180517. lajstromszámú szabadalom • Eljárás új tetrahidropiridinil-indol-származékok előállítására

15 180517 16 alatt, az 1. példa szerinti vegyületnél 5 mg/kg, és a 2. példa szerinti vcgyületnél 10 mg/kg. 2. Az apomorfinnal kiváltott sztereotípiák anta­­gonizmusa. A vizsgálatokat 5 patkányból álló csoportokkal végeztük Janssen és munkatársai által javasolt el­járás szerint (Arzneim. Forsch.. 1965. 15 104—117 és 1967. 17, 841—854). Minden állatot külön-külön plexidobozba helyeztünk (20 X 10 X 10 cm; Ni­­colet), melynek alját vékony rétegben faforgács bo­rította. A tanulmányozandó vegyül et intraperitoneális beadása után fél óra múlva 1,5 mg/kg dózisú apo­­morfin-hidrokloridot adtunk intravénásán. Az állatokat az apomorfin beadása után 15 perc múlva 1 percig figyeltük meg. A buccális szféra szte­reotip mozgásait Boisser és Simon módszerével ér­tékeltük (Therapie, 1970, 25, 933—949): nincs jel­lemző reakció (0), gyenge szaglászás, nyalás és rágás (1), intenzív szaglászói és folyamatos nyaldosás (2), folyamatos rágás (3). A sztereotípiák intenzitását 0—15-ig terjedő pontszámmal fejeztük ki, ami az egyes csoportok­hoz tartozó 5—5 patkány pontjainak összegéből te­vődött össze. Az értékelést az apomorfin injekció beadása után 15 perc múlva végeztük el. Az a dózis, amely a pontszámot 50%-kai csökken­ti az 1—3. példák vegyületeinél, 10—20 mg/kg, a 8. példa vegyületénél 25 mg/kg, míg a 9. példa vegyti­­leténél 3 mg/kg. 3. A yohimbin által okozott toxieitás potenciálá­­sa. A vizsgálatokat Quinton-féle módszerrel végez­tük (Brit. J. Pharmacol. 1963, 21, 51.) Sub-letális dózisú, azaz 30 mg/kg yohimbin-hid­­rokloridot injektáltunk intraperitoneálisan 10—10 db 22—24 g súlyéi hím egérnek. A vizsgálandó vegyületet a yohimbin injekció előtt egy órával adtuk be intraperitoneálisan. Az el­­pusztulási arányt az utóbbi injekció után egy óra múlva jegyeztük fel. A 2. példa szerinti vegyidet 15 mg/kg dózisban po­tenciálja a yohimbin toxieitását. 4. Proklórpemazin által indukált merevség anta­­gonizálása. A vizsgálatokat kb. 100 g súlyú hím patkányokon végeztük 5-ös csoportokban. A vizsgálandó vegyületet intraperitoneálisan ada­goltuk 15 mg/kg dózisú proklórpemazinnal együtt. A merevséget 7 órán át minden órában vizsgáltuk az azonos oldali lábak keresztezésén alapuló vizs­gálattal (Boissier, Simon, Therapie, 1963,18.1257— 1277) a következő jelölések szerint: az állat nem hajlandó keresztezni az első lábát az azonos oldali hátsóval (0), keresztezi, de csak az egyik oldalon (0,5), mindkét oldalon keresztezi (1). Az 1. példa szerinti vegyidet már 5 mg/kg dózis alatt is meggátolja a proklórpemazin által indukált merevség kifejlődését. Ugyanezt a 2. példa szerinti vegyidet 10 mg/kg dózisnál, a 7. példa szerinti ve­­gyület 10 mg/kg dózisnál, az 5. példa szerinti vegyü­­let pedig szintén 10 mg/kg dózisnál produkálja 5. Hányás-gátló aktivitás. Az apomorfin által előidézett hányás antagoniz­­musát kutyákon vizsgáltuk. (Chen és Ensor J. Phar­­mac. Therap. 1959. 93, 245—250). A 0,1 mg/kg dózisú szubkután adott apomorfin­­hidroklorid injekció által előidézett hányás számát határoztuk meg minden állatnál 8 nappal a vizsgá­lat előtt. A vizsgálandó vegyületet vízben oldottuk és kü­lönböző dózisban szubkután adagoltuk az apomor­­fin-hidroklorid beadás előtt egy fél órával. Az 1. példa szerinti vegyület 0,5 mg/kg adagban kb. 50%-kal csökkenti az apomorfin által előidé­zett hányást. Ugyanezt az eredményt a 2. példa sze­rinti vegyület 0,045 mg/kg, és a 9. példa szerinti ve­gyület pedig 0,008 mg/kg adagban produkálja. 6. Az akut toxieitás vizsgálata. Az akut toxieitás vizsgálatát 10 egérből álló cso­portokon végeztük, amelyek egyenként kb. 20 g súlyúak voltak, és amelyeknek a vizsgálandó vegyü­letet egjre növekvő adagban intraperitoneálisan adagoltuk. Az elpusztulási arányt a vegyület beadása után 48 óra múlva jegyeztük fel. Az 1. példa szerinti vegyület LD50 adagja na­gyobb, mint 400 mg/kg. Ugyanez a 2. példa szerinti vegyületnél nagyobb, mint 100 mg/kg, a 4. és 9. példa szerinti vegyületeknél 105 mg/kg, a 6. és 8. példa szerinti vegyületnél 200 mg/kg, végül a 4. példa szerinti vegyületnél pedig nagyobb, mint 600 mg/kg. Szabadalmi igénypontok 1. Eljárás az (P) általános képletű tetrahidropi­­ridinil-indol származékok, illetőleg azok ásványi vagy szerves savakkal képezett savaddiciós sóinak előállítására, amelyben B’ jelentése hidrogénatom, halogénatom vagy 1—3 szénatomszámú alkoxicsoport, Pv, ésRa jelentése, amely lehet azonos vagy eltérő, hidrogénatom vagy 1—3 szénatomszámú alkilcsoport és X’ jelentése 1 — 6 szénatomszámú alkilcso­port, 4—7 szénatomszámú cikloalkilcso­­port, 2—5 szénatomszámú alkenil-cso­­port vagy fenil-(l-4 szénatomszámú) alkil-csoport, és ha X’ jelentése metil­­csoport, az R’, R, és Ra szubsztituen­­sek közül legalább az egyik egynél több szénatomszámú csoport, és ha X’ jelentése benzilcsoport, az R’, Ra, Ra szubsztituensek közül legalább az egyik a hidrogénatomból különböző, azzal jellemezve, hogy egy (IF) általános kép­let ű vegyületet, amelyben R’, R, és Ra jelentése a fenti, valamely Hal-X’ általános képletű vegyület­­tel reagáltatjuk, amelyben Hal jelentése klór-, bróm- vagy jódatom és X’ jelentése a fenti, és a ka­pott (F) általános képletű vegyületet izoláljuk vagy adott esetben valamely savval kezelve sóvá alakít­juk. (Elsőbbsége: 1979. 01. 15.) 2. Eljárás az (I) általános képletű tetrahidropiri­­dinil-indol származékok, illetőleg azok szervetlen vagy szerves savakkal képzett savaddiciós sóinak előállítására, amelyben R jelentése hidrogénatom vagy 1—3 szén­atomszámú alkoxicsoport, 5 10 15 20 25 c-0 35 40 45 .50 55 80 65 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom