186081. lajstromszámú szabadalom • Berendezés a sejttevékenységgel összefüggő biológiai folyamatok stimulálására
186081 2 rán vázolt rendszerű polarizált fényforrás összeáiiítási rajzát szemlélteti, kevésbé változatos formában. A 10 lámpát és a 11 reflektorfelületet a példakénti esetben a Tungsram 52210 vagy 52220 típusú hidegtükrös lámpája képezi, amelyet 50 hűtőbordás cső 5 vesz körül. A 10 lámpát kerámiából készített 51 lámpafoglalat tartja, és ez utóbbi 52 állványra van szerelve. Az 52 állvány a 37 tartóelemmel együtt csavaros kötéssel van rögzítve az 50 hűtőbordás cső alsó részén. Az 50 hűtőbordás csövet hátul szellőzőnyilások- i n kai ellátott 53 tárcsa zárja le, amelynek közepén csavaros kötéssel az elektromos bevezetés szerelvényei vannak rögzítve. Ugyanez a kötés 54 tartókengyel segítségével rögzíti a 29 ventillátort. Az 50 hűtőbordás cső elülső végéhez szellőző rések- ; ^ Kel ellátott 55 szűkítő csatlakozik, és ez menetes kötéssel 56 persellyel kapcsolódik. Az 56 persely belsejében 57 lencsetartó első 58 lencsét rögzít. Az 56 perselyfelül nyitott 59 szűró.ártó csőben folytatódik. Annak felső nyílását oldható kötéssel rögzített 60 takaró le- 20 mez fedi. Az 59 szűrőtartó csőben több, a példakénti esetben négy szűrőtartó horony van kiképezve. A 60 takaró lemez eltávolításával a szűrőtartó horonyba megfelelő szűrőket helyezhetünk, illetve a rendeltetési cél változásakor a szűrők cserélhetők. Az 5. ábrán 61 25 infravörös szűrő és 62 polárszűrő helyezkedik ei a szűrőtartó horonyban. Az 59 szűrőtartó csőhöz 63 lencsetartó cső csatlakozik oly módon, hogy a csatlakozásnál 64 ultraibolya szűrő rögzítésére van lehetőség. A 63 lencsetartó csőben 65 és 66 második és harmadik ;:;n lencsék helyezkednek ei. Az 5. ábrán bemutatott berendezés mintegy 35—40 mm átmérőjű nyalábban polarizált fénysugarakat állít elő, amelynek haladási iránya az optikai tengellyel párhuzamos. A kibocsátott fény a látható hullám- ,■ hossztartományba esik, beiőie mind az ultraibolya, mind pedig az infravörös összetevőket kiszűrtük. Az 1—5. ábrákon bemutatott kiviteli alakok alapján megállapíthatjuk, hogy a sebgycgyPáshoz olyan berendezésre van szükség, amely látható fényt bocsát .-hí ki, amelybői az ultraibolya és az infravörös összetevők hiányoznak, a kibocsátott fény lényegében párhuzamos nyalábban halad, a nyalábon belül az eloszlás egyenletes. A fény intenzitásának a nyalábban legfeljebb mintegy 150 mW/cirr értékűnek kell lennie. A kibocsátott fény lineárisan polarizált. A példaként bemutatott kiviteli alakok egyes részmegoldásai egymással természetesen értelemszerűen kombinálhatok. így például a 4. ábrán bemutatott fényforrás alkalmazható az 1. ábra szerinti rendszer- .y ben, de akkor ott nincs szükség a 13 fényterelő rendszer használatára. A találmány szerinti polarizált fényforrás tehát nem korlátozható a csak példaként bemutatott kiviteli alakok egyikére sem. A találmány szerinti megoldás alkalmazását és az - ennek során leszűrt tapasztalatokat az alábbi példák kapcsán ismertetjük. A poláros fény hatásának bizonyítása céljából olyan betegeket kezeltünk, akiknél a hagyományos konzervatív sebkezelés valamennyi fajtáját kipróbál- , .j ták már, de azok nem jártak átmeneti eredménnyel sem. A vizsgálat ezen szakasza összesen 23 betegre terjedt ki, és a betegségek aedoiógiai megoszlása a következő volt: az ulcus cruris diabeteses angiopathia alapján alakult ki 7 betegnél: arteriosclerosis oblite- lV. ráas okozta 6 esetben: varicositas illetve posthromboticus syndroma miatt jött létre 6 betegnél; három esetben decubitust kezeltünk és egy esetben a kórkép hátterében chronicus osteomyelitis volt. A poláros fénnyel való kezelést megelőzően a konzervatív kezelés során alkalmaztak Mikulitz-kenőcsös, Perubalzsamos kötéseket, Oxycort, Panthenolspray-t, Solcoseryl gélét. Debrisant, valamint többféle antibiotikumos és szárító locális kötést. Általános therápiaként Venorutont, Glyvenolt, Padutint, vitaminokat és egyéb roboráló szereket és kezelést kaptak. A poláros fénnyel való kezelést mindezek eredménytelensége után kezdtük meg. Csak a szélsőséges eseteket említve, volt 35 éve fennálló seb is, és több esetben a sebek 5—20 évvel a kezelés megkezdése előtt alakultak ki. A poláros fénnyel való kezelést naponta egy-egy alkalommal végeztük, a sebfelületre vetített fényfolt területe mintegy 4 cm2, a teljesítménysűrűség pedig átlagosan 80 mW/cm2 volt. A fény spektruma 300 és 700 nm közé esett, a spektrális eloszlás nagy intenzitású diszkrét összetevőket nem tartalmazott. A kezelés időtartamát úgy választottuk meg, hogy a kezelt sebfelületre átlagosan 4 J/cm2 energia essen. Ahol a seb nagysága a fényfolt területét meghaladta, ott a fényforrás szakaszos elmozdításával végeztük a kezelést és ügyeltünk arra, hogy először a sebszéleket világítsuk meg, majd körkörös mozgatás során haladtunk a belső sebfelületek felé. A kezelés időtartama egy-egy lámpahelyzetben így jellegzetesen 1—2 perc közé esett. Minden kezelés.előtt és után a sebváladékból kenetét készítettünk. A keneteket fixálással és May-Grünwaid-Giemsa festéssel mikroszkópos kiértékelésre készítettük elő. A kezelés előrehaladásával, ahogy a sebek váladékozása megszűnt, a kenetkészítés is lehetetlenné vált. A kenetkészítésen kívül, a sebváladékból — amikor erre lehetőség volt — mintákat vettünk a szérumban lévő fehérjék, különösen az immunfehérjék összetételének meghatározása céljából. A poláros fénnyel való kezelés ideje alatt a betegek a sebekre antibiotikumot nem kaptak, és csak száz fedőkötést alkalmaztunk. A kezelések előtt és után vett kenetek citológiai vizsgálata alapján az alábbi általánosítható eredményeket kaptuk: a) A poláros fénnyel való besugárzás hatására jelentősen megnőtt az ép, egészséges, baktériumfagocitózisra kész fehérvérsejtek aránya a nekrotikus, tehát már elpusztult fehérvérsejtekhez képest. A megvizsgált esetekben ez az aránynövekedés igen változatos. Néhány esetben előfordult, hogy míg a kezelés előtt a kenetben egyetlen ép fehérvérsejt sem volt látható, addig a besugárzás után közvetlenül készített kenetben az ép és a nekrotikus fehérvérsejtek aránya 50—50% volt. A poláros fényű besugárzás elősegíti az ép fehérvérsejtek kilépését a sebfelületre. Az aránynövekedés az ép fehérvérsejtek javára majdnem minden kenetnél tapasztalható volt. A növekedés mértéke egy kezelés sorozaton belül az első néhány kezelés során fokozottabb. A kénetekben előforduló fehérvérsejtek többsége neutrofil granulocita, amely a szervezet sejtes védeke6
