179540. lajstromszámú szabadalom • Folyékony állapotban kiszárítás nélkül alkalmazható tűzálló habarcs
179540 4 1.0- 2,0súly% aluminátcementből, 6.0- 10,0 súly% samottlisztből, 2.0- 5,0súly% nátrium-bentonitból, 10.0— 18,0 sűly% vízüvegből 2.0- 6,0 súly% nátrium-metil-szilikonátból (Szilor C-l-ből), 0,4-0,6 súly% trinátriumfoszfátból és 2.0- 4,0 súly% vízből áll. A találmány szerinti habarcsot az alábbiak szerint állítjuk elő: A homokot, cementet, samottlisztet és bentonitot valamely erre a célra szokásosan alkalmazott berendezésben összekeverünk. A trinátriumfoszfátot melegítés közben vízben oldjuk, majd ehhez az oldathoz hozzáadjuk a vízüveget és homogenizálás után a Szilor-C-l-t. Az így kapott oldatot keverés közben hozzáadjuk a fenti porkeverékhez és homogenizáljuk. A találmány szerinti habarcs alkalmazható kerámiai tűzálló anyagok előállítására, kemencék javítására, 1200 °C hőmérséklet körül izzó felületek lefedésére és légmentes elzárására, bányavágatok tűzmentesítésére és tűzelzáró gátak építésére. A találmány szerinti habarcs előnyös alkalmazási területe a bányaipar, ahol az égő meddőhányók tüzének eloltására alkalmazható. A találmány szerinti habarcsnak ez utóbbi célra történő felhasználását a következőkben részletesen ismertetjük. A szén kibányászása és osztályozása során nagyobb széntartalmú szenes meddőkőzet kerül a hányóra. Ezeknek a meddőhányóknak az öngyulladásra való hajlamát elsősorban azok összetétele határozza meg. Amennyiben a meddőhányó több éghető anyagot tartalmazó, szenes meddőkőzetet tartalmaz, az öngyulladás nagyobb valószínűséggel következik be. A szenes meddőhányó kéntartalma tovább növeli az öngyulladási veszélyt. Az ilyen öngyulladásra hajlamos meddőhányók levegő jelenlétében meggyulladhatnak és az égés során igen nagy mennyiségű mérgező anyag kerül a levegőbe. Az égés több évig is eltarthat. A meddőhányók levegőtől történő elzárása érdekében Magyarországon a földdel történő lefedéssel próbálkoztak. Ez azonban eredménytelen volt, mivel a föld elcg, az égés következtében keletkezett kéndioxid kénessavvá alakul és tovább rombolja, szinte feltárja a szilikátokat. A Szovjetunióban kétféle oltási módszert alkalmaznak. Egyik módszer szerint az égő meddőhányóba magas nyomáson iszapot visznek be, a másik eljárás szerint, melyet a Kelet-Donyeci medencében alkalmaznak, magas nyomású vízágyúzást használnak. (Merkulov: A meddőhányók öngyulladásának megelőzése és oltása a Kelet-Donyeci medencében). Mindkét fenti eljárás hátránya, hogy nagy mennyiségű hidrogén- és szénmonoxid-gáz keletkezik, melyek levegővel való keveredése robbanáshoz vezethet. Ezért ezek az eljárások csak olyan meddőhányóknál alkalmazhatók, melyek lakott területektől távol vannak. így a mi viszonyaink között nem alkalmazhatók. .1 A találmány szerinti habarcs fent említett előnyös tulajdonsága révén - előzetes szárítás nélkül magas hőmérséklet hatásának kitéve összefüggő, repedésmentes felület alakítható ki - alkalmazható meddőhányók tüzének eloltására. A meddőhányók tüzének a fent ismertetett eljárások szerint történő eloltásánál az oltásnál felszabaduló mérgező gázok a környezetet nagymértékben szennyezik, ezen kívül robbanóképes elegyet alkotnak a levegővel. Alkalmazásuk ezért környezetvédelmi szempontból rendkívül hátrányos. A találmány szerinti habarcsnak meddőhányók tüzének eloltására történő alkalmazásával ez a hátrány kiküszöbölhető. A fentiek szerint összekevert habarcs pépes, hígfolyós állapotban vihető fel az izzó illetve égő meddőhányók felületére. A magas hőmérséklet hatására a habarcs megköt és a felületen összefüggő, repedésmentes felületet alkot. Az összefüggő, repedésmentes felület kialakulása két szempontból lényeges. Egyrészt megakadályozza, hogy az izzó illetve égő felülethez levegő juthasson és így a tűz eloltható. Másrészt megakadályozza, hogy az égés során keletkező mérgező gázok a levegőbe jussanak és ezáltal a környezetet szennyezzék. A meddőhányók tüzének a találmány szerinti habarccsal történő eloltása révén régóta fennálló igény elégíthető ki, mivel ezzel olyan anyagot alkalmazunk meddőhányók tüzének eloltására, mely megakadályozza, hogy a levegőbe mérgező anyagok kerüljenek. A találmány szerinti habarcsnak fenti célra való alkalmazása környezetvédelmi szempontból rendkívül nagy jelentőségű. A hasonló célra eddig ismert eljárások a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve nem alkalmazhatók. A találmány szerinti habarcs előállítását az alábbi kiviteli példával szemléltetjük: A habarcs összetétele: homok 130 g cement 12 g samottliszt 20 g nátriumbentonit 8g nátrium-vízüveg 40,5 g Szilor C—1 8,7 g trinátriumfoszfát 1.3 g víz 5,0 g Először a homokot, cemenetet, samottlisztet és bentonitot Putzmaister vagy más hasonló típusú vakológép előkeverőjében szárazon összekeverjük, majd a trinátriumfoszfátot feloldjuk az előírt vízmennyiségben. Az oldást melegítéssel gyorsítjuk. Ezután a meleg oldathoz keverés közben hozzáadjuk a vízüveget, majd homogenizálás után az előírt Szilor C-l mennyiséget. Az így elkészített oldatot keverés közben adagoljuk az egalizált porkeverékhez és az egész habarcsot intenzív keveréssel homogenizáljuk. A kész habarcsot pépes, hígfolyós állapotban Putzmaister vagy más hasonló típusú vakológép segítségéveljuttatjuk rendeltetési helyére. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
