179940. lajstromszámú szabadalom • Forgódobos csévélőgép
11 179940 12 sftja, ahol az 55 heveder egy szakasza a 46 szálátdobó kocsihoz van hozzáerősítve. Az 51 szálátdobó motor olyan villamos vezérléssel van ellátva, hogy a 46 szálátdobó kocsi megfelelő irányú mozgatását, illetve a középső és két „A”, illetve „B” oldali szélső helyzetekben való megállását biztosítsa. A szélső helyzeteket az „A” és a „B” oldali 56, ill. 57 helyzetkapcsolók jelzik ki. A megfelelő helyzetben való megállást az 51 szálátdobó motor tengelyére szerelt 58 villamos fék segíti elő. A 46 szálátdobó kocsi „A” oldali szélső helyzetének elérésekor a 42 sorrakó kocsi olyan vezérlést kap, hogy a szálátdobó helyzetet kijelző 59 helyzetkapcsoló által kijelölt helyen a sorrakó mozgását abbahagyja, ezután egyidejűleg a 60 harang a csévedob perem felett, a 4 menesztőtengelyen, azzal együtt forogva, a 61 vezeték és a 62 harangmozgató pneumatikus henger által vezérelve a csévélési térbe tolódik, valamint az 1 gépházba csapágyazott 63 szálbehúzó henger, a 64 szálbehúzó pneumatikus henger által vezérelve, az eddigi fekvő helyzetéből függőleges tengelyű helyzetbe mozdul el. A 60 harangok 65 szálelkapó szerkezettel vannak felszerelve, azonkívül a csévélési tér felé néző 66 homlokfelületük olyan profilkiképzéssel rendelkezik, melynek ha a 31 szálat nekifeszítjük, azt a 65 szálelkapó szerkezetbe vezeti (4. ábra). A 65 szálelkapó szerkezet lényegében a 67 állópofából és a 68 mozgópofából áll. A 68 mozgópofa a 69 támasztóvillában van csapágyazva, melyet a 70 rugó állandóan a 67 állópofa irányába feszít. A feszített helyzet határát — mely a 39 szál méretétől függ — a 71 határoló csavarzattal lehet beállítani. A 68 mozgópofát ezen túlmenően a 72 rugó állandóan olyan szögelfordulásra kényszeríti, hogy az a 67 állópofához közelítsen. A határhelyzetet a 73 ütköző biztosítja. Csévéléskor a 60 harangok hátrahúzott helyzetben vannak, vagyis a csévélési térbe nem nyúlnak be. Ekkor a 9 menesztőtárcsára szerelt 74 ütközők a 68 mozgópofát úgy forgatják el, hogy a pofapár nyitott helyzetben legyen. Szálátdobáskor azonban, mivel a megfelelő 60 harang a csévélési térbe tolódik, a 4 menesztőtengelyre ékelt 9 menesztőtárcsa viszont helyben marad, a 74 ütközőtől eltávolodó 75 kar lehetővé teszi a 68 mozgópofa záróhelyzetbe kerülését. A 42 sorrakó kocsi az 59 helyzetjelző kapcsoló által meghatároz egy csévélési alapsíkot és ezt a síkot közelíti meg a 60 harangra szerelt 65 szálelkapó szerkezet, a 67 álló- és a 68 mozgópofa kialakította, ékalakú rés, melybe azután a 31 szálat a 63 szálbehúzó henger kényszeríti be azáltal, hogy a szál előbb végigcsúszik a 60 harang profilos 66 homlokfelületén, majd a 67 álló- és a 68 mozgópofa közé beszorul. Tekintve, hogy a 42 sorrakó kocsi 59 helyzetjelző kapcsolóval meghatározott helyzetében kialakult csévélési szál vonalat a 63 szálbehúzó henger hatására esetleg a 65 szálelkapó szerkezet pályája két helyen is metsztheti, s mely két metszéspont közül a szálátvétel szempontjából csupán a két csévedob közötti szakaszhoz közelebb levő metszéspont létrejötte kívánatos, a másik metszéspont létrejöttének megakadályozására 77 száltámasztó görgők vannak elhelyezve a megfelelő helyen. E 77 száltámasztó görgők szálvezetési síkja megegyezik a 42 sorrakó kocsi 59 helyzetjelző kapcsolóval jellemzett helyzetével. Abban a pillanatban, amikor a 31 szálat a 67 álló- és a 68 mozgópofák megfelelően megfogták (elkapták) — történetesen az „A” oldali 60 harang 65 szálelkapó szerkezetével — a 65 szálelkapó szerkezet a szálat magával viszi, vagyis igyekszik azt ezután az „A” oldali csévedobra csévélni. Mivel a szál tulajdonképpen az elkapás pillanatában még a „B” oldali dobra vezet, a két dob közötti szálszakaszt az elkapás után el kell vágni. A vágást egy olyan repülő 76 vágókés vágóélének dinamikus mozgása és erőhatása biztosítja, mely a 60 harang külső palástjára van szerelve, a 67 álló- és a 68 mozgópofa fölé. A 78 vágókés vágóéle olyan profilú és olyan elhelyezésű, hogy a vágóélhez a szálelkapás kezdetén még nem, de ahogy a szál a 67 álló- és a 68 mozgópofák között beljebb csúszik, már hozzáér, sőt, a vágóélnek nekifeszül. Az elvágás folyamatát az is elősegíti még, hogy míg a szálelkapás kezdetekor a két csévedob közötti szálszakasz egy egyenes vonalat alkot, addig az elkapás után, mivel a 65 szálelkapó szerkezet a 60 haranggal együtt tovább forog, e szálszakaszt megtöri és a töréspont éppen a 65 szálelkapó szerkezetből kivezető szálszakasz azon pontjára esik, ahol a 76 vágókés vágóéle van elhelyezve. Összefoglalva: a vágás folyamata leginkább arra az esetre hasonlít, amikor egy kifeszített szálra az egyik befogás inellett egy éles késsel, nagy sebességgel rácsapunk. Miután az „A” oldali 65 szálelkapó szerkezet megragadta a szálat, továbbá a két csévedob közötti szakasz elvágása megtörtént, a felcsévélés most már az „A” oldali csévedobra folytatódik. A szálelkapás után a 63 szálbehúzó henger visszatér vízszintes helyzetű alaphelyzetébe és a 37 sorrakómű motor olyan vezérlő parancsot kap, hogy a 42 sorrakó kocsi az 59 helyzetjelző kapcsolóval jellemezhető helyzetből csak a támasztóbak oldali 44 helyzetjelző kapcsoló irányában induljon el, majd miután ott az irányváltás megtörtént, és a sorrakó kocsi most már a menesztőtárcsa felé halad, a 46 szálátdobó kocsi „A” oldali szélső helyzetéből visszaindul az 50 helyzet kapcsolónak megfelelő középhelyzetbe. Eközben, amint a 42 sorrakó kocsi elérkezett az 59 helyzetjelző kapcsolónak megfelelő helyzetbe, ezzel olyan mértékű rácsévélést végezve az első szál lerakásra a csévedobon, hogy most már ha a 65 szálelkapó szerkezet el is engedi a szál végét, a szál már nem tud lecsúszni a csévedobról — az „A” oldali 60 harang hátrahúzódik a csévélési térből és a 42 sorrakó kocsi továbbhaladhat a menesztö oldali sorrakó határt jelző 43 helyzetjelző kapcsolóig, helyesebben: a 42 sorrakó kocsi most már folyamatosan végezheti alternáló mozgását és az 59 helyzetjelző kapcsoló csak a következő szálátdobáskor fog ismét funkcionálni. A 60 harang hátrahúzódása közben a 65 szálelkapó 75 karja amint nekiütközik a 9 menesztőtárcsára szerelt 74 ütközőnek, a 68 mozgópofa elfordul, a szálelkapó nyit és elengedi, továbbá kitolja a szál végét a szálelkapóból. Ezzel egyrészt megszűnik az a probléma, hogy a csévedob magméret és a 65 szálelkapó szerkezet között feszülő szálszakasz bármiben is akadályozza a megfelelő sorrakást és a csévedob-mag közelében helyes csévélmény kialakulását, másrészt lehetővé válik, hogy amint ez a csévedob megtelik, ezt minden további nélkül le lehessen szerelni (a belső szálvég nincs hozzáerősítve a 65 szálelkapó szerkezethez), végül biztosítva van, hogy erre az oldalra történő legközelebbi szálátdobáskor a 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 6