175243. lajstromszámú szabadalom • Adattároló rendszer
SZABADALMI 175243 MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG LEÍRÁS Nemzetközi osztályozás G 06 F 13/00 w Bejelentés napja: 1976. VII.7. (IE—749) Elsőbbsége:Nagy-Britannia: 1975. VII.9. (28800/75) G 11 C 7/00; 9/00 ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI Közzététel napja: 1977. IX.28. HIVATAL Megjelent: 1982. XI. 15. Feltaláló: Desyllas Peter Leo Lawren&e, mérnök, Jones John Austin, mérnök, Procter Brian John, mérnök, Cheshire, Nagy-Britannia Szabadalmas: International Computers Limited, London, Nagy-Britannia Adattároló rendszer 1 A találmány adattároló rendszerekre vonatkozik. Általánosan megállapíthatjuk, hogy egy meghatározott adattárolási technika esetében a gyors hozzáférési sebesség és a nagy tárolási kapacitás egymásnak ellentmondó követelmények. Ez azt jelenti, hogy minél nagyobb lesz az adattár, a jeleknek annál nagyobb fizikai távolságokat kell megtenniük, és ezért a hozzáférési sebesség kisebb lesz. A nagy sebességű tárolóeszközök ezenkívül általában a kis sebességű eszközöknél sokkal drágábbak, és ezért nagyon gyakran gazdaságtalan olyan nagy adattároló rendszereket kiépíteni, amelyek csak gyors működésű eszközöket használnak. A vázolt nehézségek leküzdésének egyik módja a hierarchikus tároló rendszerek használata. Az üyen rendszereket például C. J. Conti cikke ismerteti, amely a „Computer group news” 1969. márciusi számában a 9. oldalon jelent meg, és címe „A puffertárolás alapjai” (Concepts for Buffer Storage). A hierarchikus tároló rendszer alapvetően egy nagy méretű, de viszonylag lassú főtárat és egy ennél kisebb, gyorsműködésű segédtárat (amelyet néha puffért árnak vagy készlettárnak is neveznek) tartalmaz. Minden esetben, amikor a tárhoz hozzáférésre van szükség, ezt első pillanatban a segédtálból kisülik megszerezni, és csak miután ez sikertelennek bizonyult (tehát ha az elérendő adattételt a segédtár nem tartalmazza) próbálják meg a főtárhoz való hozzáférést, Ilyen módon a hatásos átlagos hozzáférési idő a teljes rendszernél általában kisebb lesz a főtár hozzá-2 férési idejénél, és ideális esetben megközelítheti a segédtár hozzáférési idejét. Nyilvánvaló, hogy az ilyen rendszer hatékonysága a segédtár felfrissítéséhez használt algoritmustól függ. Egy hatékony algoritmus képes biztosítani, hogy a 5 segédtár csak olyan adatokat tartalmazzon, amelyekre a közeljövőben nagy valószínűséggel hozzáférést kell biztosítani. A segédtár felfrissítésére szolgáló algoritmus alapelvét általában az képezi, hogy a főtárból kihozott 10 adattételeket a segédtárba írják be, mivel a frissen felhasznált tételeket általában nagy valószínűséggel ismét fel fogják használni. Az adatokat ezenkívül a főtárban blokkok vagy tömbök formájában lehet elrendezni, és minden esetben, amikor egy adott 1 b tömbben lévő adatok hozzáférése szükséges, akkor a teljes tömb tartalmát betárolhatják a segédtárba, mivel nagy valószínűsége van annak, hogy rövidesen a szóban forgó tömbhöz tartozó egy&> adatokra is 20 szükség van. Javasolták már azt is, hogy adattömböket már előre ki kell hoznunk, mielőtt rájuk ténylegesen szükség lenne, és ezt az alábbiak szerint kell elvégezni: Ha az N-edik tömbből pillanatnyilag adathozzáférés 25 történik, nagy valószínűsége van annak, hogy az N+l-edik tömbre a közeljövőben szükség lesz. Az N+l-edik tömböt ezért kihozzák a főtárból és a segédtárba helyezik el. Mindazonáltal ez a módszer meglehetősen rossz hatékonyságú, mivel nagy számú 30 szükségtelen kihozatalt is eredményezhet. 175242
