180379. lajstromszámú szabadalom • Szellőztető- és fűtőberenezés, különösen nagy belmagasságú terek számára
180.379 fajsúlyú lévén - felemelkedik a mennyezet alatti térbe. Ezért a helyiségben télen nem kívánatos hőmérsékleti rétegeződés ala~ kul ki. Mas szóval a mennyezet alatti térnek nagyon melegnek kell lennie ahhoz, hogy a tartózkodási zóna hőérzeti szempontból megfelelő lehessen. Ennek következtében sok fölösleges energla használódik el, hiszen a távozó levegő nagy hőmérséklete miatt jelentős hőmennyiség távozik el a helyiségből. Az elkeveredés után felszálló levegő egy része épületszerkezeti adottságok miatt, más része a szellőztető rendszer menynyezet közeli légbeszivo nyílásain keresztül - részben rövidre záródás utján - a szabadba távozik anélkül, hogy a tartózkodási zónát átöblitve az ottani levegő felfrissiteséhez hozzájárult volna. Ez a rövidre záródó szellőző levegő tehát minden haszon nélkül fogyasztja a felmelegedés energiáját. Az ismert szellőztető- és füt ober ende zes»ek egy másik családjánál a helyiségek fűtésére teljes értékű, önálló helyiségfűtő szerkezetek szolgálnak. Ezek a térhatároló falakban vagy födémekben lehetnek elhelyezve, vagy más esetben sugárzó vagy konvektiv hőleadásu fűtőtestek, esetleg un. recirkulációs áramlásu fűtőtestek. Az ehhez tartozó szellőztető berendezések télen a friss levegőt a terem belső hőmérsékletéig felmelegitett hőfokon fújják be annak légterébe. Az említett berendezések önműködő teljesítményszabályozóit egy ismert megoldás alapján úgy alakították ki, hogy mind a helyiség fűtőtesteknek, mind a légfűtőtesteknek külön önálló teljesitmén^szabályozójuk volt. Egy másik elgondolás szerint olyan önműködő szabályozót építettek be, amely a terem hóméra éklet érzékelő szervével volt kapcsolatban, és ez az önműködő szabályozó kényszeritette a helyiségfütőtestek és a léçfütotestek szabályozó szerveit a teljesítmény egyidejű módosítására. Az utóbb említett berendezések kedvezőbbek a korábbiaknál, a fűtőtestek által felmelegitett levegő azonban itt is akadálytalanul száll fel a helyiség felső terébe. Ennek következtében télidőben itt is kialakult a káros hőmérsékleti rétegeződés és a vele együttjáró energiapazarlás. Kedvezőtlen sajátossága az ismert szellőztető- és fűtőberendezéseknek az is, hogy télen és nyáron egyaránt ugyanazokon a nyílásokon keresztül fújják be és szívják el a szellőztető levegőt. Ennek következtében az energiafogyasztás és a helyiség átöblitése szempontjából mutatkozó hátrányok vagy a nyári, vagy a téli üzemeltetéskor, sőt számos esetben mindkét időszakban fennállnak. Az ismert berendezések legtöbbjénél a szellőző levegőt a légtér felső részén fújják be, és igy télen a fent befújt meleg, de friss légsugár nem jut el rendeltetési helyére, a tartózkodási zónába. Ezzel szemben nyáron a felülről lefelé irányított hideg levegősugár - miközben magával viszi a tartózkodási zónába az egyszer már felszállt meleg levegő hőtartalmának egy részét - a tartózkodási zónában huzat érzetet is kelthet. E hátrányok kiküszöbölése céljából kifejlesztettek egy olyan légbefuvó szerkezetet, amelyik egy lefelé irányított téli és egy szétterülő irányú nyári légbefuvó felülettel rendelkezik. A megoldás alapgondolata helyes, a gyakorlatban azonban nem vált be, mert nyáron a befújt hideg levegő a már felszállt és elhasznált mele^ levegő egy részét visszatéríti a tartózkodási zónába, és ezáltal csökkenti a nyáron kedvező függőleges irányú hőmérs ékletr étegeződést• 2
