177490. lajstromszámú szabadalom • Mozgó kavicságytisztító gép

3 177490 4 vicságytisztító gépet ismertet, amely megpróbálja a gép le­állásakor a zúzottkőfelhalmozódásból adódó hátrányokat kiküszöbölni a ledobási tartományban a vágány sínéin ve­zetett elosztószerkezet alkalmazásával, amelynek aljában legalább két lezárható nyílás van. Az elosztószerkezet be­fogadóképességét úgy kell méretezni, hogy legalább annak a zúzottkőtérfogatnak feleljen meg, amely a gép munka­végzése során minden tetszőleges időpontban a kihordó-, illetve szállítóláne felvevőtartományától a ledobótartomá­nyig a felvevő-, tisztító- és elosztószerkezeteken található. Egy ilyen vágányon vezetett tárolószerkezetnél azonban megfelelően erősen és masszívan méretezett tárolóra van szükség. A tárolt zúzottkőmennyiség szűk térre korláto­zott koncentrált nagy súlya és a tároló kialakítása nagy követelményeket állít a tisztított zúzottkő újrabevitelére rendelkezésre álló, a hely szempontjából anélkül is szűkén méretezett ledobótartományban a felfüggesztő- és rögzítő­szerkezetekkel, valamint a gép hajtószerveivel szemben és a gépkeretet — úgy, mint az előzőekben — különösen a gép leállása utáni induláskor túl nagy erők terhelik. A találmány feladata a bevezetőben ismertetett fajtájú olyan kavicságytisztító gép létesítése, amely az előzőekben elmondott problémákat a leggazdaságosabban megoldja, illetve kiküszöböli, és amelynél a gép leállásának időpont­jában, vagy ha előrehaladási sebessége csökken, a szállító­körben lévő zúzottkövet tárolni lehet anélkül, hogy a gé­pet a fellépő erők túlságosan terhelnék. Ezt a feladatot a találmány értelmében meglepően egy­szerű és hatásos módon azáltal oldjuk meg, hogy a szita­szerkezet maga képezi a tárolószerkezetet és a szitaszerke­zet kimeneteihez, különösen a szitatálcák kimenetéihez legalább egy állítóhajtással ellátott zárószerkezet van tár­sítva. Az új és meglepően egyszerű megoldásnál, amelynél a szitaszerkezet maga képezi a tárolót, lehetőség nyílik ar­ra, hogy a gép leállásakor a szállítókörben lévő zúzottkö­vet sokkal nagyobb szállítási tartományon át elosztottan tudjuk tartalékolni. Azonkívül à gépkerétet nem kell járu­lékosan megerősítem, mert a szita anélkül is úgy van kiala­kítva, hogy a szükséges feldolgozandó zúzottkőmennyi­ségből adódó terhelést megfelelő biztonsággal, károsodás nélkül fel tudja venni. Ezzel a kialakítással tehát kiküszö­bölhető, hogy a gép leállása után a vágánytartománybán nagyobb mennyiségű zúzottkőanyag halmozódjék fel, anélkül, hogy a kavicságytisztító gépnél járulékos részeket kellene alkalmazni, mivel a járulékos tárolószerkezetek el­rendezésére a ledobási tartományban nincs többé szükség. Ezáltal az elosztó- és újrabevivő szerkezetek a ledobási tar­tományban könnyen hozzáférhetők és a berendezések ke­zelése is leegyszerűsödött, úgy, hogy neúiesak a zúzottkő­anyagot lehet rendkívül pontosan és előnyösen tárolni a gép leállásakor, illetve lassúbb előrehaladásakor, hanem egyidejűleg a tisztított zúzottkő elosztása és bevitele is meg­javul és egyben az egész eljárás leegyszerűsödik. Az ily módon alkalmazott szitatároló központi elhelye­zésével a szállítókor gyorsan megszakítható, mig a szita után elhelyezett zúzottkőterelő és -elosztó szerkezetek be­állítása változatlanul fenntartható. Ezáltal a tisztított zú­zottkővel megtöltött tartományokat leállás után is nyom nélkül lehet egymáshoz csatlakoztatni. A találmány egy további jellemzője szerint a szitaszerke­zet kíömlőoldali homlokfalánál, különösen a durva szem­csék kürtőjének kétoldalún legalább egy, zárőcsappantyú­­ként kialakított zárőszerkezet van elhelyezve, amely elő­nyösen a vágány hossztengelyére