183377. lajstromszámú szabadalom • Félrács-szerkezetű hőárnyékoló és/vagy szilárdsághordozó textil-gumi rendszer és eljárás annak előállítására
1 183 377 2 A találmány tárgya félrács-szerkezetű hőámyékoló és/vagy szilárdsághordozó textil-gumi rendszer és eljárás annak előállítására. A textil-gumi rendszerekben - mint összetett szerkezetű elemekben — a gumi és textil az igénybevételeket közösen viseli. Különösen vonatkozik ez a szilárdsághordozó szerepet betöltő textil-gumi rendszerekre, melyeknél ezeknek az elemeknek a dinamikus igénybevételek hatását is jól elviselhető hajlékony, rugalmas, nagyszilárdságú szerkezeti anyagként kell viselkedniök. Az ilyen szerkezetek jellegzetes példája a legáltalánosabban és sokrétűbben használt szállító heveder. Az elmúlt évtizedekben a szállítóhevederes anyag-, termék-, termény-, sőt ma már személyszállítás oly nagy fejlődésen ment keresztül, hogy nemcsak a folyamatosan működő szállítórendszerek, szállítóberendezések, hanem az azokon alkalmazott szalagok, hevederek is különböző és azonos célokra ugyan, de számos változatban kerültek kialakításra. A napjainkban használatos szállítóhevederek legnagyobb része gumiba és/vagy műanyagba ágyazott különböző szilárdsághordozó szerkezetekkel, gumi és/vagy műanyagborítással, esetleg különleges tulajdonságokkal rendelkezik, pl. hőámyékoló vagy lángálló, illetve vegyszerálló és /vagy különleges jó kopásállóságú fedlapokkal bír. A szilárdsághordozók például a szállítóhevedereknél elsődlegesen a meghajtóműből, általában gyorsan forgó dobokon vagy dobon keresztül átadott hajtóerő átvitelére, a hevederekre rakott teher folyamatos vagy szakaszos mozgással, általában nagy sebességgel történő továbbítására szolgálnak. A szilárdsághorodzók további feladata az ágyazó és borítógumi és/vagy műanyag egységes, a meghajtás, indítás, leállás, terelő és alátámasztó görgők, valamint a szállított anyag okozta statikus és dinamikus igénybevételeknek jól ellenálló szerkezetként való összefogása. A szállítóhevederekkel foglalkozó irodalom részletesen elemzi azokat az erőhatásokat, melyek üzemszerű használat során a hevedereket és azok alkotóit érik. Ezek teljesítményt és élettartamot károsan befolyásoló hatását azonban az eddig alkalmazott legtöbb megoldás a szilárdsághordozó betétek számának, anyagának és főleg szerkezetének, valamint elhelyezésének, megdolgozásának változtatásával kívánták javítani. A legnagyobb heveder felhasználóknál, a felszíni, de főleg mélyüzemelésű bányákoan legáltalánosabban a több, 3—6 szövetbetétes hevedereket alkalmazzák. Ezek tönkremenetelének egyik legfőbb oka a meghajtó és fordító dobokon való áthaladáskor a hajtogatás során jelentkező, jelentős feszültség alatti minimálisan 180°-os meghajlás. Ekkor ugyanis az aránylag vastag hevederekben a semleges szál feletti szövetek vagy szövetrészek húzó, míg a semleges vonal alatti betétszövetrészek nyomó igénybevételt szenvednek, ami - részben a pályahosszától is függő — kifáradást okoz. A régebben kizárólag pamutfonalakból, pamutcérnából készített, 3-5 szövetből álló, gumiba ágyazott szilárdsághordozó betétrendszer helyett például a 146 744 sz. magyar szabadalmi leírás - részben a nagyobb hevederszilárdság elérésének érdekében - meghatározott sodratú viszkózselyem cérnákból szőtt betéteket alkalmaz, láncpanama kötéssel, melyeknél a kifáradással szembeni ellenállást a lánc meghatározott minimális íveltsége és a meghatározott sodratú kordcérna vetülök együttesen hivatott biztosítani. A szövetrétegek egyesítése ismert módon, impregnáló anyagokkal való kezelés, gumirétegekkel való bevonás, majd egyesítés után, legfeljebb 1 %-os előfeszítéssel, vulkanizálással történik. Ismertek és ugyancsak a több-betétes csoportba sorolhatók az olyan textilbetétes, főleg poliamid karkaszú szállítóhevederek, melyek betétjei hossz-irányban párhuzamosan, viszonylag szorosan egymás mellé helyezett egyenes fonalakból, fonalkötegekből és azokra fektetett keresztirányú fonalrendszerből állnak, melyeket egy harmadik fonalrendszerrel varrnak össze. E lapszerű textilbetéteknek ún. malimo technológiával történő előállítása a hagyományos, szövött textilbetétekéhez viszonyítva jóval termelékenyebb, a hevederben egymásra helyezett és összevulkanizált ilyen betétrendszer hátránya azonban viszonylag bizonytalan szilárdsághasznosítása és főleg hossz- és keresztirányú hajlítási merevsége. Kisebb a vályusodási készsége és ezenkívül nagyobb dobátmérőket kell üzemeltetésénél alkalmazni. A jelenleg ismert, több szövetbetétes heveder megoldások közös célkitűzése az egyes szövetrétegek, így az egész heveder teljes együttdolgozásának biztosítása. Ezt az eddig ismert rendszerek többféle módon, részben a betétszövetek itatásával, az azok közötti kielégítő tapadással, részben pedig a betétszövetek között létesített mechanikai kapcsolattal kívánták elérni Például ilyen megoldást mutat be a 7 036 450 számú Német Szövetségi Köztársaság-beli mintaoltalmi bejelentés is, mely kötőláncokkal vagy kötővetülékekkel egymáshoz kötött egy- vagy többrétegű szövetekből álló, több szövetbetétes szállítóhevederre vonatkozik, és lényege, hogy legalább az egyik szövet tághurkolású szövéssel (laza szerkezettel) készül. A különleges felhasználási célokra vonatkozó hevederek közé tartoznak a hőálló hevederek is. A hőálló anyagok szállítására szolgáló hevederek védelmére általában azbesztből vagy más természetes vagy mesterséges, organikus vagy anorganikus szálasanyagból készített szöveteket alkalmaznak. Hőálló hevederek esetében a kívánt hatást az addig alkalmazott legtöbb megoldás - mint azokat a 164 299 sz. magyar szabadalmi leírás is részletesen tárgyalja —, különböző módokon, de mindig a rétegek együttdolgozásának biztosításával kívánja elérni. E tekintetben kivétel talán a 163 058 sz. osztrák szabadalmi leírás szerinti megoldás, melynél a forró anyagok szállítására szolgáló hevederen a karkaszra lazán elhelyezett azbeszt szövetet alkalmaznak, oly módon, hogy a heveder alsó borítóját visszahajtják az azbesztszövetre és így azt csak a széleken fogják meg. A hőámyékoló szövetbetétek elválását azáltal is igyekeznek megakadályozni, hogy a szövetszerkezetet mechanikai eszközökkel (pl. csavarokkal, szegecsekkel) vagy különböző itató és/vagy ragasztó anyagokkal, vulkanizálással rögzítik a karkaszra. Az 1 753 635 sz. Német Szövetségi Köztársaság-beli szabadalmi leírás szerint viszont pl. a hőálló anyagból álló szövetrészt kétrészes szövet egyik oldalaként a kettős szövet műanyagba ágyazott részével, kötőfonalakkal szövik össze. Mindkét említett megoldás jellemzője, hogy az azbesztszövet gumibevonat nélkül kerül a hevederre. Más megoldásoknál a szállítóhevederek hőállóságának növelésére általában alkalmazott, ásványi eredetű, pl. azbesztszálakból készített hagyományos, többnyire vászonkötésű, védő, hőárnyékoló szövet célszerűen felsőbetétként a borítógumi alatt, vagy pedig heveder borító5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2