186953. lajstromszámú szabadalom • Berendezés toronyszerkezetek, főleg felvonótornyok építésére
2 186953 3 A találmány berendezés toronyszerkezetek, főleg felvonótornyok építésére. A berendezések a torony összeállítását elősegítő segédszerkezetei, így alaptagra telepített és tagokból összeépített szerelő oszlopa, hajtóegységgel mozgatott egy vagy több teheremelő szerve, a létesítendő torony részeihez való hozzáférhetőséget szolgáló egységei, valamint munkavédelmi segédeszközei vannak. A toronyszerkezetek építése a legtöbbször különleges segédszerkezeteket és szakértelmet kíván. Elsősorban azért, mert a beépítendő szerkezeti részek nem egyszer igen nagy magasságokba való eljuttatásáról, rendeltetési helyén pedig annak biztonságos beépítéséről kell gondoskodni. Az alkalmazott segédberendezések olyan emelő szerkezetek, amelyek e feladat betöltésére hivatottak. Teheremelő képességük, bejárt pályájuk és szerkezeti kialakításuk a megépítendő toronyszerkezet jellegéhez és geometriai méreteihez kell, hogy alkalmazkodjék. Az adott területen belül még sajátságosabb feladatot jelent a felvonótornyok építése, amelyeknél a legtöbbször rendkívül szűk hely áll rendelkezésre csupán. Szinte kivétel nélkül ez a helyzet új épületek felvonóinak létesítésénél és meglévő épületek felvonóinak fölújításánál. A legtöbb esetben mind a felvonótorony, mind pedig a felvonó üzemeltetésére szolgáló gépház alkatrészeinek mozgatására szűk belső terű lépesőház áll csak rendelkezésre. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet akkor sem, ha a felvonótornyot belső udvaron függőfolyosók mellé telepítik. Az épületek felvonótornyainak és gépházainak öszszeszerelését az eddigi módszerek szerint külső cs belső állványozással hajtják végre. Belső állványnak azt nevezzük, amely a felvonó haladási „nyomvonala” mentén, a majdani járószék űrszelvényén belül helyezkedik el. A külső állvány ezzel szemben az, amelyet a létesítendő felvonótornyok mellé lehet telepíteni. Nehézséget okoz, hogy az adott helyzet geometriai és építéstechnológiai sajátosságai csak korlátozott mértékben vagy egyáltalán nem teszik lehetővé ún. típusállványok használatát. Ezért a legtöbb esetben egyedi szerkezetekre és ezek elkészítésére, valamint beépítésére irányuló aránytalanul nagy munkaráfordításra van szükség. Külön gond az ún. felső gépházak állványozása, amelyek az épület tetőszerkezete közelében helyezkednek el. A munka hatékonyabbá tétele érdekében az utóbbi évtizedekben a felvonótornyok építésére segédszerkezetül csőállványokat használnak. Szinte kivétel nélkül ezek is mindig egyedi szerkezetek, amelyeknek a tetőszerkezettel való összeerősítése a legtöbbször igen kényes és bonyolult. Érdekes jellegzetességük ezeknek az állványzatoknak, hogy a hozzájuk fölhasznált acélanyag tömege jelentősen meghaladja a tényleges építmény, tehát a vele fölszerelendő felvonótorony és gépház tömegét. A tapasztalat szerint egy átlagos magasságú lakóépület (4—10 emeletes) felvonótornyához technológiai és munkavédelmi szempontokat véve alapul kb. 100 db munkaszint kialakítására lenne szükség. Ezzel szemben még a legkorszerűbb szerelőállványok is ennek csak egy töredékét teszik megvalósíthatóvá. Ennek következtében a szerelési és emelési műveletek legnagyobb részét nem megfelelő pozícióban és a szerelő személyzet kedvezőtlen testhelyzetében hajtják végre. Ez a körülmény nem csupán fáradságossá teszi a munkát, de a balesetveszélyt is jelentősen megnöveli. A felvonótornyok létesítéséhez szükséges elemek függőleges irányú mozgatását korábban egyszerűen csigával vagy csigasorral végezték. Az utóbbi időben a munka megkönnyítésére villamos üzemű csörlőket használnak. Ezek a földszinten vagy a felvonó akna fenéksíkja közelében helyezkednek el. Hátrányuk, hogy mindenképpen szükséges hozzájuk ún. kötélvisszaterelő csiga, amelynek a legmagasabb emelési pont fölött kell elhelyezkednie. Ehhez azonban meglévő épületek esetén minden esetben az épület tetőszerkezetének megbontása szükséges, ami körülményes és költséges. Kedvezőtlen az is, hogy e megoldások csak egyetlen függőleges teheremelési nyomvonal mentén teszik lehetővé az anyagmozgatást, és így a szerelési munka végrehajtása során több ember manuális munkájára van szükség az elemek vízszintes értelmű elhúzásához vagy megtartásához. Hátránya, hogy a villamos csőrlő voltaképpen alig tudja csökkenteni a szereléssel járó nehéz fizikai munkát, és ezért számos esetben ma is a hagyományos, csigás kézi emelést alkalmazzák. Bármely ismert építési módszer közös sajátossága és egyben hátránya is, hogy az építmény toronyszerkezet jellege miatt a szerelő személyzetnek igen sokat kell lépcsőn vagy a szerelő állványzaton függőleges irányban közlekedni. Ez a munkapszichológiai megfigyelések szerint a dolgozók közérzetére kedvezőtlenül hat, és emellett nagymértékben lassítja az építési munkálatokat. A felvonótornyok építésére szóba jöhető segédberendezések között még leginkább azokra a mozgó állványokra lehet gondolni, amelyek súlyuk könnyűsége folytán épületek homlokzati munkáinál használatosak. Ezek legtöbbje egy vagy két darab teherbíró oszlophoz kapcsolódik, amely mentén függőleges irányú mozgásra képes. A fejlettebb változatok el vannak látva egy kisebb méretű, kézi működtetésű emelő eszközzel. Az ilyen mozgó állvány segítségével azonban legföljebb a felvonótorony ún. szerelő oszlopát lehet összeállítani, de nem alkalmas arra, hogy segítségével a saját alapterületén számottevően kívüleső szerelési műveleteket is el lehessen végezni. A találmány célja olyan toronyépítő szerkezet kifejlesztése, amely egyrészt módot nyújt a felvonótornyok teljes magasságában tetszőleges számú munkaszint létrehozására, másrészt a felvonótornyon kívül önmagát is föl tudja építeni, végül pedig a saját alapterületén jelentős mértékben kinyúló szerelési munkákat is végre tud hajtani. A találmány feladata ezen belül annak megvalósítása is, hogy a toronyépítő berendezés képes legyen a saját szerkezetét képező alkatrészek, a felvonótorony, valamint az ahhoz szükséges minden egyéb tömeg és gépi berendezés mozgatására a személyes fizikai munka szinte teljes kiküszöbölésével. Feladata ezen kívül a berendezésnek az is, hogy az általa kiszolgálható teljes szerelési térben az összes szóbajöhető építőelemet vagy alkatrészt rendeltetési helyére tudjon függeszteni, a műveletek befejezése után pedig képes legyen önmaga lebontására. A találmányi gondolat alapja az a felismerés, hogy a legtöbb toronyszerkezet és azon belül főleg a felvonó5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2
