183936. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szőlő zöldoltással való szaporítására
1 183 936 2 A találmány szőlő zöldoltással való szaporítására, így pl. szőlőoltvány előállítására vagy szőlő átoltására vonatkozik. A gyakorlatban a szőlőoltvány előállítása vagy átoltása több módon folyik, azonban minden módszerre meghatározó, hogy időigényes és az eredmény bizonytalan. így pl. a tapasztalati számok azt mutatják, hogy az iskolázás után kiültethető eredési százalék az oltványkészítés első fázisára vetítve nagy átlagban 15—18%-nyi. A legelterjedtebb oltványelőállítási módszer főbb mozzanatai az alanyvessző termesztése anyatelepeken, törzsültetvényeken oltócsap termelése, mindkét alapanyag letermelése és tárolása, majd feldolgozása kézbeoltással, hajtatóházban ládában előhajtatás, kiiskolázás, nevelés, végül kitermelés. Ezzel a klasszikusnak ismert megoldással az oltvány előállítása éveket vesz igénybe, nagy az energia- anyageszközráfordítás, az egyes műveleti fázisokban sok a hibalehetőség, ami a százalékos kihozatalt rontja. Az előhajtatott anyag biológiailag instabil, mechanikai hatásokra érzékeny, a kiültetés utáni klíma és közegváltozás negatívan hat. Mindezeken túlmenően a fás szőlőoltvány készítésénél a problémát az alany és a nemesrész összeforradása okozza, ami gyakran a telepítés utáni években mutatkozik. A gyökeresedés általában minden esetben megtörténik, még akkor is, ha az oltás maga nem sikerült. A zöldoltás biológiailag általában teljes értékű, de jellegénél fogva ámításoknál, helyben nevelt vadszőlők vagy tőkekipusztulás során az alanyról előtört vad hajtások beoltására alkalmazzák. A szőlő zöldoltásának legismertebb formája a Czeinerféle, a Baranyai-féle zöldoltás, továbbá a PVC-csöves oltások. Ezeknél az ismert zöldóltásoknál kivétel nélkül úgy járnak el, hogy a vitorlát eltávolítják a beoltandó hajtásról, majd az alanyt behasítják, a hasítékba az oltásmódnak megfelelően előkészített nemesrész zöld csapját behelyezik és az oltási helyet vagy kötözik, vagy PVC-csővel szorítják össze a beoltandó hajtásrészt és a hasítékba behelyezett csapot. Ezeknek az eljárásoknak—annak ellenére, hogy a forradás ebben az esetben a legtökéletesebb, — az a hibájuk, hogy amennyiben az oltás nem sikerül, megismétlésére nincs mód, legfeljebb abban az esetben, ha a hónaljhajtás intenzíven fejlődik és az oltási időből nem estünk ki. A találmány célja a zöldoltás tökéletesítése oly módon, hogy az oltás egy hajtáson belül ismételhető legyen, illetve az egy-egy hajtáson egymást követően elvégzett oltások eredményeként hajtásonként több sima oltványvesszőt szedhessünk, az oltványkészítés idejét lerövidítjük és az egyes anyatőkéről több sima oltványt szedhessünk le. (A találmány szerint sima oltványvesszőnek azokat a növényeket nevezzük, amelyeket zöldoltással beoltottunk és a következő vegetációs időszakban végezzük el a gyökereztetést.) A találmány lényege abban van, hogy a beoltandó alany zöld hajtásának vitorláját nem vágjuk le és nem távolítjuk el, hanem az alanyon tengelyirányban átvágást készítünk, a hasítékba a nemes csapot behelyezzük, az oltás helyét bekötjük, az alany vitorláját továbbnövekedésében nem gátoljuk meg. Amikor az alany vessző az oltás helyétől kellő hosszúságot elért, újabb oltást végzünk a vitorla eltávolítása nélkül, az intenzív növekedési periódus vége felé június végén — július elején, a vitorlát eltávolítjuk és hagyományos módon zöldoltást végzünk. Ily módon olyan hajtásokat nyerünk, amelyen pl. a sima vesszőn három oltás van. A vesszők őszi betakarítása után a darabolást, egyéb kezelést, simavessző iskolázást, konténeres nevelést vagy végleges helyre való kiültetést önmagában ismert módon végezzük el. A találmány előnye, hogy az oltványkészítéshez nincs szükség különleges hajtatóházakra, hőközlő szervekre, az eredési százalék a kiültetés után lényegesen nagyobb — többszöröse a hagyományos oltvány készítésnek, a kitelepítést előkészítő műveletek leegyszerűsödnek, a kiültetés különös gondosságot nem igényel. A továbbiakban a találmány szerinti eljárás foganatosítási módját kiviteli példaként oltott sima vessző szaporítóanyag előállítása keretében mutatjuk be. A találmány szerinti eljárás értelmében a szőlőanyatelepen a hagyományosnak megfelelő módon végezzük a munkák első szakaszát. Az anyatőkék gondos kezelése után hajtásválogatást végzünk igen korán, célszerűen amikor a hajtások az 5—15 cm hosszúságot elérték. Egyegy anyatőkén általában 8—10 db hajtást hagyunk. Amikor a hajtások elérték a 45—50 cm-es magasságot, — rendszerint május közepén, — megkezdjük a zöldoltást a következők szerint: a fasodás előtt, amikor még a hajtás rugalmas tapintatú, a bélszövet zöld, éles oltókéssel két nodus között az ízközt függőlegesen, a vessző hossztengelyének irányában átvágjuk, azonban a vitorlát nem vágjuk le. A vessző átvágását a diafragmáig végezzük. A képzett hasadékot az oltókéssel megtágítjuk, és behelyezzük a már ismert Czeiner-féle oltásmódnak megfelelően előkészített oltócsapot. Ezt követően az oltási helyet bekötözzük önmagában i smert módon, ismert kötözőanyaggal, vagy pl. raszterezet1, öntapadós fóliaszalaggal. Az így elkészített oltás felett épen meghagyott vitorlánál az alany tovább növekszik, minthogy a szállítószöveteket keresztirányban nem vágtuk át. Közismert, hogy az anyatelepeken a hajtásnövekedés nem egyenletes, így előfordulhat, hogy nem tudjuk minden hajtáson egy időben az oltási műveletet elvégezni. A hajtásválogatás szerepe rendkívül nagy a találmány szerint, mert csak ilyen módon tudjuk biztosítani, hogy lehetőleg azonos növekedési eréllyel rendelkező növényi egyedeket kapjunk. A vegetációs időszak alatt a folyamatos vizsgálat és válogatás során a megfelelő magasságot elért hajtásokat ismételten beoltjuk az előző oltáshelytől kellő távolságban a már leírt módon. Minthogy a hajtásnövekedés nem egyenletes, az anyatelepet állandóan vizsgálni kell, hogy a megfelelő fenofázisban lévő hajtást kellő időben beolthassuk. A tapasztalat szerint az egy hajtáson lévő második zöldoltásra 18—22 nap múlva kerülhet sor, amikor az első oltás felett lévő nodustól mért távolság eléri a 45—50 cm-es magasságot, ahol az alanyt újból oltjuk a már leírt módon. A vessző harmadik oltására a tapasztalat szerint június végén —j úlius elején kerül sor, de ekkor már a vitorlát eltávolítjuk, a zöldoltást ismert módon végezzük el, így a behelyezett csapok kihajtanak. A növények további kezelése a hagyományosnak megfelelő. Eljárhatunk úgy is, hogy az oltást nagyobb magasságban végezzük, pl. magasművelésű tőkepótláshoz. A találmány nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az oltást adott esetben a jól fejlett hónaljhajtásokon is elvégezzük, ily módon növelve az előállított szaporítóanyag mennyiségét. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2
