176260. lajstromszámú szabadalom • Eljárás emkefelin-analóg polipeptidek előállítására
5 176260 H-Tyr—D—Ala-Gly—Ehe—Leu-NH(CH2 )2 N(CH3 )2, H—Tyr—D—Ser—Gly—Phe—Leu—OCH3. Az (I) általános képletű vegyületek savaddíciós sói közül példaként a hidrokloridokat, foszfátokat, dtrátokat, acetátokat és trifluoracetátokat említjük meg. Az (I) általános képletű vegyületek bázis-addíciós sói közül példaként az ammóniumsókat említjük. Az (I) általános képletű polipeptid-származékokat önmagukban ismert módszerekkel állíthatjuk elő. E vegyületek előállítása során a) a megfelelő, védett polipeptidek védőcsoportjait lehasítjuk, vagy b) K helyén hidroxil-csoporttól eltérő szubsztituenst tartalmazó (I) általános képletű vegyületek előállítása esetén, továbbá olyan (I) általános képletű vegyületek előállítása esetén, amelyekben G és K együtt (II) képletű csoportot alkot, valamely (V) vagy (VI) általános képletű karbonsavat — ahol R1, R2, B, E, F és G jelentése a fenti — vagy ezek reakcióképes származékát a megfelelő alkohollal vagy aminnal reagáltatjuk. Az a) eljárásváltozatban kiindulási anyagként felhasznált polipeptidek a védelmet igénylő csoportokon (például a végtermék szabad —OH vagy —NH csoportjain) hordozhatnak védőcsoportokat. Ezek a védőcsoportok a peptidkémiában ismert és szokásosan alkalmazott csoportok lehetnek [lásd például Bodansky és Ondetti: „Peptide Synthesis”, Interscience, New York, (1966) IV. fejezet, F. M. Finn és K. Kaufmann: „The Proteins” II. kötet (kiadó: H. Neurath és R. L. Hill, Academie Press Inc., New York, (1976) 106. oldal, továbbá „Amino-acids, Paptides and Proteins” (Specialist Periodical Reports), The Chemical Society, London, 1—8. kötet]. Az idézett szakkönyvek számos módszert ismertetnek a védőcsoportok lehasítására. Az amino-csoport védelmére előnyösen benziloxikarbonil-csoportot, míg a hidroxil-csoport védelmére előnyösen benzil-csoportot alkalmazunk. Mindkét védőcsoportot hidrogeholízissel könnyen lehasíthatjuk. A hidrogenolízist például csontszénre felvitt palládium-katalizátor (így 5 súly% palládiumot tartalmazó csontszénre felvitt palládium katalizátor) jelenlétében, hígító- vagy oldószer, például víz, metanol, etanol, butanol, dimetilformamid, ecetsav, kloroform vagy a felsorolt oldószerek elegyének félhasználásával végezhetjük. A reakciót adott esetben sav, például sósav vagy p-toluolszulfonsav jelenlétében hajthatjuk végre. A reakciót rendszerint atmoszférikus nyomáson végezzük. Az amino-csoport védelmére továbbá előnyösen alkalmazhatunk terc-butoxikarbonil-csoportot, a hidroxil-csoport védelmére pedig terc-butil-csoportot. Mindkét védőcsoportot savas '(például sósavas vagy trifluorecetsavas) kezeléssel könnyen lehasíthatjuk. A sósavat vizes oldat (például 1 normáltól telítettig teqedő koncentrációjú vizes oldat) formájában, vagy egyéb hígító- vagy oldószerrel, így etilacetáttal, metanollal, ecetsavval, éterrel és/vagy dioxánnal elegyítve juttathatjuk a rendszerbe. A szerves oldószerekkel készített sósavoldatok koncentrációja a telítési értékig terjedhet, előnyös azonban 2-6 n koncentrációjú oldatokat alkalmazunk. A reakciót előnyösen 0 °C és szobahőmérséklet közötti hőmérsékleten hajtjuk végre. Adott esetben a reakciót hasítószer, például 2-merkapto-etanol jelenlétében végezhetjük. A trifluorecetsavat hígítatlan állapotban vagy 5-10% vízzel hígítva adagolhatjuk be. A reakciót előnyösen szobahőmérsékleten, adott esetben hasítószer, például 2-merkapto-etanol jelenlétében hajtjuk végre. Az amino-csoport védelmére előnyösen alkalmazhatunk továbbá benziloxikarbonil- vagy terc-butoxikarbonil-csoportot abban az esetben, ha a hidroxil-csoport védelmére terc-butil-csoportot használunk. Ezeket a védőcsoportokat ecetsavas hidrogénbromiddal hasíthatjuk le. Az ecetsavas hidrogénbromid-oldat koncentrációja előnyösen 1-3 n, célszerűen 2 n lehet. A karboxil-csoportot előnyösen észter, például metil- vagy etilészter formájában védjük. Ezeket a védőcsoportokat lúgos hidrolízissel hasíthatjuk le, például úgy, hogy a védett vegyületeket oldószer vagy hígítószer, így vizes metanol, vizes celloszolv, vizes dioxán vagy vizes dimetilformamid jelenlétében nátriumhidroxiddal vagy káliumhidroxiddal kezeljük. A reakciót általában szobahőmérsékleten hajtjuk végre. A b) eljárásváltozat során az (V) és (VI) általános képletű karbonsavak reakcióképes származékaiként például a megfelelő észtereket vagy savanhidrideket használhatjuk fel. Ha reakcióképes karbonsav-származékokból indulunk ki, e vegyületeket hígítószer vagy oldószer jelenlétében reagáltatjuk a megfelelő alkoholokkal vagy aminokkal. Amennyiben (V) vagy (VI) általános képletű szabad karbonsavakból indulunk ki, a reakciót előnyösen valamely ismert peptid-kapcsolószer, például N,N’-diciklohexil-karbodiimid jelenlétében hajtjuk végre. Ez az eljárás különösen előnyösen alkalmazható olyan (I) általános képletű vegyületek előállítására, amelyekben K amino-csoportot vagy szubsztituált amino-csoportot jelent. Ebben az esetben az (V) általános képletű vegyületek észtereit, például a megfelelő metilésztert oldószerben, például metanolban vagy dimetilformamidban, 0 °C és szobahőmérséklet közötti hőmérsékleten reagáltatjuk fölöslegben vett ammóniával vagy a megfelelő, szubsztituált aminnal. A reakció legföljebb 3 napot vesz igénybe. A találmány szerinti eljárás során felhasznált kiindulási anyagokat ismert vegyületekből állíthatjuk elő ismert peptidkémiai módszerekkel (csatolás, védőcsoport-hasítás). A kiindulási anyagok előállítását az A) példában ismertetjük, a megfelelő aminosavakból vagy védett aminosavakból kiindulva. A kiindulási anyagok előállítására általánosan alkalmazható módszereket ismertetnek a következő közlemények: Helv. Chim. Acta 62, 398-411 (1979) és J. Med. Chem. 21,1110-1116 (1978). Ugyanezek a közlemények ismertetik az (I) általános képletű vegyületek szerkezetében szereplő néhány jellemző alaplánc szintézisét és a kapott peptidek fizikai jellemzőit is. A 175. sz. közbenső terméket úgy állítjuk elő, hogy a megfelelő savat a Dakin—West reakciókörülmények között, piridines közegben ecetsavanhidriddel reagáltatjuk. 6 1 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
