182309. lajstromszámú szabadalom • Mérőeszköz az izületek és a gerinc helyzetének és mozgásainak mérésére
3 182309 4 ós csípőízületi kontraktúrája van, tehát nem tudja teljesen kinyújtani az alsó végtagját (pontosabban a csípőjét) — ami sajnos mozgásszervi betegeknél nagyon gyakori —, ott ez a mérőműszer nem képes jelezni a kontraktúra mértékét, pedig az a klinikum és a szerv funkciója szempontjából kiemelkedően fontos. Egy olyan beteg például, aki csak 90°-ig tudja behajlítani a csípőízületét, de teljesen ki tudja nyújtani, az sokkal jobb állapotban van, mozgásszervrendszere sokkal jobban funkcionál, mint annak a betegnek, aki ugyan 110°-ra képes behajlítani a csípőjét, de 20°-os flexiós kontraktúrája van. A műszer azonban mindkét esetben csak a 90°-os mozgásterjedelmet regisztrálja. A fenti műszer használhatósága szempontjából további gondot jelent, hogy amikor egyszerre több síkban is történik mozgás az ízületben, tehát például a vállízületben, ahol a kar emelésekor a felkar csavarodik is, akkor a műszer skálájának síkja eltér a függőlegestől, így az inklinométert leolvasva hamis értéket kapunk. További hátránya még ennek a mérőeszköznek, hogy az ízületet alkotó egyik végtagrészre felhelyezve csak akkor mutatja a mozgás valódi mértékét, ha az ízületet alkotó másik végtagrész közben nem mozdult el. Ha például a térd hajlásának fokát lábszárra helyezett műszerrel akarjuk mérni, csak úgy pontos a mérés, hogyha közben a comb nem változtatja meg a térdmozgás közben helyzetét, holott erre az elterjedt, kialakult vizsgálati menet szerint a vizsgálat során gyakorlatilag mindig sor kerül. Az ismertetett mérőeszköz talán legnagyobb hiányossága azonban az, hogy a különleges ízületsornak tekinthető gerinc mozgásainak és helyzetének mérésére alkalmatlan. A gerinc mozgásainak mérése ugyanakkor a mozgásszervrendszerrel foglalkozó tudományágak számára kiemelkedő fontosságú, központi kérdés, amely mindezideig megoldatlan volt. A gerincmérésre ezideig tett próbálkozásokat, a technika állását ezen a területen az alábbiakban ismertetjük. Azt, hogy az egyes gerincszakaszok mozgásának (előre-, hátra-, jobbra-, balra-hajlás, jobbra, illetve balra csavarodás) mérése pontos, gyors, egyszerű és reprodukálható módszerrel ezideig mennyire megoldatlan volt, igazolja a bevezetőben már említett „ízületi mozgások mérési módszere” című kiadvány 46. oldalán olvasható szakasz: „Fizikális vizsgálattal a tényleges gerincmozgást nehéz pontosan megmérni. Ennek okai: a gerinc, lágyrészekkel való fedettsége, a gerinc normális hajlatai, a mozgások variációi a gerinc különböző szakaszain, és a csípőmozgás. Ténylegesen az ember 90 fokig előre tud hajolni úgy, hogy a mozgás teljesen a csípőben és nem a gerincben történik. Úgy találtuk, hogy acél- vagy műanyag mérőszalaggal lehet legpontosabban mérni a valódi flexiós gerincmozgást.” Ez a mérőszalagos gerincmérés úgy történik, hogy az első keresztcsonti és a hetedik nyaki csigolya közti távolság növekedését mérik és ebből következtetnek a gerinc előrehajlásának mértékére. A módszer tehát eleve csak a flexió (előrehajlás) mértékére utal, holott minden gerincszakasz mozgásánál a következő hat paraméterre vagyunk kiváncsiak: előrehajlás (flexió), hátrahajlás (extensio), jobbra, illetve balra hajlás, jobbra, illetve balra csavarodás (rotatio). Ezenkívül a mérőszalagos gerincmérés nem szögelmozdulást mér, ami arányt fejez ki és így a testmérettől független, hanem távolságváltozást centiméterben, tehát a mért érték a beteg testmagassága szerint változik. A gerinc természetes görbületei is befolyásolják a mérést, például az ágyéki lordosis. Egy másik, eléggé elterjedt gerincmérő eszköz a Dunham-féle spondylométer. Működési elve: a körzőhöz Hasonló szerkezet egyik szárának végén levő skála alapját a keresztcsontra helyezik, másik szárának végét pedig a hetedik nyakcsigolya tövisnyúlványához szorítva a beteg előre- és hátrahajlásának végén leolvassuk a szög változását. Ez a Dunham-féle spondylométer tehát az előbb említett hat paraméter közül csak kettő mérésére szolgál. A műszer elvi hibája, hogy mérési pontosságának előfeltétele az, hogy a hetedik nyakcsigolya és a keresztcsont távolsága hajlás közben ne változzon. Ez az előfeltétel azonban csak teljesen merev gerincnél teljesül, akkor viszont gerincmozgást eleve hiába próbálunk mérni. A spondylométer ismertetői sem hallgatják el ezt a hibát, de a fenti távolság csökkenését csekélynek nevezve elhanyagolhatónak tekintik ezt a különbséget. A valóságban azonban ez a különbség befolyásolja és így pontatlanná teszi a mérést. Hibája továbbá, hogy a különböző formájú keresztcsontokra ugyanazon fémlap éle nem illeszthető pontosan és stabilan. A találmány által megoldandó feladat tehát olyan univerzális mérőműszer kialakítása, amely egyszerű, reprodukálható, objektív módon lehetővé teszi az ízületek és tetszőleges gerincszakaszok helyzetének és mozgáshatárainak egy-két foknyi pontosságú mérését. A találmány alapja az a felismerés, hogy az elmozdulásokat a vizsgált személy testén kívüli állandó irányokhoz kell viszonyítani, mégpedig a függőleges síkokban történő mozgást a függőlegeshez, a vízszintes síkokban történő elmozdulást pedig a Föld mágneses erőterének Észak—Dél polarizációs irányához, egyúttal biztosítva azt, hogy a mérőeszköz megfelelő mutatói összetett mozgás esetén is a prezíc működésükhöz szükséges síkban helyezkedjenek el. A már korábbról is ismert tájolóval kombinált inklinométert tehát olyan tartókereten kell elhelyezni, amely ezen műszer tetszőleges térbeli helyzetének beállítását lehetővé teszi. A mérés elve az, hogy a végtag vagy az adott gerincszakasz helyzetét elmozdulása előtt a hozzáerősített mérőeszköz révén a megfelelő állandó irányhoz viszonyítjuk, majd ezt az elmozdulás végén megismételjük, így a változás pontosan az ízületben vagy gerincben történt szögelfordulással egyenlő. A kitűzött feladatot a találmány értelmében olyan mérőeszközzel oldjuk meg, amelynek alapját inklinométerrel kombinált tájoló képezi, amely a mutatók tengelye körül egy tartókerethez képest elforgatható szögskálával van felszerelve, és amelyre jellemző, hogy a tartókeretbe foglalt tájoló-inklinométer villás tartószervre van egy, a tájolóinklinométer mutatóinak tengelyére merőleges forgástengely körül elfordíthatóan felerősítve, a villás tartószerv ugyanakkor egy, az említett forgástengellyel párhuzamos alaplapra van ezen alaplapra merőleges tengely körül elfordíthatóan felerősítve. A találmány szerinti mérőeszköz egyik célszerű kiviteli alakjánál a szögskála külső és belső kerülete egyaránt el van látva fokbeosztással. A találmány értelmében célszerű, ha a forgástengely két, egymással egyvonalba eső és a villás tartószervben ágyazott tengelycsapként van kialakítva. A találmány egyik további célszerű kiviteli alakjánál az alaplapra a mérőeszköz betegre való felerősítését biztosító gumiszalag van felerősítve, előnyösen felragasztva. Célszerű továbbá, ha erre a gumiszalagra a villás tartószerv tengelye körül szögskála van felerősítve, 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
