181594. lajstromszámú szabadalom • Eljárás legalább vállal, illetve peremmel rendelkező kerámia szerkezeti elemek előállítására

3 181594 4 hogy az ismert kerámiaipari technológiák valamelyikével történő formázása közben idom alakjának karima részén legalább kettő vagy több vállat, illetve peremet képezünk ki, amelyeket azután egy kézi és/vagy kéziformázó eszközzel végrehajtott utóformázással, a formai improvizálás egyedi­ségének biztosítása mellett, a végső idomalakra formázzuk és a díszműkerámia-iparban ismert hőkezeléssel 800 'C-tól 1380°C-ig teijedő hőfoktartományban kerámiatestté ége­tünk ki. A találmányi bejelentésünkhöz csatolt 1. és 2. számú rajz­lapon tetszőleges méretekkel példaként ismertetünk két és háromvállal, illetve peremmel rendelkező nyers kerámia szerkezetű alapelemből utóformálással előállított kerámia­testet, amely az esztétikai értékű formai improvizálás egyedi­ségét valósítja meg, és melyeket a találmányi bejelentés sze­rinti eljárással lehet előállítani. Tájékoztató ismertetés a rajzokról: 1. lap. 1. ábra. Nyerskerámia alaptest, a vállak, ill. a peremnek kiképzett előtt a) szemből nézet I (fal) b) keresztmetszet I (fal) 1. lap. 2. ábra. Kétvállú, ill. peremű nyerskerámia alaptest utóformálás előtt a) szemből nézet I (fal) II (fal) b) keresztmetszet I (fal) II (fal) 1. lap. 3. ábra. Kétvállú, ill. peremű nyerskerámia szerkezeti elem kézi utóformálás után a) szemből nézet I (fal) II (fal) b) keresztmetszet I (fal) II (fal) 2. lap. 4. ábra. Nyerskerámia alaptest a vállak és peremek kiképzése előtt a) szemből nézet I (fal) b) keresztmetszet I (fal) 2. lap. 5. ábra. Háromvállú, ill. peremű nyerskerámia alap­test utóformálás előtt a) szemből nézet I (fal) II (fal) III (fal) b) keresztmetszet I (fal) II (fal) III (fal) 2. lap. 6. ábra. Háromvállú, ill. peremű szerkezeti elem kézi utóformázás után a) szemből nézet I (fal) II (fal) III (fal) b) keresztmetszet I (fal) II (fal) III (fal) A példaként és tetszés szerinti méretekben ismertetett ta­lálmány szerinti nyerskerámia szerkezeti elemek rajzaiból megállapítható, hogy a 2. és 5. ábra szerinti nyerskerámia alaptestek a kerámiaipar bármelyik gépi formázási technoló­giájával, ami a kerámiaiparban általában használatos, igen gazdaságosan előállíthatok és ebből a gépi formázási úton előállított két vagy többvállú, illetve peremű nyerskerámia alaptestekből rendkívül gazdaságosan, akár egyszerűen kézi utóformázással vagy kézi formázó géppel végrehajtott kis értékű alakítással az esztétikailag értékes improvizált egyedi kerámia szerkezeti elemek állíthatók elő. Ezt mutatják be a 3. és 6. számú ábrák. Az esztétikailag értékes egyedi formával rendelkező kerá­miaszerkezeti elem tehát jórészt ténylegesen gépi úton állít­ható elő gazdaságosan anélkül, hogy ez a darabonkénti egyedi (individuális) forma végső gazdaságos kialakításának lehetőségét veszélyeztethetné. A találmányi bejelentésünk tehát lehetővé teszi a gazdasá­gos és nagyobb darabszámú diszműkerámia szerkezeti ele­mek előállításánál a kerámiaiiparban ismert formázási tech­nológiák bármelyikének alkalmazását, olyan alapvetően új formai adottsággal rendelkező nyers kerámia alaptest előál­lítására, amelyet azután igen gazdaságosan lehet individuali­zálni formai, alaki szempontból így kerámia szerkezeti elem­mé alakítani. Tehát a formai improvizálás egyediségének jellegzetes kifejezőivel a darabszámtól függetlenül, esztétikai értékű