185223. lajstromszámú szabadalom • Eljárás sztreptokináz és plazminogén biner komplexét tartalmazó enzimszármazék előállítására

1 185 223 2 kolószert vagy a szíreplokinázzal vagy a plazmino­­génnel elegyítjük és ezután hozzáadjuk a másik komponenst. A szlreptokináz moláris koncentráció­ja közelítőleg megegyezik a plazminogéncvel. Leg­több blokkolószer mólaránya az alkalmazott sztreptokinázhoz viszonyítva legalább 100 : 1. Cél­szerű azonban 250-szeres feleslegben alkalmazni. Az erősen reakcióképes inverz vagy direkt blokko­­iószerek esetén, például p-guanidino-benzoesav-p­­nitrofenii-észter esetében alacsonyabb mólarány használható. A blokkoló reakciói mérsékelt hőfokon, például 0-20 °C között végezhetjük. A reakció lefolyásának ideje függ az alkalmazott blokkolószertő! és a reakcióközeg hőmérsékletétől. A reakciót 0 °C-on, célszerűen 0,5 és l óra közötti időtartamig végezzük, de hosszabb idő is megen­gedhető. Miután a reakció befejeződött, a származékot a standard módszerek valamelyikével megtisztítjuk, például dialízissel, kromatográfiával. ultraszürcs­­sel, majd ezután a szokásos módszerek valamelyi­kével, például vizes közegből történő liofilezéssel kinyerjük. Szükség esetén az anyagot sterilizálhat­juk, pl. az emberi gyógyászatban használandó int­ravénás készítményeknél. Az olyan E-F képietü inverz blokkolószereket, melyekben E jelentése p­­amidino-fenoxi-csoport és F jelentése valamely acilcsoport, előállíthatjuk, ha a p-hidroxi-benzami­­dinnek valamely sóját egy F-X képletű acilszárma­­zékkal acilezzük, amelyben F jelentése az előzőek­ben definiált csoport, és X jelentése hidroxilcso­­port. Aktivált acilező származék is használható adott esetben valamely katalizátor jelenlétében. Az aktivált acilező származékokra példaként megemlítjük az acil-kloridot, vagy az acil-kromi­­dot. Ezek a származékok a szokásos módszerekkel készíthetők el. A folyamatban használható alkalmas katalizáto­rok között megemlítjük a tercier szerves bázisokat, például a piridint és a kondenzációs gyorsitószere­ket, például a diciklo-hexil-karbodiimidet. Az acilezést magát általában valamely poláros szerves oldószerben végezzük, mely a reagensekre és a termékre nézve egyaránt közömbös. Az alkal­mas oldószerek közül megemlítjük a N.N-dimetil­­formamidet és a dimetil-szuifoxidot. Más esetben, ha a katalizátor valamely folyadék, például piridin, a reakciót külön oldószer nélkül is elvégezhetjük. A reakciót általában mérsékelt hőmérsékleten végezzük, azaz 70 °C alatt, de célszerűen 40 °C alatt; legelőnyösebb azonban szobahőmérsékleten dolgozni. A reakció befejezéséig szükséges idő függ az al­kalmazott speciális reagensektől, az oldószertől és a reakció hőmérsékletétől. A reakció előrehaladá­sát vékonyréteg kromatográfiával ellenőrizhetjük. Ha a reakció teljesen lezajlott, a terméket kinyer­jük, és a szokásos módszerekkel tisztítjuk. A találmány szerint előállított termék gyógyszer­ként használható a szokásos gyógvászatilag elfo­gadható hordozókkal elkeverve. A gyógyszer ható­anyaga olyan enzimszármazék, mely a sztreploki­­názés plazminogén binér komplexéből áll és amely komplexnek a fibrinbontó hatást előidéző kataliti­kus helyeit valamely hidrolízissel eltávolítható cso­porttal blokkoljuk és a hidrolízis pszeudo-elsőrendű sebességi állandója 10 6 sec 1 és 10 3 sec 1 közötti tartományban van, izotóniás vizes oldatban, 7,4 pH-nál 37 °C hőmérsékleten. A találmány szerinti hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítményeket ugyanazokkal a szoká­sos módszerekkel formulázhatjuk, mint az emberi gyógyászatban használt egyéb intravénás szereket. Az intravénás adagolásra használható szereket rendszerint úgy készítjük, hogy a steril származékot steril izotóniás vizes púderben feloldjuk. A készít­mény szükség esetén tartalmazhat oldódást elősegí­tő szereket, mely a hatóanyagot oldatban tartja és lokális érzéstelenítőszert, például lignokaint, mely csökkenti a fájdalmat az injekció helyén. Az enzim­származékot általában egységdózis formájában al­kalmazzuk, például száraz por, vagy vízmentes koncentrátum formájában, valamely hermetikusan lezárt tartóban, például ampullában, melyen fel­tüntetjük az enzim mennyiségét aktivitásegységek­ben, valamint azt az időt, amelyen belül a szabad enzim felszabadul. Ha a származékot infúzió for­májában adagoljuk, ezt steril, gyógyászati célra alkalmas vizel tartalmazó infúziós edényben készít­jük el. Ha a származékot injekció formájában kí­vánjuk adagolni, ezt valamely steril, injekció szá­mára alkalmas vizet tartalmazó ampullában készít­jük el. Az injekcióval vagy infúzióval adagolható készítmények összetevőit a beadás előtt elegyítjük össze. Az adagolás mértéke függ a szükséges fibrinoldás mértékétől és annak sebességétől, a trombo-embó­­liás állapot súlyosságától, valamint a vérrög helyé­től és méretétől. Például tüdőembóliás beteg eseté­ben, vagy combcsonti trombusz miatt fellépő élet­veszély esetében gyorsan ható anyag beadása szük­séges. Másrészről, ha operáció utáni trombusz ki­alakulását akarjuk elkerülni, kis mennyiségű, las­san ható anyag adagolása szükséges. A dózis pon­tos mennyiségét illetőleg az adagolás módját az orvos a körülmények figyelembevételével döntheti el. Általánosságban azonban, egy közepes méretű t rom bússal kezelt beteg esetében a napi adag 0,1-1,0 mg testsúly kilogrammonként, melyet napi 1-8 injekcióban, vagy infúzió útján adagolhatunk. A találmány szerinti származékok előnye a koráb­ban alkalmazott, trombolitikus szerekkel, például a sztreptokinázzal szemben az, hogy injekció formá­jában adható a folyamatos infúzió helyett és napi 1-2 injekció adagolása elegendő. Az alábbi példák a találmány szerinti eljárást illusztrálják, anélkül azonban, hogy annak oltalmi körét korlátoznák. 1. példa: A belső pepiid kötés hasadása nélküli liofilezetl p anizolil-szlreptokináz,plazminogén komplex előállítása 250000 egység sztreptokinázt (Kabi, Stockholm, Svédország) feloldunk 2,5 ml 0,1 mólos tris-hidro­­ximetil-melán-hidrokloridban 7,4 pH mellett és az oldathoz 0,25 ml dimetil-szulfoxidban oldott 0,1 mól 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom