176067. lajstromszámú szabadalom • Csúszóbetéttel ellátott íves forgósaru kétköteles kötélpályák tartóköteleinek alátámasztására

3 176067 4 'elentős része a tartókötél elemi szálainak töréséből szár­mazik, amelyek döntő többségükben a forgósarukban sürlódó felületeken, illetve az összekötő karmantyúk le­futási oldalán jelentkeznek. A kopás mértéke, illetve az elemi szál törése a forgó­saruk fölött levő kötélszakaszon csak úgy ismerhető fel, ha a karbantartás során a tartókötelet a forgósaruból ki­emelik, mivel a zárt helyen az elhasználódás nem lát­ható. A hagyományos fém csúszóbetétes forgósaruk alkal­mazásának másik nagy hátránya abból fakad, hogy a fémbetétek cseréje meglehetősen körülményes és csak műhelyben kivitelezhető, mivel hosszadalmas szerelési és hegesztési munkákat igényel. A betétcsere technoló­giai okokból (a forgósaru szerkezeti károsodása miatt) mindössze kétszer végezhető el egy adott forgósarunál, ami azt jelenti, hogy két betétcsere után a teljes forgó­sarut is ki kell cserélni, ami igen komoly költségeket je­lent. További problémát okoz a hagyományos fém csúszó­betétek alkalmazásánál az a tény, hogy a tartókötél és a csúszóbetét közötti súrlódás megnövekedése által kel­tett rezgések fokozzák a tartóoszlopok pályamenti igénybevételét. A találmánnyal megoldandó feladat olyan alátámasz­tó szerkezet kialakítása kétköteles kötélpálya tartókö­telei számára, amely a fenti hiányosságokat kiküszöböl­ve leegyszerűsíti a karbantartási munkálatokat, csök­kenti a tartóoszlopok igénybevételét és növeli a tartó­kötelek élettartamát. A találmány alapja az a felismerés, hogy a kitűzött feladatot olyan forgósaru révén tudjuk megoldani, amely egyrészt a rendkívül kedvező fém—műanyag súrlódás alkalmazásával növeli a tartókötelek élettartamát, más­részt pedig alakzáró rögzítést biztosító csúszóbetétágya, valamint ebbe illeszkedő, könnyen szerelhető és cserél­hető szegmensekből álló csúszóbetéte révén a karban­tartást lényegesen leegyszerűsíti és olcsóbbá teszi. A találmány értelmében a kitűzött feladatot olyan forgósaru révén oldjuk meg, amelynek hordozótestén oldaltámaszokból, vezetősínekből és záróelemekből álló csúszóbetétágy van kialakítva, és a csúszóbetétágyban egymás mellé felfűzhető műanyag szegmensekből álló csúszóbetét van elhelyezve. A csúszóbetétágy legalább egy végén a záróelem oldható kötéssel van rögzítve, így egyszerű módon biztosítható az elkopott csúszóbetét­szegmensek cseréje. A csúszóbetét szegmenseinek anya­ga műanyag, célszerűen kemény bonamid, amely a tar­tókötelet, illetve annak elemi szálait alig koptatja, emellett kopásállósága következtében a csúszóbetétszeg­menseknek is hosszú élettartamot biztosít. A csúszóbe­tétszegmensek profilja egyébként úgy van kialakítva, hogy egyrészt a szegmensek az oldaltámaszokhoz erősí­tett vezetősínekre felfűzhetők legyenek, másrészt a tartó­kötél befogadására megfeleljenek. A találmányt részletesebben rajz alapján ismertetjük, ahol a találmány szerinti forgósaru példakénti kiviteli alakját tüntettük fel. A rajzon az 1. ábra egy forgósaru oldalnézetét tünteti fel rész­ben metszetben; a 2. ábra pedig az 1. ábra szerinti forgósaru A—A vo­nal szerinti keresztmetszetét mutatja, nagyobb méret­arányban. Amint az az ábrákon látható, a forgósaru hordozó­teste 1 gerinclemezből, 2 és 3 övlemezekből, 4, 5 és 6 bordákból, cserélhető 10 persellyel ellátott 8 saruagyból és 9 kengyelagyból áll. A 10 perselyt 15 hernyócsavar rögzíti a hegesztett szerkezetű hordozótesthez, amely ezen 10 persely furatába illeszkedő, a rajzon fel nem tün­tetett forgósarutengely révén van a függőkötélpálya osz­lopaira felerősítve. A forgósaru hordozótestén 14 oldal­támaszokból, 12 vezetősínekből és 11 záróelemekből álló 16 csúszóbetétágy van kialakítva. A 16 csúszóbetét­ágy egyik végén célszerűen hegesztett, másik végén pe­dig a szerelhetőség, illetve a csúszóbetétcsere érdekében oldható kötéssel, például 7 csavarokkal rögzített 11 zá­róelem van. A 16 csúszóbetétágyban egymás mellé fel­fűzhető 13 szegmensekből álló csúszóbetét van elhe­lyezve. A csúszóbetét 13 szegmenseinek anyaga kopás­álló műanyag, célszerűen kemény bonamid. A 13 szeg­mensek profilja úgy van kialakítva, hogy egyrészt a 14 oldaltámaszokhoz erősített 12 vezetősínekre felfűzhe­tők legyenek, másrészt pedig a tartókötél megfelelő fel­fekvését biztosítsák. A találmány szerinti megoldás mind a tartókötél, mind a forgósaru, illetve annak csúszóbetétje számára az eddiginél lényegesen hosszabb élettartamot biztosít és jelentősen megkönnyíti a karbantartási munkákat is. Emellett a találmány szerinti forgósaru a legnagyobb függőleges terhelésű tartókötelek befogadására is al­kalmas. Szabadalmi igénypontok 1. Csúszóbetéttel ellátott íves forgósaru, különösen kétköteles kötélpályák tartóköteleinek alátámasztására, azzal jellemezve, hogy hordozótestén alakzáró rögzítést biztosító, övlemezhez (3) hozzáerősített oldaltámaszok­ból (14), valamint vezetősínekből (12) és záróelemekből (11) álló csúszóbetétágy (16) van kialakítva, amelyben egymás mellé felfűzhető szegmensekből (13) álló csúszó­betét van elhelyezve. 2. Az 1. igénypont szerinti forgósaru kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy legalább az egyik záróelem (11) a csúszóbetét cseréjét megengedő oldható kötéssel van rögzítve. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti forgósaru kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a csúszóbetét szegmensei (13) lapszerűek, profiljuk pedig kétoldalt a vezetősín (12) befogadására alkalmas kivágással, felül pedig a tartó­kötél megvezetésére alkalmas kimélyitéssel van ellátva, mimellett a vezetősín (12) fölötti tartományban külső élük egyvonalba esik az oldaltámaszok (14) külső élével. 4. A 3. igénypont szerinti forgósaru kiviteli alakja azzal jellemezve, hogy a csúszóbetét szegmensei (ljf műanyagból, előnyösen kemény bonamidból vannak. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 2 db rajz A kiadásírt felel: a Közgazdaság! és Jogi Könyvkiadó igazgatója 81.943.66-42 Alföld! Nyomda, Debrecen — Felelő« veaentőBenkÖ István igaagató 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom