186512. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés szeméttelepek szervesanyagainak hasznosítására
engedi át. Szárazság esetén megreped, a gázkiáram • lásnak szabad utat biztosít. A szemcsés, nagy hézagtérfogatú takaróanyag viszont könnyen átbocsátja a felszíni vizeket, de a gázkiáramlásnak is lehetőséget biztosít. Ezért megoldásunk szerint az optimális fedőanyag az agyagos, szemcsés, kis hézagtérfogattal rendelkező takaróanyag. Alkalmazható a takaróanyag alatt fólia vagy egyéb szigetelés is, amivel a gázveszteség tovább csökkenthető. Ebben az esetben azonban gondoskodni kell a hulladéktest szondákon keresztül történő nedvesítéséről. A hőmérséklet, a vízháztartás és a tömörítés lehetőségeinek vizsgálatánál figyelemmel kell lennünk a hulladéktest kialakult vagy tervezett mélységére. Ennek az a magyarázata, hogy a mélyebb hulladékdepók jobb gáztermelők, ugyanakkor a tömörítés problematikusabb. Az egyenletes gáztermelés előfeltétele a viszonylag kiegyensúlyozott hőmérséklet. Méréseink és számításaink szerint a minimális hulladékmélységnek 3 m-nek kell ienni ahhoz, hogy a gazdaságosság biztosítható legyen. Hőmérséklet. A stabil anaerob fázisba jutott hulladékdepó belső hőmérséklete 15-18 °C. A lerakótelep gáztartalmának gazdaságos és célszerű kitermeléséhez tudatosan törekedni kel! arra, hogy ez a depóhőmérséklet kialakuljon. Találmányi megoldásunk szerint ezt a hőmérsékletet azzal biztosítjuk, hogy a lerakótelepeket optimális, de célszerűen 3-5 m mélyre tervezzük és/vagy a telep letakarásával biztosítjuk a bőszigetelést a gázszivárgás csökkentése mellett. Nedvességtartalom. A háztartási hulladékok keletkezésük, illetve elhelyezésük időpontjában 40-50% körüli nedvességtartalommal rendelkeznek. Megállapításunk szerint a szeméílerakatban az optimális gázfejlődéshez kb, ennek az értéknek ki kell alakulnia. Megoldásunk szerint ezt a nedvességtartalmat úgy tartjuk fenn, hogy a csapadékvizet szifonnal ellátóit víznyelőn keresztül a szeméttelep belsejébe vezetjük, csapadékszegény időkben pedig mesterséges vízbetáplálásról gondoskodunk. Tömörítés. Ennek mértéke a gázképződés és kitermelés majdnem minden fázisát befolyásolja. Tömörebb huliadéktesten a víz nehezen hatol keresztül, a hulladéktest víztartóbbá válik. Ugyanakkor a gázvándorlás lehetősége csökken és ez szívási teljesítménytöbbletet igényel a kitermeléskor. A nagyon laza hulladéklerakatba könnyen behatol a levegő, így felborul a stabil metánfázis, aerob területek alakulnak ki, ill. alakulhatnak ki A tömörítés mértékét kitermelési szempontjaink alapján kell meghatározni. Az egymással ellentétes hatásoknak az a végeredménye, hogy lazább hulladéktestek korábbi és intenzívebb gázképződéssel járnak, mint az erősen tömörítettek. A gázképződés mennyiségére vonatkozóan nem állapíthatunk meg eltérést a hulladékok teljes lebomlásának folyamatában. Tehát laza tömörítéssel előbb juthatunk gázhoz és ezzel együtt növekszik a fajlagos hozam. Tömör depónál viszont a lebomlás nagyon hosszú ideig elhúzódik. ' 13 A gáz kitermelése A hulladékok hasznosítására irányuló gáztechnika leglényegesebb fázisa a gáztalanílás megtervezése, a gáz felszíni kezelése és végső hasznosítása. Ennek a műveletsornak a fázisai:- gázgvüjtő pontok tervezése és létesítése a huüadéktestben;- felszíni gyűjtövezetékrendszer kiépítése;- nyomásfokozó és ellenőrző állomás létesítése;- nyomóvezeték rendszer, gáztárolás, elégetés vagy egyéb hasznosítás. A gáz kitermeléséhez és hasznosításához a gáztechnikában már ismert fenti eljárási lépéseket illetve berendezéseket használjuk. Találmányunknak az a lényege, hogy fenti ismert megoldásokat a szeméttelepek, a már meglevők vagy az ezután létesítendők gázhozamának kitermelésére használjuk fei. Megoldásunk ilyen vonatkozásban - legjobb tudomásunk szerint - új és haladó. Gázkutak létesítésének célja, hogy a hulladékban keletkezett gázokat összegyűjtse és a felszínre továbbítsa. Leglényegesebb követelmény, hogy gyűjtő és továbbító képessége egyensúlyban legyen a hatósugarába eső gáztermeléssel. Találmányi megoldásunkat két változatban dolgoztuk ki, melyek között az az alapvető eltérés, hogy az egyik a depó kiképzése során előre kerül beépítésre, a másik pedig utólag, már elhagyott lerakatok gáztalanítására használható. A huliadékelhelyezés folyamán már előre gondoskodunk olyan gázkivételi művek beépítéséről, melyeket a stabil metánfázisba jutott terület művelésbevételekor csak össze kell kötni a felső vezetékrendszerrel. A gyűjtőhálózat kialakítása felülnézetben és metszetben a 2. és 3. ábrán látható. Az ábra jelölései: 1 - depónia takarás, 2 - hulladéktest, 3 - depónia alap, 4 - draincsövek, 5 - gázkivételi kútfejek. A kútfej 1 m-es szakasza a felszín alá kerül, 50 crn a felszín fölé, melyhez 10 gyűjtővezeték csatlakozik. A felszínen el kell zárni elzáró szeleppel, valamint mérési és ellenőrzési célokat szolgáló, üzem alatt ledugózott nyílással. A perforált 4 draincsövet a kút felé emelkedőén kell elhelyezni már a friss hulladék deponálásakor. Az utólag készülő gyűjtőhelyek kialakítására más technika szükséges. Ez esetben a hulladéktestet 20-25 cm 0-jű gépi fúróval talpazatig, vagy ahhoz közel meg kell fúrni. A fúrt lyukba célszerűen megválasztott, adott esetben 110 mm 0-jü perforált műanyag csövet helyezünk el. Az elrendezés a 4., 5. ill. 6. ábrán látható. A perforált cső lebocsátása után a furat fala és a cső közti hézagot 7 kavicsréleggel töltjük ki a 8 perforáció magasságáig. A telepítés hálós kiképzésű lehet, a fúrt iyukak egymástól való távolsága 20-25 m. A felszínen a kút körül 2 m sugarú körben 10—15 cm vastag agyag záróréteget készítünk. A furatot magát a kútfej körül 9 döngölt agyagtömítéssel zárjuk le. A fentiek szerint telepített kutakból a 10 gyűjtővezetékkel összegyűjtött gázt a gáztechnikában ismert és az adottságok szerint megtervezett nyomásfokozóval a nyomóvezetékbe juttatjuk és közbeiktatott tárolón keresztül rendeltetésszerűen felhasználjuk. 12 2 6 5 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4
