177820. lajstromszámú szabadalom • Olajbázisú, habosítható folyasztószer forrasztáshoz

7 177820 8 voltak, míg a gyantabázisüak csak izopropil alkohollal, az AKTIVOX pedig csak vízzel. A találmány szerinti V. és VI. sorszámú folyasztó­­szerek oxid- és szulfidmegbontó-képessége az erősen oxidos felületeken végrehajtott forrasztások esetében 5 rosszabb eredményt adott, pontosabban a III. és IV. sorszámú találmány szerinti folyasztószereknek felel meg. Tisztított felületen, azaz közel ideális forrasztási körülmények között kiemelkedően jó terülőképességet mutatott, amelyet a nagy olaj, illetve glicerintartalom 10 indokol. Ez utóbbi kedvező tulajdonság jelentkezett a teljesen hibátlan hullámforraszthatósági próbáknál is. A találmány szerinti folyasztószert az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában 1979 vége óta folyamatosan alkalmazzuk és ez idáig több mint 100 ezer különböző 15 méretű és bonyolultságú nyomtatott áramkör került le­­forrasztásra. Az eredmények azt mutatják, hogy amíg a legjobbnak tartott gyantabázisú import folyasztószerek alkalmazása 20 esetén az adott konstrukció és technológia mellett, a hullámforrasztást követően a korábbi 5—10% kézi javítási munka helyett, mindössze 2—3% utólagos ja­vításra volt csak szükség. További komoly előnyként jelentkezett, hogy amíg 25 a fenyőgyanta bázisú folyasztószer alkalmazásánál 0,2 mm-nél keskenyebb szigetelősávok esetén a hullám­forrasztás technológiája nem volt gazdaságos — az utólagos, igen nagyszámú javítási igény miatt —, addig az olajbázisú folyasztószerrel ezek az áramkörök hűl- 30 lámforraszthatókká váltak és az utólagos javítások száma ilyenkor sem haladta meg a 3%-ot. összefoglalva a találmány szerinti folyasztószer a következő előnyös tulajdonságokat mutatta: — terülőképessége a mérési adatok szerint kb. 20%. kai jobb mint a fenyőgyanta bázisú folyasztószereké. Ez a tulajdonság főleg kevésbé ideális forrasztási kö­rülmények között jelentkezik; — habosítva felhordható ; — az elérhető felületi ellenállás közel azonos az enyhén aktivált fenyőgyanta bázisú folyasztószereké­­vel; — a szilárdanyag-tartalom lényegesen alacsonyabb a fenyőgyanta bázisúakénál, ami a finomrajzolatú illetve furatgalvanizált nyomtatott áramkörök forrasz­tásánál jelentkezik előnyként ; — glicerin alkalmazása esetén a forrasztást követő tisztításhoz melegvíz alkalmazása is elegendő. Szabadalmi igénypontok 1. Olajbázisú, habosítható folyasztószer forrasztás­hoz, azzal jellemezve, hogy 2—10 súly%-ban nemionos felületaktív anyagot, 1—10 súly%-ban 1—10 szénato­mos szekunder aminsót mint aktivátort, 92—50 súly%­­ban 1—5 szénatomos egyenes vagy elágazó láncú egy­­értékű alkoholt mint oldószert, 5—30 súly%-ban egy vagy két kettős kötéssel rendelkező egybázisú, 10—20 szénatomos szerves savak glicerin-észterét vagy C12— alkoholok valamilyen észterét vagy az említett ész­terek elegyét tartalmazza. ■2. Az 1. igénypont szerinti folyasztószer kiviteli alakja azzal jellemezve, hogy felületaktív anyagként 2—5 súly%~ban etoxilezett lauril-alkoholt, aktivátor­­ként 2—5 súly% dimetil-amin-hidrokloridot, oldó­szerként 91—70 súly% propil-alkoholt és észterként 5—20 súly% repceolajai tartalmaz. 4 db rajz ________A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi könyvkiadó igazgatója 83.6805.66-42 Alföldi Nyomda, Debrecen - Felelős vezető: Benkfi Tatvón

Next

/
Oldalképek
Tartalom