182971. lajstromszámú szabadalom • Vákuumkamrás fokoztakapcsoló megcsapolt transzformátorokhoz
1 182 971 son. Az átkapcsolás következő fázisában a 14 kapcsoló érintkező a 3. ábrán látható módon elhagyja a 2 álló érintkezőt. Ez a folyamat szintén teljesítménykapcsolás nélkül megy végbe, hiszen a 16 vákuumkamrás kapcsoló már előzőleg nyitott állapotba került. A következő kap- 5 csolási fázis a 4. ábrán látható. A 14 kapcsoló érintkező eléri a 3 álló érintkezőt, azzal galvaníkusan érintkezik, de a 16 vákuumkamrás kapcsoló továbbra is kikapcsolt állapotban marad. A 11 áramkörbe a terhelő áram még mindig nem változott meg, hiszen a 13 kapcsoló érint- 10 kező végig a 2 álló érintkező felületén mozdult el, és a 18 érintkező rúd nem mozdult el olyan mértékben, hogy a 15 vákuumkamrás kapcsolót nyitotta volna. Az 5. ábrán jól látható, hogy a 14 kapcsoló érintkező már teljes egészében felgördült a 3 álló érintkezőre és ennek 15 során oly mértékben összenyomta a 21 rugót, hogy az a 16 vákuumkamrás kapcsolót zárta. Ebben az állapotban már a 12 áramkörön át is folyik áram a 7 megcsapolás felől. Ugyanakkor a 13 kapcsoló érintkező még nem hagyta el a 2 álló érintkezőt, tehát a hozzá tartozó 15 20 vákuumkamrás kapcsoló továbbra is bekapcsolt állapotban van. Ebben a helyzetben egy rövid időre a 6 és 7 megcsapolás között villamos kapcsolat jön létre a 17 korlátozó ellenálláson keresztül is és ennek hatására a vezetékben csökkentett értékű kiegyenlítő áram folyhat. 25 A következő kapcsolási fázist a 6. ábra mutatja. Az ábrán jól látható, hogy a 13 kapcsoló érintkező lefutott a 2 álló érintkezőtől, a 20 rugó összenyomása megszűnt és a 15 vákuumkamrás kapcsoló nyitott állapotba ment át. Ugyanakkor azonban a 13 kapcsoló érintkező és a 2 30 álló érintkező egymással még továbbra is galvanikus kapcsolatban marad. A 15 vákuumkamrás kapcsolónak ebben a helyzetben mind a 11 áramkörön keresztül folyó terhelő áramot, mind pedig a kiegyenlítő áramot ki kellett kapcsolnia. Ha a fokozatkapcsolót megfelelő 35 módon építettük be, akkor biztosítható, hogy megadott kapcsolási irány mellett a terhelő áram és kiegyenlítő áram ne összegeződjön. Ennek figyelembevétele a vákuumkamrás kapcsolók nagy kapcsolási teljesítménye következtében nem feltétlenül szükséges. 40 A 7. ábrán látható következő átkapcsolási fázisban már látható, hogy a terhelő áram a 22 vezeték felé a 7 megcsapolás felől folyik, mivel a kapcsoló érintkező teljes egészében felfekszik a 3 álló érintkezőre és a hozzátartozó 16 vákuumkamrás kapcsoló zárt állapotban van. 45 A 8. ábrán a 13 kapcsoló érintkező elérte a 3 álló érintkezőt, de még nem gördült olyan mértékben fel rajta, hogy a 20 rugó összenyomódjon és zárja a 15 vákuumkamrás kapcsolót. Amikor a 13 kapcsoló érintkező teljes egészében felfekszik a 3 álló érintkezőn, ahogyan ez a 8. 50 ábrán látható, akkor kapcsol be a 15 vákuumkamrás kapcsoló is. Ettől az időponttól kezdve folyik a terhelőáram kizárólag a 11 áramkörön keresztül a 22 vezeték irányába. A fokozatkapcsoló tehát új, bekapcsolt helyzetbe kerül. 55 Ez a folyamat mindannyiszor ismétlődik, ahányszor ugyanebbe az irányba átkapcsolás történik. Ha a fokozatkapcsolót az óramutató járásával ellenkező irányba forgatjuk el, a folyamat fordítva játszódik le, amint ahogyan azt az előzőekben ismertettük. Ekkor a 11 áramkörön keresztül folyó áramot szakítja meg a 15 vákuumkamrás kapcsoló, majd ezt követi a 13 kapcsoló érintkező terhelésmentes elválasztása a 3 álló érintkezőről. Ezután a 13 kapcsoló érintkező szintén terhelésmentes állapotban felgördül a 2 álló érintkezőre és bekapcsolja a 15 vákuumkamrás kapcsolót, aminek következtében a 6 és 7 megcsapolások között rövid ideig villamos kapcsolat jön létre a 17 korlátozó ellenálláson keresztül is. Ezt követően elsőként a 16 vákuumkamrás kapcsoló nyit, miközben a 14 kapcsoló érintkező a 3 álló érintkezőről legördül. Végül megszakad a kapcsolat a 14 kapcsoló érintkező és a 3 álló érintkező között. Amint a 14 kapcsoló érintkező elhagyja a 3 álló érintkezőt, közelít a 2 álló érintkezőhöz és miután felgördült a 2 álló érintkezőre, bekapcsol a 16 vákuumkamrás kapcsoló is. A két 15 és 16 vákuumkamrás érintkező igénybevétele, de különösen a 15 vákuumkamrás érintkező igénybevétele a lekapcsoláskor a kapcsolási irányok függvényében változik. Ennek azonban nagy teljesítményű vákuumkamrás kapcsolók esetében nincs nagy jelentősége. Szabadalmi igénypontok Vákuumkamrás fokozatkapcsoló több megcsapolással ellátott transzformátorhoz, amely transzformátornál az egyik megcsapolástól a másik megcsapolásra történő átkapcsoláshoz kiképezett kapcsolók érintkezői olajban vannak elhelyezve és a fokozatkapcsoló körív mentén elhelyezett álló érintkezőket és további körív mentén elhelyezett két mozgatható kapcsoló érintkezőt tartalmaz, amely két mozgatható kapcsoló érintkező egy-egy áramkörben van elhelyezve, amely áramkörökben a mozgatható kapcsoló érintkezők egy-egy vákuumkamrás kapcsolóval vannak sorba kapcsolva, és legalább az egyik áramkörbe egy sorosan kapcsolt korlátozó ellenállás is el van helyezve, azzal jellemezve, hogy a két mozgatható kapcsoló érintkező (13, 14) a vákuumkamrás kapcsolókat (15, 16) és a korlátozó ellenállást (17) magába foglaló és a kapcsoló érintkezők (13, 14) egyidejű elmozdítását biztosító, elforgatható érintkezőtartón (10) van egy-egy érintkezőrúd (18, 19) segítségével elhelyezve, továbbá az álló érintkezők (1, 2, 3,4) bütykös szegmensként vannak kiképezve, a mozgatható kapcsoló érintkezők (13, 14) pedig sugárirányban korlátozottan és rugalmasan elmozgathatóan vannak kialakítva és a megfelelő érintkező rudak (18, 19) a megfelelő vákuumkamrás kapcsoló (15, 16) egyik érintkezőjével vannak összekapcsolva. (2 rajz, 9 ábra) 3