185031. lajstromszámú szabadalom • Csőkötés
1 18: 031 2 A találmány csőkötés légnemű vagy folyékony halmazállapotú közegeket szállító, szakaszokból összeállított csővezetékek szomszédos szakaszainak tömített, de oldható összekapcsolására. A csővezeték egyes darabjai között a kapcsolatot mechanikus kötőelem, célszerűen a két szomszédos csődarab egymás felé néző végei közül az egyikre ráerősített, de hozzá képest szabadon elforduló, a másik ún. szabad csővéghez menetesen csatlakozta tható hollandi anya valósítja meg. A hollandi anya belsejébe adott esetben a folyadék- vagy légzáró képes-; séget fokozó valamilyen járulékos tömi tő anyag vagy ; szerv, pl. tömítőgyűrű van beültetve. A csővezeték szom- ; szédos darabjai közvetlenül vagy közdarab útján c$atla-,! koznak egymáshoz. j A járulékos tömítő szervet a hollandi anya belsejében \ elhelyezett, a szabad csővégre ráhúzott, vele és az össze-' kapcsolandó csodarabok geometriai tengelyével koaxiális tömítőgyűrű, valamint adott esetben a hollandi anya: belső palástfelülete és a tömítőgyűrű közé beiktatott, behúzó idom együttese alkotja meg. A műszaki gyakorlatban számos helyen van szükség szakaszokból összeállított csővezetékek darabjainak oly módon való összekapcsolására, hogy a szomszédos szaka-, szók egymáshoz megbízható tömítettséggel kapcsolódjanak, de lehetőség nyíljék a kötések roncsolásmentes oldására is. Az oldható csőkötések legtipikusabb, legelterjedtebb és már a múlt század elején ismert formája az ún. hollandi anyás kapcsolat. Ennek különböző változatai fejlődtek ki, és terjedlek el az idők folyamán. Az ismert megoldások jelentős részénél a cső vége egy másik testhez, pl. közdarabhoz úgy kapcsolódik, hogy az utóbbin elhelyezett anya és a cső végének külső palástfelülete közé szorítógyűrű van beiktatva. Mind a test vagy közdarab, mind pedig az anya a szorítógyűrűt befogadó gyűrű alakú kamrát kúpos felületekkel határolja. Az anya megszorításakor a szorítógyűrű a közdarabba, a cső külső palástfelületébe vagy magába az anyába bizonyos mértékig benyomódik. A benyomódás vonalszerű felület mentén történik, ezért a zárás is vonalmenti, vagyis mindig bizonytalan és tökéletlen. Fejlettebb megoldásokat tükröznek a 2,240.917 és a 2,316.531 lajstromszámú NSZK közzétételi iratokban szereplő csőkötések. Ezeknél ugyanis a hollandi anya és a szorítógyűrű között a kapcsolat nem él, hanem kúpos palástfelület mentén jön létre. Á kettő közül az előbbiírek hátránya, hogy a beszorílás után a szőritógyűritt a csőről többé nem lehet lehúzni, ezért a gyűrű ismételt fölhasználása nem lehetséges. Az utóbb említett megoldásnál a szorítógyűrű ismételt fölhasználása lehetséges ugyan, a kapcsolandó cső vége azonban a szorítógyűrű belső furatában lévő fogazat miatt káros deformációt szenved. A szorítógyűrű külső paiástfelületének és a hollandi anya vagy a közdarab belső paiástfelületének azonos kúpszöggel való azonos kialakításán alapul az az oldható csőkötés, amelyet a 2,216.058 lajstromszámú NSZK szabadalmi leírás ismertet. Az elvileg helyes alapgondolatú kapcsolat megbízhatósága mégis kétséges, mert az anya meghúzása során olyan alakváltozások jönnek létre, amelyek követkcztében'a szorítógyűrű fölfekvése adott esetben vonalszerűvé válhatik. Az utóbbihoz elvében sok hasonlóságot mutat az a csavaros kötés, amely a 170.358 lajstromszámú magyar szabadalmi leírásban található meg. Ennél a kapcsolatnál a szorítógyűrű belső palástja