176391. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szennyvízcsatornák vagy hasnlók felujítására
5 176391 6 Az irodalmi utalásokból megállapítható, hogy elavult csatornák felújítására műgyantaféleségek vagy vizes diszperziók az elemi technikai feltételek biztosíthatatlansága miatt alkalmatlanok. A műgyanta-habarcs bevonatokkal szerzett tapasztalatok ugyancsak a fentieket mutatják. Ismert olyan eljárás is, amelynél a cső belsejébe vékony fóliatömlőt helyeznek el, azt a szállított közeg nyomásával szorítják a csőfalhoz, vagy odaragasztják ahhoz. Itt a fóliatömlő nem segédszerkezet, hanem az exfiltráció (esetleg infíltráció), valamint a belső korrózióvédelem eszköze. A felragasztás nélküli bélések azért nem alkalmasak gravitációs szennyvízcsatornák felújítására, mert azok helyzetbiztosítását a csővezeték belső túlnyomása szolgálja, márpedig a szennyvízcsatornák csak túlterhelés esetén működnek telt szelvénnyel. Felragasztásuk az előzőekben elmondottak értelmében sikertelen. A vékony fóliatömlők további alkalmazási akadályát jelenti nagyfokú sérülékenységük: a szennyvíz által szállított szilárd anyagok koptatóhatását, valamint a csatorna tisztításakor fellépő durva mechanikai hatásokat nem képesek sérülés nélkül elviselni. Ismertek olyan eljárások is, amelyek segítségével lokálisan jelentkező hibahelyeket vízzáróvá lehet tenni. Ezeket az eljárásokat fém nyomócsőhálózatok felújítására fejlesztették ki, technikailag alkalmatlanok elavult szennyvízcsatornák felújítására. A 263 461 számú osztrák szabadalmi leírás szerinti eljárás vezetékek lokális hibáinak kijavítására vonatkozik. Az önmagában ismert csőgörény csődugókat von maga után. Az első és második dugó közötti térben valamilyen műgyanta (például sziloxán) van, a második és harmadik dugó közötti térben pedig ennek katalizátora (például ammóniumhidroxid-oldat). így először a gyanta, majd pedig a katalizátor hatol be a hibahelyre, s a kikeményedés után azt eltömíti. Az eljárás alapvető tévedése, hogy a gyanta kikeményedését arra alapítja, hogy a hibahelyen (üreg vagy repedés) létrejön a gyanta és a katalizátor keveredése, ami az anyag kikeményedését eredményezi. Ez azonban nem így „történik, hanem, - a fizika alapvető törvényeinek megfelelően, - a második folyadék (katalizátor) kiszorítja a hibahelyről a cső túlsó oldalára az első folyadékot (gyantát), önmagában a katalizátor pedig nem kikeményedő folyadék. így ez a megoldás csővezetékek javítási munkáira nem alkalmazható. Ugyancsak ismert kemény PVC csövek alkalmazása, amelyek az elavult csővezetékről a teherviselés átvállalására is képesek. Az egyes csőszálak' illesztése tokká és abban elhelyezett gumigyűrűvel történik, A kötések húzásra nem vehetők igénybe, a csöveket kizárólag tolássá juttatják be a felújítandó csatornaszakaszba. Az ilyen béléscső az elavult szennyvízcsatornák felújítására alkámas ugyan, azonban nem komplex és váamennyi követelményt nem elégít ki, csak korlátozott körülmények közt alkámazható. Ugyanis a béléscsőnek a házi bekötésekhez váó csatlakoztatását nem oldja meg. Az eljárás nem független a csatorna méreteitől, mert a PVC csövek gyakorlatilag csak nem járható átmérőig alkámasak a teherviselésre. Ugyancsak nem független az eljárás a csatorna áakjától. Az extrudáási technikává nagy átmérővel csak körszelvényű csövek gyárthatók, a felújítandó csatcrnák igen nagy hányada viszont tojásszelvényű. Problémát okoz, hogy a PVC cső +5°C alatti hőmérsékleten rideggé válik és munkahelyi műveleteket ilyenkor nem lehet végezni. Az eredeti csatorna vízszálítóképességét a sima fáú PVC cső elméletileg javítja ugyan, azonban a teherviselés átválláásához nagy fávastagságot igényel az igen nagy tokméret miatt annyira kis belső átmérőjű béléscsövet lehet elhelyezni, hogy a hidraülik ai előnyök elvesznek. Az egyszerre betolható csőhossz méretét korlátozza az anyag kis nyomószilárdsága, ugyanis a csőfarok bizonyos nyomóerő hatására szétroncsolódik. Ennek elkerülése érdekében csak viszonylag rövid csőhosszak tolhatok be a csatornába, ami viszont az indítógödrök számának megnövekedését és a forgáom intenzív zavarását eredményezi. Ismert a vékony csőfáú és a tok nélküli PVC béléscső is, melynek vízszállítóképessége megfelelő. A tok nélküli cső helyszíni hegesztést igényel. Ez a cső nem képes átváUáni a teherviselés feladatát, ezért nem jelent megoldást. Ugyancsak közismert polietilén béléscsövek ákámazása, melyeket az indítógödrön kívül olyan hosszúságú szárászokká hegesztik össze, mint a bélelendő csatornaszakasz. Az. összehegesztett csőszálat az indítógödrön keresztül fűzik be a csatornába. A cső - az átmérőjétől függően - ívben hajlítható, így közvetlenül a felszínről kígyózik be a csatornába. A behúzott csövet vagy szabadon hagyják a csatornában, vagy az ismert módszerekkel körülinjektálják. Ez az eljárás is ákalmas csatornák felújítására, azonban ez sem komplex, nem elégíti ki a korszerű felújítási módszerek valamennyi követelményét, és ez is csak bizonyos korlátok között alkalmazható. Főbb hátrányá, hogy az indítógödör hossza, - a béléscső átmérőjétől és a csatorna mélységétől függően, - meglehetősen nagy, másrészt a csövek összehegesztését az indítógödrön kívül helyszínen kell elvégezni. Előnye, hogy az időjárástól független, mert a polietiléncső fagyban sem ridegedik. A vékonyfáú polietilén csővel váó béléscsövezésre vonatkozó javaslatok áltáában azt a célt akarják elérni, hogy a béléscsövek a meglévő tisztítóaknákon keresztül legyenek bejuttathatok a csatornába. Ezt az elképzelést arra áapozzák, hogy a polietiléncsövek rugalmasak. így pl. a 251 986 számú osztrák szabadámi leírás hőre lágyuló vékonyfáú béléscső alkámazását javasolja. Ha a vékonyfáú béléscső anyaga merev, akkor probléma, hogy az aknából nem lehet a csatornába továbbítani, mert a tokos csőkapcsolat húzásra nem vehető igénybe, a toláshoz szükséges berendezések pedig nem helyezhetők el az aknakamrában. Ha a béléscső vékonyfáú polietilén, akkor az egy méter átmérőjű aknakamrában a például 40 cm külső átmérőjű csövet kereken 50 cm su5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