kerámia szerkezeti elemek állíthatók így elő. Mindez a formai improvizálás a találmányi eljárás szerint előállított nyerskerámia alaptest kettős vagy több váltónak, illetve peremének gazdaságos és kis mértékű utóformázásá­val valósíthetó meg. A találmány szerinti két vagy többfalú nyerskerámia szer­kezeti elemet előállíthatjuk a kerámiaiparban ismeretes bár­mely formázási technológiával, mint például korongozással, hagyományos öntéssel, sajtolással, kerámiaipari fröccsön­téssel stb. A fentiek szerint előállított két- vagy többvállú, illetve peremű nyerskerámia-alaptestek utóformálását cél­szerűen kézzel és/vagy a kerámiaiparban ismeretes kézi for­mázóeszközzel hajtjuk végre. Tehát a találmány szerinti eljá­rással előállított nyerskerámia szerkezeti elem újdonsága éppen abban áll, hogy a legalább kettő vagy több vállú, illetve peremű formai adottságával a nyerskerámia szerkeze­ti elem lehetővé teszi a kézzel és/vagy a kerámiaiparban ismeretes kézi formáló eszközzel végrehajtható rendkívül gazdaságos utóformálást, vagyis az esztétikai értékű dara­bonkénti egyedi alakúság megvalósítását, ipari méretű ter­melési darabszám esetében is. A találmány szerinti eljárás lehetővé teszi a díszműkerá­­mia szerkezeti elemek előállításánál a gépi technológiának és az esztétikai értékű egyedi formázó műveletnek ellentmon­dásmentes összehangolását egy alkotói és ipari termelési folyamatban, anélkül, hogy az esztétikai értékű formai imp­rovizálás lehetősége a gépi előformázás miatt az utóformá­zásnál megsemmisülne. Találmányi bejelentésünknek ez az újdonsága nem zárja ki a kerámiaipari elő és utóformázási technológiák műszaki továbbfejlesztését, a termelékenység, a gazdaságosság növe­lése érdekében, természetesen anélkül, hogy a gépi termelé­kenység fokozásával az esztétikai értékű formai improvizá­lás egyediségének gazdaságossága csökkenne vagy megsem­misülne. A találmányi bejelentés szerinti eljárással előállított két­vagy többvállú, illetve peremű és végső egyedi alakra formált kerámia szerkezeti elemek különféle háztartási és ipari terü­leten alkalmazhatók, mint például — álló vagy hordozható kivitelű fűtőtestek, mint például csempekandallók, cserépkályhák, vagy fali fűtőelemek, vagy mikroklíma fűtési feladatokat teljesítő fűtőtestek kerámia szerkezeti elemének előállítására, mázozott vagy máztalan kivitelben, amelyek az esztétikai értékű formai improvizálás egyediségét valósítják meg, — térelválasztó szerkezeti elemek és kompozíciók előállí­tására, mázozott vagy máztalan kivitelben, díszítő és/vagy funkcionális jelleggel, amelyek az esztétikai értékű formai improvizálás egyediségét valósítják meg, — belső építészeti térkitöltő kompozíciók előállítására díszítő és/vagy funkcionális jelleggel, kerámia szerkezeti ele­mek előállítására mázozott vagy máztalan kivitelben, ame­lyek az esztétikai értékű formai improvizálás egyediségét valósítják meg, — kerámiabetétes bútorok előállítását szolgáló kerámia szerkezeti elemek díszítő és/vagy funkcionális jelleggel, ame­lyek az esztétikai értékű formai improvizálás egyediségét valósítják meg, — bel- és kültéri díszítő és/vagy funkcionális jellegű épü­letkerámiai kompozíciók kivitelezésére szükséges kerámia szerkezeti elemek előállítására, amelyek az esztétikai értékű formai improvizálás egyediségét valósítják meg, — kerti kerámia kompozíciók, mint például szökőkutak, 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom