181879. lajstromszámú szabadalom • Kondenzátor
19 181879 20 dombok teljes mélységét nem éljük el ebben a domborítás! eljárásban. A domb magasság általában 50 mikron, vagy annál több, de a behatolás ennek egy töredékére korlátozódik. Következésképpen a domborítási eljárás megváltoztatja a fólia eredeti síkját, és kiemelkedések keletkeznek a fóliának a kiemelkedő mintázatú felülettel ellentétes oldalán is. Ennek következtében keresztmetszetben egy sík halad át a dombok középpontján, és az 5. ábra szerinti keresztmetszet, illetve szinuszos minta keletkezik. A szomszédos dombok középvonalai közötti távolság körülbelül 200 mikron. így az egész fóliafelület részt vesz a domborított minta képzésében, mivel a dombok teljesen ki vannak alakítva és a fólia eredeti síkja megváltozott. Négyzetinchenként 14 ezernél több domb esetén a fóüa felülete és a domb tetők külső felülete meg vannak munkálva, polírozva és simítva, és kis nyílások vagy tépett szélek és a fólia más szabálytalanságai szintén el vannak simítva a fólia tökéletesebb elektromos működése érdekében. A találmány szerinti fólia előkészített fólia, a megmunkálás és a polírozás miatt, amelyet lényegében a fólia egész felületén végrehajtunk, és különösen a dombtetők megmunkálása és keményítőse miatt, amelyek a polipropilén film dielektrikumba nyomódnak. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a 120/120-as dombsűrűség a 11. ábra szerinti eljárással együtt jobb, mint a kisebb dombsűrűség és a 12. ábra szerinti eljárás, mégpedig több szempontból is, és ezért előnyben részesítendő. Kisebb a dombok lesimulása, könnyebb a tekercselés, de egyidejűleg az ellenálló térköztartó szerep is megmarad. A dombok előnyös száma körülbelül 100/100-nál kezdődik és felső határát a fóliamegmunkálás gyakorlati határai képezik, amelynél még különálló mintázatot lehet előállítani a kívánatos mintázatmélységgel. Ez a felső határ általában körülbelül 500/500 domb, A dombok számának növekedésével a kész fólia teljes vastagsága valamivel kisebb lehet, mint az eredeti vastagság kétszerese. Azonban a tekercskészítő technika és a feszítés változtatásával az ellenálló térköztartó szerep megmarad. A már említett DiNicola féle bejelentésben és a 12. ábrán feltüntetett eljárás és berendezés itt szintén használható a találmány szerinti fólia előállítására. A 12. ábrán a szaggatott körvonal a 46 kondenzátortekercselő gépet jelöli, a megfelelő hozzákapcsolt 54 fóliamintázó berendezéssel. Az 54 fóliamintázó berendezés egy pár domborítást végző 55 és 56 hengert tartalmaz, amelyek forgathatóan vannak a 46 kondenzátortekercselő gépen elhelyezve. Mindegyik hengerfelület acélból van, precíziós maratással vagy véséssel dombszerű nyúlványok vannak rajtuk kialakítva. Egy változatnál az egyik vagy mindkét henger nem fémes anyagból, például keményített műanyagból vagy gumiból is lehet. A hengerfelületek megfelelő beállítókészülékekkel pontosan összeállítva érintkezésben állnak egymással, úgy hogy az egyik henger nyúlványai a másik henger nyúlványai közé illeszkednek. Külső fogakerekek kötik össze egymással a hengereket, fenntartva közöttük a megfelelő kapcsolatot. Keresztmetszetben az egyik henger dombszerű nyúlványai lazán kapcsolódnak az ro átellenes henger nyúlványaihoz. A hengerek úgy állíthatók be, hogy közöttük megfelelő rés legyen egy körülbelül 63,5 mikron fóliaszerkezet kialakítására, amely méret egy domb csúcsától a fólia síkjáig értendő. Az 55 és 56 hengerek úgy vannak beállítva, hogy közöttük lényegesen nagyobb rés van, mint a fóliavastagság, úgy hogy a hengeren levő domboknak csak egy rész hatol be a fóliába. A 12. ábra szerinti berendezésnél nem szükséges a 11. ábrával kapcsolatos előkészítés, mivel itt a domboknak nem kell a fémet megmunkáló, simító és polírozó átellenes felülethez illeszkedniük. Szabadalmi igénypontok: 1. Kondenzátor, amely villamos kivezetésekkel ellátott tokkal rendelkezik, és a tokban a kivezetésekkel összekötött legalább egy kondenzátortekercs és a tekercset impregnáló dielektromos folyadék helyezkedik el, a kondenzátortekercs egy pár fém elektróda szalagot és ezek között elhelyezett műgyanta, előnyösen polipropilén dielektrikumot tartalmaz, amely legalább egy műgyanta filmszalagból áll, amelynek egyik felülete érdesített szerkezetű, továbbá a folyadék észtereket és/vagy szénhidrogéneket tartalmaz, azzal jellemezve, hogy az elektróda szalagok teljes felülete egymás mellett folytonosan elhelyezkedő egyforma dombszerű szerkezetből álló mintázattal van ellátva, az így domborított fólia tekercselés előtti vastagsága 2-10-szerese az eredeti vastagságnak, továbbá a filmszalag kitöltési tényezője több, mint 3%. 2. Az 1. igénypont szerinti kondenzátor kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a dombok száma az elektróda szalag hosszúsága mentén 2,54 cm-enként, legalább 100, és a dombok magassága lényegében egyenlő a dombok alapátmérőjével. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti kondenzátor kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a dielektrikum egy pár polipropilén fümszalagot tartalmaz, amelyek egyik felülete érdes, és másik felülete sima, és a filmszalagok úgy vannak elhelyezve, hogy egy érdes felület egy sima felület felé fordul. 4. Az 1-3. igénypontok bármelyike szerinti kondenzátor kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a tekercs egy pár alumíniumfólia elektróda szalagot és közöttük elhelyezkedő műgyanta dielektrikumot tartalmaz, amely egy pár egymás mellett elhelyezkedő polipropilén filmszalagból áll, amelyek egyik felülete egyenetlen és kitöltési tényezőjük célszerűen 10 és 30% között van, a fólia elektróda szalagok felületei domború mintázattal vannak ellátva, amely mintázat a felületeken szorosan egymás mellett elhelyezkedő dombokból áll, továbbá a domborított fólia elektróda szalag vastagsága a tekercselés előtt 2-5- -szöröse a fólia eredeti vastagságának. 5. A 4. igénypont szerinti kondenzátor kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az összeszerelt és impregnált kondenzátor kitöltési tényezője célszerűen 5-10% között van. 6. A 4. vagy 5. igénypont szerinti kondenzátor kiviteli alakja, azzal jellemeze, hogy a dombok egy lényegében folyamatos minta szerint vannak elrendezve, ahol lineárisan célszerűen 100—500 domb 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65