180143. lajstromszámú szabadalom • Szalagtovábbításos varróautomata rövidvarrat készítéséhez

táalcor uj helyen fogja meg. a munkadarab pedig elcsúszhat eközben, ami a varratok távolságában és helyzetében pontatlanságot eredményez. A továbbítás hosszának állítása ütköző segítségével történik, ez azt a hátrányt hordja magával, hogy a léptetések során a beállítási pontatlanságok összeadódnak. További hátránya, hogy a lépések mértéke mindig azonos és igy nem készíthető rajta olyan munkadarab, amelynél, például diszitő jelleg miatt, váltakozva nagyobb, illetve kisebb a varratok egymás közti tenvois ága.

Ismeretes olyan megoldás is, amelyben a munkadarabokat egyenes vezetékben mozgó asztal két végén lévő csiptetőbe fogják be és az asztal viszi magával a munkadarabot az előre beállított ütközőknek vagy érzékelőknek megfelelően. Az asztal mozgatása történhet hevederrel, amelyet dobra csévélnek fel és a feles évélést vezérlik vagy csavarorsó segítségével, ahol a csavarorsó forgását vezérlik a helyzetbe állás függvényében. Van olyan megoldás is, amelyben végtelenített heveder állandó sebességgel halad és a továbbítás iránya szerint az asztal hol az egyik ághoz, hol a másikhoz kapcsolódik, eszerint mozog előre vagy hátra. A varrat elkészültekor az asztal a munkadarabokat a következő varrat helyére viszi és az utolsó varrat elkészülése után r.z asztal kiindulási helyzetébe áll vissza.

Az ismertetett megoldások hátránya, hogy a munkadarab továbbításához az asztalt is mozgatni kell a munkadarabokkal együtt. Az asztal viszonylag nagy tömegű, ezért indításához és megállításához erősebb szerkezeti felépítésre, helyzetbe való állításához erős fékezésre és a mozgási energia elvezetésére van szükség. Hátrányos továbbá, hogy a munkaciklus befejeztével vissza kell állnia az asztalnak a kiindulási helyzetbe, ami lassítja a munkafolyamatot. Hátrányuk még, hogy a továbbitó asztal mozgatásához ugyanannyi hely kell a varrógép utáni szakaszon, mint előtte. Ebből adódik, hogy a továbbitó berendezés szerkezeti hossza nagy és ezért a berendezés férőhélyigénye jelentős.

A teljesség kedvéért említjük még meg, hogy ismeretesek továbbitószalaggal is rendelkező varróautomaták, amelyek azonban rövidvarrat készítéséhez nem alkalmasak. Az 1.485.277 sz. német szabadalmi leírás például olyan berendezést ir le, amelyet gyártósor szállítószalagjaként lehet alkalmazni. Itt az anyagot egyszer befogják, a szállítószalag pedig végigvezeti az egyes munkahelyeken. A munkadarabot itt egyébként nem szállítószalag továbbítja, hanem befogóléopár között rögzítik. Ezt a lécpárat láncon keresztül elektromotor segítségével hajtják meg. A berendezés tehát rövidvarrat készítésére alkalmatlan, és különösen nem alkalmas arra, hogy a rövidvarratok közötti távolság mindig pontosan azonos legyen.

Folyamatos varrat készítésére, ing varrására alkalmas a 3.800.719 és a 3.87I.312 az. amerikai szabadalmi leírásban ismertetett két berendezés. Mindkét esetben rendkívül bonyolult mechanizmus van több szalag vezetésére, az anyagtovábbit ás pedig szalagpár között történik. A szabadalmakkal megoldott cél az ing anyagának megfelelő hajtogatása és erre a hajtogatott részre másik anyag rávarrása. Ezért szükséges a szalagpár, amelyek között az anyag elhelyezkedik, ilyen módon ugyanis az egymáson felfekvő anyagok egyformán vannak meghajtva és ráadásul még egymáshoz is vannak szorítva. Látható tehát, hogy ezek a berendezések teljes mértékben alkalmatlanok rövid varrat készítésére.

2