187333. lajstromszámú szabadalom • Belsőégésű motor gázadagoló szerkezete

1 2 187 333 Az ismertetett berendezésnél a IV és V fokozatok közös K házban vannak elrendezve, amely K, veze­ték révén van a T légbeszívó vezeték bemenő csövé­hez vagy még inkább annak kiömléséhez csatlakoz­tatva. 5 Annak érdekében, hogy a K ház belsejében a túlnyomást szabályozni tudjuk, egy szabályozható kis keresztmetszetű kiömlőnyílással láthatjuk azt el. Ebből következik, hogy a nyomáscsökkentők 13 membránjai állandóan olyan nyomásnak vannak alávetve, amely a T légbeszívó vezeték beömlő­csonkjában uralkodik. Mivel ez a nyomás nagyobb az atmoszferikus nyomásnál, a membránokra kifej­tett nyomóerő igyekszik a nyomáscsökkentők nyí- 15 lását növelni, azaz ugyanolyan értelemben hat, mint az a depresszió, amely az indításkor illetve lassuláskor jelentkezik. Előnyös lehet, bár ezt a rajzokon nem ábrázol­tuk, ha a K ház két részét, amelyek a IV és V foko- 20 zatokat tartalmazzák, válaszfallal elkülönítjük és a két részben a túlnyomást két külön vezetéken ke­resztül vezetjük be. Ez a megoldás lehetőséget ad arra, hogy külön-külön szabályozzuk azt a túlnyo­mást, amely a két fokozat nyomáscsökkentőjének 25 membránjainál uralkodik. Megállapítható, hogy ha a szerkezet szabályozá­sa olyan, hogy induláskor és lassuláskor a T légbe­szívó vezetékben lévő depresszió eljut egészen a III fokozatba, akkor az utóbbit is előnyösen a K ház- 30 ban kell elhelyezni, hogy a nyomáscsökkentők membránjai ugyancsak a túlnyomás hatása alá ke­rüljenek. Az 5. ábrán, előnyösen egy utolsó közbenső III fokozatot ábrázoltunk, amelyben előnyösen két 35 30a, 30b nyomáscsökkentő van úgy elhelyezve, ahogyan az 1. ábrán látható. Az 5. ábra egyik különleges jellemzője szerint a 30a és 30b nyomáscsökkentők membránjai között három koncentrikus, szabályozható 7a-7b~7c rugó 40 van elhelyezve. A 7c rugó úgy van szabályozva, hogy maximális nyúlása esetén a III fokozatban uralkodó túlnyomás egy első értéket ér el, például 30 millibar nagyságrendet. A 7b rugó úgy van sza­bályozva, hogy maximális nyúláskor az emlitett 45 túlnyomás egy második értéket ér el, amely észreve­hetően kisebb, mint 30 millibar és a 7c rugó úgy van szabályozva, hogy maximális nyúlásakor a túlnyo­más harmadik értéket ér el, amely észrevehetően kisebb a másodiknál. A fokozatosan működő, 50 többszörös rugók elhelyezése következtében egyet­len III fokozaton belül megvalósíthatjuk a lassítás­nak, az úton és az autóúton való üzemviszonyok­nak megfelelő szabályozásokat és következéskép­pen bizonyos esetekben elhagyhatjuk az I és II 55 fokozatokat. Természetesen eljárhatunk úgy is, hogy ezeknek a rugóknak a nyúlási tartományát különbözőkép­pen szakosítjuk, vagy olyan rugórendszeri alkal­mazunk, amelynél megfelelő, szabályozható foko- 60 zatú rugókarakterisztikákat alkalmazunk. Szabadalmi igénypontok 1. Belsőégésű motor gázadagoló szerkezete, amelynek a gáztartály és a motor között elhelyezett több expanziós fokozata van és ezeknek a fokoza­toknak legalább egy bemenő fokozata van, amely a gáztartályhoz van csatlakoztatva és amelyben állandó és az atmoszferikus nyomásnál kissé na­gyobb nyomást létesítő rugóval terhelt nyomás­­csökkentő van elhelyezve és amelynek továbbá egy nagy érzékenységű utolsó fokozata van, amelynek ki menete a motor légbeszívó köréhez van csatla­koztatva, azzal jellemezve, hogy legalább az emlí­tett utolsó fokozat (V) legalább egy terheletlen membránú nyomáscsökkentőt tartalmaz és úgy van működtetve, hogy semmilyen nyomáscsökken­tést ne létesítsen és mintegy nulla túlnyomással dolgozzon, induláskor és lassuláskor pedig átmene­ti állapotban legyen és a membrán a szívóáramkör­ben lévő depresszió függvényében működjék, amelynek ingadozásait ily módon elsimítja. 2. Az 1. igénypont szerinti gázadagoló szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az utolsó fo­kozat (V) legalább két nyomáscsökkentőt tartal­maz, amelyek úgy vannak elhelyezve, hogy inercia szempontjából a nehézségi erő és a centrifugális erő együttes hatását csökkentsék. 3. Az 1. igénypont szerinti gázadagoló szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az utolsó fo­kozat (V) legalább négy terheletlen membránú nyo­máscsökkentőt (B,) tartalmaz, amelyek, előnyösen szabályos poliéder oldalait követően vannak térben elhelyezve. 4. Az 1-3. igénypontok bármelyike szerinti gáz­adagoló szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy utolsó elöfokozata (IV) van, amelyben ugyan­annyi membrános nyomáscsökkentő (A,) van, mint az utolsó fokozatban (V) és mindegyik az utolsó fokozat nyomáscsökkentőjével (B,) sorozatban és az előnyösen ugyanazon szabályos poliéder oldala­it követően van elhelyezve. 5. A 4. igénypont szerinti gázadagoló szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az utolsó elő­fokozat (IV) mindegyik nyomáscsökkentője (A;) az utolsó fokozat (V) egyik nyomáscsökkentőjével (B,) párban van elhelyezve. 6. Az 1. igénypont szerinti gázadagoló szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az utolsó fo­kozatban terheletlen membránú nyomáscsökkentő (B) van elhelyezve megközelítően a vízszintes sík­ban oly módon, hogy a membrán a szekrény fene­kéhez képest alsó helyzetben van, míg az utolsó előfokozatban, előnyösen terheletlen membránú nyomáscsökkentő (A) van elhelyezve, amelynek membránja az utolsó fokozat nyomáscsökkentőjé­nek membránjával párhuzamos síkban helyezkedik el, azzal szemben és (az utolsó előfokozat nyomás­csökkentője (A) az utolsó fokozat nyomáscsökken­tője (B) fölött van elhelyezve oly módon, hogy membránja a szekrény fenekéhez képest felül he­lyezkedik el. 7. A 6. igénypont szerinti gázadagoló szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy kiegészítő csö­ve (Z) van, amely az utolsó fokozat nyomáscsök­5

Next

/
Oldalképek
Tartalom