más kialakítású, a közdatab belső kúpfelületébe illeszkedő külső kúpfelület hajlásszögei pedig meghatározott módon viszonylanak a közdarab belső kúpszögéhez. A közdarab külső kúpos felülte rövid hengeres palásthoz csatlakozik, majd egy mgyobb kúpszögű kúppalástban folytatódik. Az a körülmény, hogy a szorítógyűrű külső palástja és a hollandi anya vagy a közdarab belső palástja között a kúpszög eltérő, azt eredményezi, hogy a szorítógyűrű alakváltozása után a fölfekvés felület mentén jön létre, tehát biztonságossá válik, itt is hátrány azonban, hogy a csővég és a szorítógyűrű közötti kapcsolat a csővég hátrányos alakváltozását eredményezi, ami az ismételt fölhasználást kérdésessé teszi. Ugyancsak a fejlett megoldások közé tartozik az a kúpgyörűs kötés, amely a 2,135.481 lajstromszámú NSZK közzétételi iratban található meg. Előnye, hogy a zárás két-két tömítő él mentén keletkezik, és ezáltal elvileg megbízható. Hátránya azonban, hogy a közdarab és a szorítógyűrű között itt is gyakorlatilag vonalmenti fölfekvés jön létre, az anya erőteljes meghúzása pedig a csővég káros deformációját eredményezi. Áttekintve az ismert megoldásokat azok mindegyike rendelkezik előnnyel, de ugyanakkor valami fogyatékossággal is. A kapcsolat mindig úgy jön létre, hogy a közdarab és a benne elhelyezkedő cső között a hollandi anya és a csővégre ráhúzott egy vagy több szorítógyűrű valósít meg kötést. Ennek során a közdarab belső kúpos furatába belepréselődik a szorítógyűrű éle vagy jobb esetben felülete, sőt az részben bele is nyomódik az illeszkedő csővég anyagába. Az utóbbi körülmény azért kedvezőtlen, mert a mechanikai igénybevételek — főleg a dinamikusak — hatására a cső kontrakciót szenvedhet. Ezáltal csökken a szorító hatás, vagyis elvész a tömítettség. Kedvezőtlen az is, hogy a szorítógyűrű belső átmérőjének és a cső külső átmérőjének méretkülönbsége csak igen szűk határok között mozoghat, és ez a kapcsolatban résztvevő elemek gyakorlati kivitelezhetőségét és alkalmazhatóságát korlátozza. Ugyancsak szűk határok között kell meghatározottnak lennie a cső és a szorítógyűrű keménységi viszonyainak. Amennyiben ugyanis a cső anyaga keményebb, akkor nem tud létrejönni benyomódás, vagyis a tömítés. Ha viszont túlságosan lágy, akkor a nagy alakváltozások rontják a záróképességet. Hátrány végül az is, hogy nem lehet ún. „előszerelt” csöveket kialakítani, mivel a kötőelemek a csővégekről lecsúsznak, szállítás közben elveszhetnek, vagy más esetben a kötés létrehozásához túlzottan nagy erőkifejtés szükséges. Figyelemreméltó végül az a szerkezeti kialakítás, amely az 1,408.731 lajstromszámú angol szabadalmi leírásban található meg. Ennél az összekapcsolandó csőtagok között a tömítést egy, az ún. szabad csővégre ráhúzott rugalmas tömítő elem szolgálja. A rugalmas tömítő elem a cső külső palástfelülete, egy közdarab kúpos homlokfelülete, továbbá egy vállas támasztógyűrű, valamint a mechanikus rögzítést megvalósító hollandi anya belső palástfelülete által határolt teret tölti ki. A támasztógyűrű a csőre helytállóan rögzítve van. A hollandi anya meghúzásakor hozzászorítja a vállas támasztógyűrű útján a szabad csővéget a közdarab hengeres furatának fenékfelületéhez, a csőre ráhúzott rugalmas tömítő elemet pedig összenyomja olyan mértékben, hogy az a rendelkezésére álló teret légmentesen kitölti. Az említett megoldás elvében helyes gondolatokat 5 10 15 20 25 30 3b 40 j 45 50 55 60 65 2
