185541. lajstromszámú szabadalom • Automatikus irányhelyes mérő- és számlálórendszer emberáramlat mérésére és számlálására, előnyösen tömegközlekedési eszközökön

185 541 2 A találmány tárgya automatikus irányhelyes mérő- és számláló rendszer emberáramlat mérésére és számlálásá­ra előnyösen tömegközlekedési eszközökön, de alkal­mazható a találmány szerinti rendszer szállodák, átjárók és hasonló kötött keresztmetszet mentén áthaladó em­beráramlat mérésére és kijelzésére is. A 4 127 766 számú USA szabadalmi leírás optikai ér­zékelő elemekkel ellátott utasszámláló valamint az uta­sok számát tároló berendezést ismertet. A berendezés csak a mérőmezőt teljes égészében átszelő azaz az azon keresztülhaladó tárgyak illetőleg személyeket számlálja meg, mivel áramköri kialakítása olyan, hogy csak ezt te­kinti már befejezett eseménynek. Ez egyben azt is ered­ményezi, hogy az átfedésben vagy érintkezésben lévő tár­gyak vagy személyek esetén csak a folyamat befejezése azaz megszakadása után jelez a berendezés egyetlen ese­ményt (utast, tárgyat, stb.) holott ezalatt az idő alatt adott esetben több tárgy vagy személy is áthaladhatott folya­matosan a vizsgált szakaszon. Ez az eset elsősorban ép­pen a forgalomszámlálás legkritikusabb időszakában, a csúcsforgalmi időszakban jelent problémát. Ebből követ­kezik, hogy a berendezés éppen akkor és azokról az ese­ményekről nem ad megfelelő pontos információt, amikor és amiért a mérést el kell végezni. Mivel a személyszállításban, különösen pedig a városi tömegközlekedési személyszállításban gyakran alakulnak a fent említett helyzetek, az idézett szabadalomban is­mertetett berendezés utasáramlat mérésére nem alkal­mazható. További hiányosságként kell megemlítenünk, hogy az idézett szabadalomban ismertetett optikai érzékelőrend­szernél igen nagy mértékben befolyásolják a mérési pon­tosságot sőt adott esetben a mérés elvégezhetőségét is a külső megvilágítási körülmények. Ennek a hibának az el­hárítására a berendezés ismertetésénél nem térnek ki részletesen, holott optikai érzékelés esetén nagy jelentő­ségű lehet. A berendezés további hiányossága, hogy felépítése bo­nyolult, üzemeltetése nehézkes, nem beszélve arról, hogy az optikai érzékelők gyakran meghibásodnak, be­piszkolódnak stb. Ismeretes egy olyan rendszer is, ahol valamilyen erő­­mérőcella segítségével, amelyet a járműre alkalmas he­lyen elhelyeztek, mérték mindig a jármű összsúlyát és abból a jármű önsúlyát levonva és egy utast átlag 75 kg­­nak feltételezve, próbálták megállapítani az utasok szá­mát. Ez a rendszer azonban szintén nem pontos, továbbá nem lehet különválasztani a fel és leszállók számát,továb­bá az alkalmazott erőmérőcellák is hamar tönkremen­nek. Ez a berendezés tehát az utasforgalom mérésére nem alkalmazható, de lényegében nem is erre a célra fej­lesztették ki. A találmány célja, hogy egy olyan mérő- és számláló rendszert hozzon létre emberáramlat mérésére, célszerű­en tömegközlekedési eszközökön, amelynek segítségével pontosan megállapítható az egyes megállóhelyeken fel­szálló és leszálló utasok száma, és amely rendszer segít­ségével tömegközlekedést sokkal pontosabban, racionáli­sabban és gazdaságosabban lehet megszervezni, ami igen komoly energiamegtakarítást is jelent. A találmány szerinti rendszer segítségével a tömegköz­lekedési hálózatok üzemeltetése és szervezése is sokkal racionálisabbá válik, optimális csatlakozási pontok való­síthatók meg, a járműveken biztosítható azok közel azo­nos kihasználtsága, ugyanakkor kevesebb járművel és 2 1 személyzettel és kisebb összvárakozási idővel sokkal na­gyobb tömegek mozgathatók, vagyis minimális utazóóra ráfordítással, ami elsősorban az eljutási sebesség és az eljutási idő csökkenésében jelenkezik, maximális tömeg mozgatható optimális körülmények között. A találmány szerinti mérő- és számlálórendszer azon a felismerésen alapult, hogy ha figyelembe tudjuk venni a lépések sorrendjét, akkor egy megfelelő kapcsolási el­rendezéssel mindig meg lehet állapítani, hogy le- vagy felszálló utasról van szó, és ennek megfelelően lehet az adatokat feldolgozni és tárolni. A találmány tárgya automatikus irányhelyes mérő- és számláló rendszer emberáramlat mérésére és számlálásá­ra, előnyösen tömegközlekedési eszközökön, amely rendszer tápegységet, feszültséggenerátort, amely mind­kettő adott esetben a jármű akkumulátora, továbbá kap­csolókat, feszültség-frekvencia átalakítókat, tárolóeleme­ket, jelfeldolgozó és/vagy kijelző elemeket tartalmaz. A találmány lényege abban van, hogy a feszültséggene­rátor egyik kivezetése testelve van, másik kivezetése pe­dig legalább két egymáshozrendelt lépéskapcsoló egy­­egy bemenetére van kapcsolva, amely lépéskapcsolók ki­menete egy-egy feszültség-frekvencia átalakító bemene­tére vannak csatlakoztatva, ahol az egyes feszültség­frekvencia átalakítók frekvenciái (fl,f2...fn) egymástól eltérőekre vannak kialakítva, és minden egymáshozren­delt lépéskapcsolóhoz tartozó feszültség-frekvencia átala­kító egy a bemenő jel sorrendjét is figyelembe vevő logi­kai egységen, célszerűen ES-kapun keresztül van a feszültség-frekvencia átlakítók jelének feldolgozására és kiértékelésére kiképezett tároló-automatika egység be­menetére csatlakoztatva, amelynek kimenete további jel­­feldolgozó és/vagy egységre van kapcsolva. A találmány szerinti rendszer egyik előnyös kiviteli alakját az jellemzi, hogy a jelfeldolgozó egységet egy magnetofon képezi. A találmány szerinti rendszer még egy további előnyös kiviteli alakját az jellemzi, hogy a jelfeldolgozó egység egy magnetofonból digitális jelfeldolgozó egységből és a digitális jelfeldolgozó egység kimenetére csatlakoztatott utaskijelző egységből áll. A találmány szerinti rendszert a továbbiakban példa­­kénti kiviteli alakjai segítségével, ábrákon ismertetjük részletesebben. Az 1. ábra a találmány egyik előnyös kiviteli alakjának blokkvázlata, a 2. ábra a találmány szerinti rendszer egy további lehet­séges kiviteli alakjának blokkvázlata, a 3. ábra a rendszer által felvehető diagrammokat mutatja. Az 1. ábra a találmány szerinti mérő- és számláló rend­szer egyik előnyös kiviteli alakját mutatja. Az ábrán lát­ható a találmány szerinti rendszer blokkvázlata. A rend­szer tartalmaz egy 1 kapcsolót, amely a 2 feszültséggenerátor áramkörébe van sorosan beépítve. Ez a 2 feszültséggenerátor lényegében az adott jármű akku­mulátora is lehet, de lehet különálló kisfeszültségű tá­pegység is. Erre a tápegységre van csatlakoztatva mini­málisan két 3 lépéskapcsoló. Két 3 lépéskapcsolóra minimálisan azért van szükség, mert attól fiiggően, hogy melyik 3 lépéskapcsoló zár először, lehet a kiértékelés során megállapítani, hogy az utas fel vagy leszállt. Attól függően, hogy hány felszállóhely van az adott közlekedé­si eszközben állapítjuk meg a lépéskapcsolók számát. Egy-egy felszállóhelyhez minden esetben két 3 lépéskap-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom