat vízgőzdiffúziója, a bevont felületen rugalmas be vorn t képződik, a bevonat hibás, egyenetlen falfelületekre is felvihető, és esztétikus megjelenésű (esetenként bársonyra emlékeztető) bevonatot képez. Hátrányt jelent azonban, hogy ezek a bevonatok viszonylag lassan kötnek meg és lassan száradnak. Beltéri felhasználás esetén a bevonat lassú száradása nem okoz problémát; éppen ennek tulajdonítható az, hogy az idézett közlemények a bevonóanyagokat tipikusan beltéri felhasználási területekre (például tapéták bevonására) javasolják. Az időjárás viszontagságainak nagymértékben kitett 5 IC 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
