180960. lajstromszámú szabadalom • Hőálló, kikeményíthető ragasztólakk huzaltekercsekhez
3 180960 4 tirálok helyett újabban poliamidokat alkalmaznak. Ez bizonyos mértékig csökkenti a problémákat, hiszen a poliamidok lágyuláspontja magasabb a polivinilbutirátokénál, a fő hibaforrás azonban fennmarad, és az ilyen tekercseket magasabb üzemi hőmérsékleten nem lehet biztonságosan alkalmazni. Napjainkban már ismertté váltak nagyértékű szigetelő lakkok, amelyek még kb. 200 °C-ig terjedő üzemi hőmérsékleten is stabil alaprétegek előállítását teszik lehetővé. Komoly műszaki hátrányt jelent tehát, hogy az eddig ismert termoplasztikus bevonatok sajátságai a szigetelőréteg széles üzemi hőmérséklet-tartományának kihasználását még önhordó tekercseknél sem teszik lehetővé anélkül, hogy azokat újból impregnálni ne kellene. A magasabb hőmérsékleteken is összetapadva maradó huzaltekercsek bevezetése elsősorban a motortekercseknél nyitna új alkalmazási lehetőségeket. A használatra kész tekercsek előállításának időigénye ugyanis a ragasztólakkal bevont huzalok felhasználásával lényegesen csökkenthető lenne, mert ekkor a külön impregnálási művelet elesik. Ez az időnyereség a szervizállomások szempontjából is fontos lehet. Motortekercsek esetén arra sincs föltétlenül szükség, hogy a ragasztás másodperceken belül menjen végbe, itt órák tört részével is megelégedhetünk. Kielégítő megoldást nyújtana olyan ragasztórétegek alkalmazása, amelyek nemcsak termoplasztikusak, hanem keményíthetők is. Napjainkban egyre inkább arra törekednek, hogy a tekercseket (például a TV-készülékekben felhasználható eltérítő tekercseket vagy a mérőműszerek keret-tekercseit) áramimpulzus hatására lehetőleg másodpercek alatt szilárdítsák meg. Ez a gyors össze ragasztás csak termoplasztikus anyagokkal érhető el. E megoldás alkalmazására motortekercsek — például földtekercsek — esetén tehát nem is gondolhattak. Ragasztóréteggel bevont huzalokból elvben motortekercsek is előállíthatok, gondoskodni kell azonban arról, hogy a ragasztás üzemelés alatt is tartós és szilárd maradjon, abban az esetben ugyanis, ha a tekercsek az üzemelés során meglazulnak, az alapréteg dörzsölés révén gyorsan tönkremegy. Ezért a szokásos eljárásokkal előállított tekercseket egy külön impregnálási műveletben lakkal kell bevonni. Az ezt követő lépésben megszárított impregnálólakk a szilárdítás és az atmoszférikus behatások elleni védelem szerepét tölti be. Minthogy az impregnáló lakkok oldószert tartalmaznak, vagy monomereket adnak le, az impregnálási eljárás veszélyezteti az üzemi dolgozók egészségét. További hátrányt jelent, hogy az oldószertartalmú lakkok esetén legalább 4 órás szárítási időre van szükség, ami növeli a tekercs előállításának időigényét. A ragasztólakkal bevont huzalok alkalmazása tehát leegyszerűsítené a munkafolyamatot és csökkentené a dolgozók egészségét károsító oldószer-ártalmak fellépésének lehetőségét. Korábban már előállítottak polivinilbutirálból és fenolgyantákból készített eleggyel bevont huzalokat, ezek azonban termikusán csak legfeljebb 120 °C üzemi hőmérsékletig feleltek meg a célnak. Figyelembe véve, hogy a ragasztóréteg hőállóságának legalábbis meg kell közelítenie az alaprétegét, a fenti ismert keverékek az F, illetve H termikus kategóriába (155, illetve 180 °C, a CEI 85/1957 sz. közleménye) tartozó berendezésekben nem használhatók. Az F kategóriába tartozó berendezésekhez ragasztórétegként többek között epoxidok és izocianátok (1 285 463 számú brit szabadalmi leírás) vagy epoxidok és titanátok (1 960 888 számú Német Szövetségi Köztársaság-beli közrebocsátási irat) kombinációinak alkalmazását javasolták. Az ilyen kombinációk hő hatására ugyan részlegesen lákeményíthetők, azonban kikeményítésükre az adott hőmérséklettartományban igen hosszú időre van szükség, ami a munkafolyamatot kedvezőtlenül befolyásolja. További hátrány, hogy e kombinációk kémiai ellenállóképessége például hűtőanyagokkal szemben nem megfelelő. Ismert, hogy az észterimid-alapú lakkok kiváló hő- és vegyszerállósággal rendelkeznek. Ezeket napjainkban főként magasabb hőmérsékleteken is stabil huzal- és impregnáló-lakkokként alkalmazzák. Az 1 937 311 számú Német Szövetségi Köztársaság-beli közrebocsátási iratban triazol-gyűrűket tartalmazó észterimideket írtak le. Ezek az enyhén módosított poliészterimidek a stabil triazol-gyűrű beépítése révén a huzalszigetelés felületi keménysége szempontjából jelentenek a korábban ismert észterimid-gyantákhoz képest javulást és elsősorban a bevont felületének erős igénybevételével járó modern bevonási eljárásoknál alkalmazhatók. Az észterimid-alapú huzal-lakkok azonban nem térhálósított állapotban (azaz csak szárítva; ,3 ’’-állapot) teljesen merevek, következésképpen az azokkal bevont huzalok egyáltalán nem tekercselhetők. További hátránya, hogy az említett huzal-lakkok kikeményítéséhez viszonylag magas hőmérsékletre van szükség. Az észterimid-alapú impregnáló lakkok ezzel szemben egyidejű térhálósodás nélkül gyakorlatilag nem száríthatok, mert a kikeményedési reakció már a szárításhoz szükséges hőkezelés hatására beindul. Ez ahhoz vezet, hogy a bevont huzalok később már nem ragaszthatok össze egymással. Megállapíthatjuk tehát, hogy észterimid-alapú anyagokból a huzalok feldolgozását lehetővé tevő, hajlítható filmeket eddig még nem sikerült előállítani, mert az észterimidek normál esetben csak a kikeményítés után képeznek hajlékony, azonban nem ragadó filmeket. Azt tapasztaltuk, hogy bizonyos, eddig még nem ismert szerkezetű, poliuretán-tartalmú poliészterimid-alapú lakkok és nagymolekulasúlyú epoxigyanták felhasználásával olyan ragasztórétegek alakíthatók ki, amelyek minden igényt kielégítenek, és a tiszta észterimidek ismert hő- és vegyszerállóságát messzemenően megtartják. A találmány szerinti, elektromosan szigetelt huzalok bevonására alkalmas, kikeményíthető ragasztólakkot tehát az jellemzi, hogy 1. valamely „A” és „B” komponensből felépített vegyületből - ahol az „A” komponens (I) képletű dikaibonsavból, (II) képletű polialkoholból és (III) képletű polialkoholból az (I) : [(II) + (III)]=1 : 1,2-1 :2 és (II) : (III)=1 :1-10:1 mólarányoknak megfelelően felépített, hidroxil-csoportokat tartalmazó észterimid, és a (B) komponens 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
