176190. lajstromszámú szabadalom • Szellőzőberendezés épületek belső légtere levegőjének kicserélésére

3 176190 4 más konkrét kivitelben készülnek, ezért helyszíni gyártással állíthatók elő ill. előregyártásuk igen nagy­számú alapelem készítése esetén lehetséges. A találmány feladata néh? ny előregyártott elemből nagy számú változatban összeszerelhető, állandó ke­resztmetszetű szellőzőberendezés kidolgozása, mely­nél az egyes szintekhez tartozó helyiségek szintenként egymástól az elhasznált levegő visszaáramlása ellen biztosítva vannak. A találmány szerint ezt a feladatot azzal oldjuk meg, hogy a csatornába a legfelső födémnél egy a külső légtérhez csatlakoztatott felső elem és födémen­ként egy-egy közbenső elem van beépítve, ahol az adott beépített elem felső vége az adott födém feletti szintre van a födémen keresztül átvezetve, a függőle­ges irány értelmében egymással szomszédos elemek egy-egy célszerűen körhengerpalástként kiképzett kö­tőelemmel vannak összekötve, a célszerűen négyzet­keresztmetszetű felső elem ill. közbenső elem szom­szédos két oldalán egy-egy csatlakozónyílás van kiké­pezve, melyek az elem belső terétől egy közvetlenül a csatlakozónyílás alatt lezárt, felül nyitott és az adott elem felső vége szomszédságában végződő, drékszögű egyenlőszárú háromszög keresztmetszetű mellékcsa­tornával el vannak választva. Az ismert megoldások egy konkrét példája a H/1020 lajstromszámú (CO-270 alapszámú) magyar bejelentésből vált ismertté, melynél az egymás felett elrendezett körkeresztmetszetű szellőzőkürtők kör­keresztmetszetű összekötőidomokkal vannak egymás­hoz csatlakoztatva és szintenként elszívószeleppel ellátott mellékcsatornákon keresztül vannak az adott épületszerkezet belső légteréhez csatlakoztatva. A találmányt a továbbiakban a rajz segítségével részletesen ismertetjük. A rajzon az 1. ábra részben kitört oldalnézet, a 2. ábra az 1. ábra 2-2 vonala mentén vett metszete. Az 1. ábrán a találmány szerinti szellőzőberende­zés részben kitört oldalnézetét tüntettük fel, melynek elemei összefüggő csatornaként vannak az adott épületszerkezet födémrendszerébe függőlegesen be­építve. Rajzunkon a jobb áttekinthetőség kedvéért csak az épületszerkezet szellőztetett helyiségei szem­pontjából szóbajövő 1 legfelső födémet, 2 legalsó födémet és egy adott szint helyiségeit elhatároló 3 válaszfalat tüntettük fel. Az 1 legfelső födémben kiképzett 4 födémlyukban a szellőzőberendezés 5 felső eleme, a rajzon fel nem tüntetett közbenső födémekben és a 2 legalsó födém­ben kiképzett 4 födémlyukban pedig egy-egy 6 közbenső elem van az adott födém fölé nyúló felső véggel elrendezve. Az 5 felső elem és az alatta elrendezett 6 közbenső elem, valamint az egymás alatt elrendezett 6 közbenső elemek egy-egy 7 kötő­elemmel vannak összekötve. Az 5 felső elem és a 6 közbenső elem célszerűen négyzetkeresztmetszettel, a 7 kötőelem pedig célsze­rűen körkeresztmetszettel van kiképezve. Ennek meg­felelően az 5 felső elem alsó és a 6 közbenső elem mindkét végén egy körkeresztmetszetű átmenet van kiképezve. Az 5 felső elem felső vége célszerűen négyzetkeresztmetszetű, mivel ebben az esetben mind a külső légtérhez, mind egy légszállítógéphez való csatlakoztatása egyszerűen oldható meg. Az egyes elemek csatlakozási pontjai a rajzon fel nem tüntetett, célszerűen műap"aghabból készített tömítéssel vannak ellátva. Az 5 felső elem és a 6 közbenső elemek az adott födémek 4 födémlyukaiban kiképzett 8 vállakra vannak 9 füleikkel felfüggesztve. Az elemeknek a födémmel átfedésbe hozott minden oldallapján van célszerűen egy-egy, tetszőleges módon pl. hegesztéssel vagy szegecseléssel rögzített 9 fül elrendezve. A 9 fülek alatt., legalább a 8 váll szerkezeti magasságának megfelelő távolságban az elemeken egy célszerűen L-keresztmetszetű 10 gallér van körbefutóan kiképezve A 7 kötőelem alsó végénél egy körbefutó 11 perem van kiképezve és a 6 közbenső elem felső végére felül­tetve. Fentiekből következik,, hogy a csatorna 5 felső eleme, valamint az egyes szintekhez tartozó a 6 köz­benső elemek és a 7 kötőelemek szintenként egymás­tól függetlenül vannak a födémeken felfüggesztve. Az 5 felső elemen és a 6 közbenső elemen a 9 fülek és a 10 gallér, tehát lényegében az adott szint mennyezete szomszédságában két szomszédos oldal­lapon egy-egy 12 csatlakozónyílás van kiképezve. A 12 csatlakozónyílások közül kettőhöz az adott, rajzunkon feltüntetett esetben egy-egy 13 egyenes bekötőidom van csatlakoztatva, a másik kettő pedig egy-egy 14 zárósapkával van lezárva. A 12 csatlakozó­­nyíláshoz adott esetben egy, a rajzon fel nem tünte­tett könyökidom is csatlakoztatható. A 12 csatlako­zónyíláshoz csatlakoztatható elemek célszerűen tömí­téssel ellátott bajonettzárral vannak kiképezve. A 13 egyenes bekötőidomnak és/vagy adott esetben a könyökidomnak a szellőztetendő helyiségbe benyúló végén egy önmagában ismert, állítható 15 szívószelep van felszerelve. A 12 csatlakozónyílások elemenként egy-egy 16 mellékcsatornával el vannak választva a rendszertől. A 16 mellékcsatorna egy 17 válaszfallal van határolva, mely a célszerűen derékszögű egyenlőszárú három­szög keresztmetszetű 16 mellékcsatorna keresztmet­szetében átfogóként van kiképezve. A 16 mellékcsa­torna közvetlenül a 12 csatlakozónyílás alatt le van zárva, felül pedig nyitott. A 16 mellékcsatrnának a 12 csatlaíkozónyflások geometriai tengelyétől mért ma­gassága ill. hossza az adott elem felső végével van behatárolva, azaz a 17 válaszfal nem nyúlhat túl az adott elem felső végén. Szerkesztési és technológiai meggondolások alapján a 16 mellékcsatorna 17 válasz­falának felső vége közvetlenül az adott elem körke­resztmetszetű átmenete alatt van elrendezve. A szellőzőrendszer legalsó 6 közbenső elemének alsó vége egy 18 zárófenékkel van légtömören lezárva. Az elemek az egyes födémekben egy-egy 19 beton­kiöntéssel vannak véglegesen rögzítve. A továbbiakban a találmány szerinti szellőzőberen­dezés szerelését ismertetjük. Az adott épületszerkezet 1 legfelső födémének 4 födémlyukába adott esetben alulról-felfelé betoljuk az 5 felső elemet addig, amíg a 10 gallér fel nem ütközik az 1 legfelső födémbe. Ebben a helyzetben a 4 födémlyukban kiképzett 8 váll szűkebb keresztmetszetében rugalmas deformáci­ót szenvedett 9 fülek visszanyerik eredeti alakjukat és a 8 vállon támaszkodva megtartják az 5 felső elemet. Az 5 felső elem alsó végén kiképzett körkereszt­metszetű átmenetbe alulról-felfelé betoljuk a 7 kötő­elemet, és addig tartjuk, amíg az adott szint alatti szintről feltolva, az 5 felső elem elhelyezésével azonos módon nem rögzítjük a 6 közbenső elemet. Ezután a 7 kötőelem alsó végét bevezetjük a 6 közbenső elem felső kiképzett körkeresztmetszetű átmenetébe a 11 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom