185223. lajstromszámú szabadalom • Eljárás sztreptokináz és plazminogén biner komplexét tartalmazó enzimszármazék előállítására
1 185 223 2 kolószert vagy a szíreplokinázzal vagy a plazminogénnel elegyítjük és ezután hozzáadjuk a másik komponenst. A szlreptokináz moláris koncentrációja közelítőleg megegyezik a plazminogéncvel. Legtöbb blokkolószer mólaránya az alkalmazott sztreptokinázhoz viszonyítva legalább 100 : 1. Célszerű azonban 250-szeres feleslegben alkalmazni. Az erősen reakcióképes inverz vagy direkt blokkoiószerek esetén, például p-guanidino-benzoesav-pnitrofenii-észter esetében alacsonyabb mólarány használható. A blokkoló reakciói mérsékelt hőfokon, például 0-20 °C között végezhetjük. A reakció lefolyásának ideje függ az alkalmazott blokkolószertő! és a reakcióközeg hőmérsékletétől. A reakciót 0 °C-on, célszerűen 0,5 és l óra közötti időtartamig végezzük, de hosszabb idő is megengedhető. Miután a reakció befejeződött, a származékot a standard módszerek valamelyikével megtisztítjuk, például dialízissel, kromatográfiával. ultraszürcssel, majd ezután a szokásos módszerek valamelyikével, például vizes közegből történő liofilezéssel kinyerjük. Szükség esetén az anyagot sterilizálhatjuk, pl. az emberi gyógyászatban használandó intravénás készítményeknél. Az olyan E-F képietü inverz blokkolószereket, melyekben E jelentése pamidino-fenoxi-csoport és F jelentése valamely acilcsoport, előállíthatjuk, ha a p-hidroxi-benzamidinnek valamely sóját egy F-X képletű acilszármazékkal acilezzük, amelyben F jelentése az előzőekben definiált csoport, és X jelentése hidroxilcsoport. Aktivált acilező származék is használható adott esetben valamely katalizátor jelenlétében. Az aktivált acilező származékokra példaként megemlítjük az acil-kloridot, vagy az acil-kromidot. Ezek a származékok a szokásos módszerekkel készíthetők el. A folyamatban használható alkalmas katalizátorok között megemlítjük a tercier szerves bázisokat, például a piridint és a kondenzációs gyorsitószereket, például a diciklo-hexil-karbodiimidet. Az acilezést magát általában valamely poláros szerves oldószerben végezzük, mely a reagensekre és a termékre nézve egyaránt közömbös. Az alkalmas oldószerek közül megemlítjük a N.N-dimetilformamidet és a dimetil-szuifoxidot. Más esetben, ha a katalizátor valamely folyadék, például piridin, a reakciót külön oldószer nélkül is elvégezhetjük. A reakciót általában mérsékelt hőmérsékleten végezzük, azaz 70 °C alatt, de célszerűen 40 °C alatt; legelőnyösebb azonban szobahőmérsékleten dolgozni. A reakció befejezéséig szükséges idő függ az alkalmazott speciális reagensektől, az oldószertől és a reakció hőmérsékletétől. A reakció előrehaladását vékonyréteg kromatográfiával ellenőrizhetjük. Ha a reakció teljesen lezajlott, a terméket kinyerjük, és a szokásos módszerekkel tisztítjuk. A találmány szerint előállított termék gyógyszerként használható a szokásos gyógvászatilag elfogadható hordozókkal elkeverve. A gyógyszer hatóanyaga olyan enzimszármazék, mely a sztreplokinázés plazminogén binér komplexéből áll és amely komplexnek a fibrinbontó hatást előidéző katalitikus helyeit valamely hidrolízissel eltávolítható csoporttal blokkoljuk és a hidrolízis pszeudo-elsőrendű sebességi állandója 10 6 sec 1 és 10 3 sec 1 közötti tartományban van, izotóniás vizes oldatban, 7,4 pH-nál 37 °C hőmérsékleten. A találmány szerinti hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítményeket ugyanazokkal a szokásos módszerekkel formulázhatjuk, mint az emberi gyógyászatban használt egyéb intravénás szereket. Az intravénás adagolásra használható szereket rendszerint úgy készítjük, hogy a steril származékot steril izotóniás vizes púderben feloldjuk. A készítmény szükség esetén tartalmazhat oldódást elősegítő szereket, mely a hatóanyagot oldatban tartja és lokális érzéstelenítőszert, például lignokaint, mely csökkenti a fájdalmat az injekció helyén. Az enzimszármazékot általában egységdózis formájában alkalmazzuk, például száraz por, vagy vízmentes koncentrátum formájában, valamely hermetikusan lezárt tartóban, például ampullában, melyen feltüntetjük az enzim mennyiségét aktivitásegységekben, valamint azt az időt, amelyen belül a szabad enzim felszabadul. Ha a származékot infúzió formájában adagoljuk, ezt steril, gyógyászati célra alkalmas vizel tartalmazó infúziós edényben készítjük el. Ha a származékot injekció formájában kívánjuk adagolni, ezt valamely steril, injekció számára alkalmas vizet tartalmazó ampullában készítjük el. Az injekcióval vagy infúzióval adagolható készítmények összetevőit a beadás előtt elegyítjük össze. Az adagolás mértéke függ a szükséges fibrinoldás mértékétől és annak sebességétől, a trombo-embóliás állapot súlyosságától, valamint a vérrög helyétől és méretétől. Például tüdőembóliás beteg esetében, vagy combcsonti trombusz miatt fellépő életveszély esetében gyorsan ható anyag beadása szükséges. Másrészről, ha operáció utáni trombusz kialakulását akarjuk elkerülni, kis mennyiségű, lassan ható anyag adagolása szükséges. A dózis pontos mennyiségét illetőleg az adagolás módját az orvos a körülmények figyelembevételével döntheti el. Általánosságban azonban, egy közepes méretű t rom bússal kezelt beteg esetében a napi adag 0,1-1,0 mg testsúly kilogrammonként, melyet napi 1-8 injekcióban, vagy infúzió útján adagolhatunk. A találmány szerinti származékok előnye a korábban alkalmazott, trombolitikus szerekkel, például a sztreptokinázzal szemben az, hogy injekció formájában adható a folyamatos infúzió helyett és napi 1-2 injekció adagolása elegendő. Az alábbi példák a találmány szerinti eljárást illusztrálják, anélkül azonban, hogy annak oltalmi körét korlátoznák. 1. példa: A belső pepiid kötés hasadása nélküli liofilezetl p anizolil-szlreptokináz,plazminogén komplex előállítása 250000 egység sztreptokinázt (Kabi, Stockholm, Svédország) feloldunk 2,5 ml 0,1 mólos tris-hidroximetil-melán-hidrokloridban 7,4 pH mellett és az oldathoz 0,25 ml dimetil-szulfoxidban oldott 0,1 mól 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4
