182155. lajstromszámú szabadalom • Nyitott hűtőpult hűtött termékek bemutatására és tárolására, valamint eljárás ennek üzemeltetésére
182.155 konyság és költségigény szempontjából a hűtőpultok említett két tipusa között valamilyen kompromisszum keresése. Olyan hűtőpultok, amelyeknek egy teljes hosszban kiépített, az elgőzölögtető csőkígyót tartalmazó első légjárata, valamint egy csudán részleges második légjárata van, szintén ismeretesek. A részleges második lég járatot eddig azonban csupán egy, a kiszolgálónyilást keresztirányban áthidaló hűtött belső légfüggönyt védő, ennek mintegy járulékos hőszigetelést nyújtó külső légfüggöny létesítésére és fenntartására használták. Az ilyen ismert hűtőpultokat eddig rendre a csőkigyómeneteket jégmentesiteni hivatott villamos ellenállásfütőtestekből álló ill. Ilyeneket tartalmazó leolvasztórendszerekkel látták el, és bár a másodlagos, védő légfüggönyt alkalmazták hőszigetelési célra, a rendszerben rejlő adottságokat csak alig? vagy egyáltalán nem használták fel tudatosan az eredő üzemi, működtetési hatásfok előnyös megnövelésére. Jelen találmányunk célját környezeti levegőt leolvasztáshoz hasznosító, az ismertekkel szemben előnyösebb hűtőpult kialakítása képezi, amely külön, járulékos légfúvók alkalmazásának szüksége nélkül alkalmas a kiszolgálónyilást keresztirányban áthidaló második, védő és hőszigetelő hatású légfüggöny létesítésére és fenntartására. A találmány célja olyan fokozott hatékonyságú hűtőpult kialakítása^ amelynél a pult hűtőterét körülvevő légjáratba külön légfúvók nélkül is az elgőzölögtető csőkígyó menetein kialakult jegesedés leolvasztását elœ egitő járulékos mennyiségű környezeti levegő szívható be. A találmány értelmében elérni kivánt további célunk olyan, a pult hűtőtere körül vezetett, hütött levegőt szállító első légjárattal és egy részleges második légjárattal biró hűtőpult kialakítása, amelyben leolvasztás! üzemmódban mindkét légjáratban környezeti levegő áramlik, és a második légjáratban áramoltatott környezeti levegő az első légjáratban keringetett levegőnek hővezetés és hőáramlás révén egyaránt hőt ad at. Ugyancsak célunkat képezi olyan, lényegében másfél légárammal dolgozó hűtőpultot kialakítani, amely leolvasztáshoz környezeti levegőt használ fel az eddigiekben ismerteknél jobb hat ékonys ággal. A kitűzött célokat egy leolvasztáshoz környezeti levegőt felhasználó, lényegében másfél légárammal dolgozó találmányunk szerinti hűtőpult kialakításával és alkalmazásával érjük el az alábbiak szerint* A hűtőpult nyitott hűtőtere egy, a tartalmazott termékekhez szabad hozzáférést biztositó, a tetőfel vagy az elülső frontoldal tartományában kiképzett kiszolgálónyilassal ellátott szekrényben van elhelyezve. A szekrény körül egy, a kiszolgálónyilás egyik szélénél elrendezett légkilépőnyilasú, és a kiszolgálónyilás másik szélénél lévő légbelépőmyilású első légjárat van kiképezve, a légbelépőnyilás a légkilépőnyiláshoz képest az utóbbiból kiáramló, a kiszolgálónyilást keresztirányban áthidaló pályára terelt légáramot^ légfüggönyt befogadó, elnyelő módon van elrendezve. Az első légjáratban a keringetett levegő lehűtésére alkalmas hütőaggregat egy vagy több elpárologtató csőkígyója helyezkedik el. Az első légjaratban a levegő áramoltatása légfúvókkal történik. Az alkalmazott légfúvók számát a hűtőpult méretétől, különösen hoss z kitér jedésétol és a légfúvók teljesítőképesség gétől, méretétől függően választjuk meg. Két és fél méter körüli hosszúságú hűtőpultokban általában kettő, mig négy méter kö— 4