keresztirányban futó ten­gőtengely körül elforgathatóan van ágyazva és az állító­■-y hajtás egy, különösen hidraulikusan működtethető hen­­gerdugattyúegységből áll, amely a zárócsappantyúval és a szitaszerkezet homlokfalával van összekötve. A zárócsap­pantyú alkalmazása a zárószerkezet egyszerű felépítését teszi lehetővé, míg azáltal, hogy ez a szitaszerkezet kiöm­lőoldali homlokfalában van elhelyezve, a zúzottkő tárolá­sa azok előtt a tartományok előtt jön létre, amelyekben a zúzottkőmennyiséget a különböző ágyazási tartományok­ba—például középső tartomány és oldaltartomány — va­ló hozzávezetéshez el kell osztani. így a gép leállásakor nem kell a zúzottkő elosztókörében változtatást eszközöl­ni és így a végső és a kezdeti tartományban, ahol a gép munkasebessége különösen változik, a tisztított zúzottkö­vet mind a külső, mind a belső vágánytartományban egyenletesen lehet elosztani. A találmány egy további előnyös kialakítása szerint a zárócsappantyú lengőtengelye a legfelső, különösen a túl­zott méretű szemcsét kiválasztó szitatálca tartományában van elhelyezve és a zárócsappantyú pedig lefelé terjed. Egy lefelé lógó zárócsappantyú elhelyezésével a tárolófolyamat végén a csappantyú nyitását a felhalmozódott zúzottkő sa­ját súlya még elősegíti. Ugyanakkor a zárócsappantyú sú­lya elősegíti annak bezárását. Ily módon a zárócsappantyú beragadása még nagyon nagy tárolt mennyiségek esetén is megakadályozható. A találmány egy további jellemzője szerint a hengerdu­­gattyúegység hengere a homlokfallal a zárócsappantyú fe­lett és a dugattyúrúd a zárócsappantyúval annak hosszten­gelyében van csuklósán összekötve. Ezáltal a zárócsappan­­lyú önsúlyából adódó csappantyúhatást az állítóhajtás — a csappantyú kis hajlítóigénybevételek mellett — tovább nö­veli, azáltal, hogy a hajtás dugattyúrúdja mintegy közpon­tosán van csatlakoztatva. A találmány egy további előnyös kivitele szerint a szita hossztengelyének kétoldalún a kiömlőoldali homlokfalon egy-egy, mindenkor az egyik szitafélhez társított zárócsap­pantyú van elhelyezve egy-egy, egymástól függetlenül ihű­­ködtethető fiengerdugattyúegységgel. A zárócsappantyúk társítása az egyes szitafelekhez aZzál az előnnyel jár, hogy a például túlemelt vágányíveken az elszállításnál a tárolt zúzottkőmennyiségek egyeztethetők, mivel az ív belseje fe­lé eső szitafélből, amelyben például megdöntött helyzet­ben több zúzottkő van jelen, nagyobb mennyiségeket tud elvezetni, mint a szomszédos külső szitáiéiból. Végül a találmány szerint előnyös, ha a több szitatáíca közül mindegyikhez saját zárócsappantyú van társítva egy-egy egymástól függetlenül mozgatható hengerdugaty­­tyúegységgel. Ezáltal, különösen tárolófolyamat után, az ezt követő elosztófolyamat kezdeténél, a különböző szem­cséjű zúzottkövet célirányosan lehet lerakni, úgy, hogy például a durvább szemcséjű zúzottkŐrészeket a mélyebb ágyazási tartományokba és a finomabb szemcséjű zúzott­kŐrészeket az e fölött fekvő ágyazási tartományokba ve­zessük. Előnyösen olyan kivitel is megvalósítható, amelynek az állítóhajtással, illetve a hengerdugattyúelrendezésekkel és egy, különösen hidraulikus hajtóforrással összekötött ve­zérlőszerkezete van, amelynek jelek leadására vezérlŐszer­­veí vannak a zárócsappantyúk nyitására, illetve zárására szolgáló állítóhajtások terhelésére, különösen a gép leállá­sánál és ill. vágy ezeknek a hengerdugattyúegységeknek egymástól független távvezérlésre egy központi kezelőáll­ványról. Az állítóhajtásoí önműködő' terhelésével — kü­lönösen, ha fez a gép előrehaladó mozgásának ellenőrzésé­vel van összéfeötvé — 'automatikusan', a kezéfőszemély 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom