182623. lajstromszámú szabadalom • Eljárás térszín fölé emelt fémszerkezetű folyadéktároló, különösen víztorony építésére
182623 A találmány térszín fölé emelt fémszerkezetű folyadéktároló, különösen víztorony építésére szolgáló eljárásra vonatkozik. Víztornyokat és más, lábakon álló folyadéktárolókat világszerte egyre nagyobb számban építenek. Az ilyen jellegű szerkezetek két fő csoportra oszthatók. Az egyikbe a centrális alátámasztásit egylábas szerkezetek, a másikba a többlábas szerkezetek tartoznak. Centrális alátámasztást! agylábas szerkezeteket kehely alakú tartállyal 1972. óta alkalmaznak Magyarországon. Kelállítási eljárásuk lényege az, hogy a végleges beépítési magasságnál alacsonyabb szinten — általában terepszinten - elhelyezett kehely alakú tartálytesthez egy közel sugárirányba eső lábat egyik (a végleges beépítési helyzetben felső) vége tartományában kötelekkel csatlakoztatnak. A testet felfelé emelik, miáltal a lábnak a kötelekkel ellentétes végét a függőleges felé, a tartály alá kényszerítik. Miután a terv szerint i magasságba emelték, alsó végét az alaptesthez, felső végét pedig a kehely alakú tartályhoz mereven rögzítik. Fenti eljárással eddig kilenc víztorony került felállításra (1972. Dobogókő, 1974. Lakitelek-Tőserdő, 1975. (lyula, Nagykőrös, 1977. Szegvár, Albertirsa, 1978, Túra, Mezőtúr, Kapuvár). A centrális alátámasztási! egylábas szerkezetek (lásd pl. a 2,341,100 sz. CSA-beli szabadalmi leírást is) a gyakorlatban jól beváltak, azonban a láb által hordozott test (víztartály) súlyának növekedése esetén a gazdaságossági számítások szerint bizonyos határon túl már a kerület mentén elosztva elrendezett több láb előnyösebb. A 172.249 sz. magyar szabadalmi leírásból-ismeretes olyan többlábas szerkezet, amelynek két —• alul csuklózott —■ síkbeli tartó között csőrlővel felhúzott víztartálya van. Ennek a megoldásnak nagy előnye, hogy a szerkezet felállításához nincs szükség darukra, csupán bikákra és csörlőkre, tehát olyan helyeken is jól alkalmazható, ahol daru nem áll rendelkezésre, illetve nagy távolságok miatt felvonultatása rendkívül költséges lenne. Hiányossága ugyanakkor ennek a megoldásnak, hogy a lábak által hordozott test súlya viszonylag csekély lehet, ezért nagyobb tárolókapacitású víztorony csak egy sorozat lábszerkezet és tartály összekapcsolásával létesíthető. Ez a felállítás idejét és az alapteriilet-igényt nagy mértékben növeli, és a szerkezet esztétikai szempontból sem mindig előnyös (a kevés — legfeljebb négy — lábbal felépített karcsú ,szerkezetek építészeti szempontból látványosabbak, és kisebb alapterületei igényelnek). A találmány feladata, hogy térszín fölé emelt fémszerkezetű folyadéktárolók, különösen víztornyok létesítésére olyan eljárás szolgáltasson, amelynek segítségével a lábak által hordozott test súlya nagymértékben növelhető, ugyanakkor a felállítási idő gyakorlatilag a test felemelési idejére korlátozható. A találmány alapja az a felismerés, hogy ha a lábak által hordozott testet a felállítás előtt csuklókkal kap-3 jsoljuk a lábak — végleges beépítési helyzetben — felülre kerülő végeihez, az egész szerkezetet a terepen állíthatjuk össze, és a test felemelésével a felül csuklózott lábak a nehézségi erő hatása alatt minden külön segédeszköz alkalmazása nélkül beállnak a kívánt helyzetbe, miközben alsó végeik a talajon csúsznak. E felismerés alapján a kitűzött feladatot olyan eljárás segítségével oldottuk meg, amelynek az a lényege, hogy a végleges beépítési magasságnál alacsonyabb szinten — előnyösen a terepszinten — elhelyezett testhez legalább három lábat egyik — végleges beépítési helyzetben felső — végük tartományában csuklóval csatlakoztatunk; a testet felfelé emeljük, miáltal a lábaknak a csuklózottal ellentétes végét a toronyszerű építmény függőleges geometriai hossztengelye felé irányuló mozgásra kényszerítjük; majd miután a testet a terv szerinti magasságba emeltük, a lábak alsó végét az alaptesthez, felső végét pedig a testhez merev kapcsolattal rögzítjük. Az eljárás egy előnyös foganatosítási módja szerint a lábakat a test körül az emelési műveletet megelőzően — a függőleges geometriai hossztengelyhez viszonyítva — ■ felülnézetben sugárirányban, vagy közel sugárirányban helyezzük el. Célszerűen a lábakat lényegében vízszintesen, vagy a test felé eső végükkel — legfeljebb a test legmagasabb pontjáig — megemelve helyezzük el. A csuklós kapcsolatokat előnyösen a test és a lábak között a test alsó részének tartományában, a test alsó pereme mentén, vagy a test felső részének tartományában, előnyösen a test felső pereme mentén alakítjuk ki. Az eljárás egy további foganatosítási módja értelmében a test végleges helyzetébe emelése után a test és a' lábak között - célszerűen hegesztéssel és/vagy — normál vagy feszített — csavarozással és/vagy szegeeseléssel alakítjuk ki a végleges merev kapcsolatot. A csuklós kapcsolatokat a test és a lábak között oly módon hozhatjuk létre, hogy az egymáshoz kapcsolandó szerkezet részeken rögzített, egymáshoz egytengelyűén illeszthető csapágyelemek perselyeibe csapot helyezünk. A találmány értelmében tehát két szabadságfoki! csuklókat alkalmazunk, amelyek a lábak hossztengelyének mozgását egy síkban biztosítják. Egy további találmányi ismérv szerint a test egy részét többi részénél, pl. tartály részénél nagyobb merevségű tartórészként — előnyösen szekrénytartóként — alakítjuk ki, s a csuklós kapcsolatot a lábak és e tartórész között hozzuk létre. Ezzel mind az emelésből, mind a feltámaszkodásból származó igénybevételeket a test legerősebb, legnagyobb merevségű része veszi fel. Célszerű, ha az — előnyösen kör- vagy sokszögalaprajzú — tartórészt a test alsó vagy felső részén alakítjuk ki. Egy további találmányi ismérv szerint a lábak alsó végének végleges rögzítését alaptestbe lehorgonyzasukkal hajtjuk végre. A találmány szerinti megoldás legfőbb előnye, hogy nagyfokú előregyártást és helyszíni előszerelést tesz 4 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 3
