175105. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szőlő lugasművelésére
got tud leadni a gyökérzetnek és viszont, mivel a talajhőmérséklet ekkor teszi lehetővé a tápanyag felvételét. (Megegyezzük, hogy a gyümölcsfák többsége előbb a termő részt, vagyis a virágot hozza, s csak ezután jelennek meg a levelek, de a másik részük is a levél megjelenésével egyidejűleg virágzik.) A szőlő további sajátossága az egyéb gyümölcsféleségekhez képest, hogy a korábban érő fajták későbben, a kései érésüek pedig korábban virágzanak. A fentiekből is kitűnik, hogy a szőlő élettani sajátosságai merőben eltérnek minden más növényétől, ezért a szőlő megkülönböztetett, speciális kezelést igényel. A jelenlegi művelési módszerek azonban ezeket a sajátosságokat nem, vagy nem megfelelően veszik figyelembe, ezért ezekkel nem érhetők el olyan minőségi és mennyiségi eredmények, amilyenekre egyébként a szőlő lehetőséget nyújt. Ismeretes például olyan tőkeművelés, amelynél a tőkéket a sorban homoktalajon egymástól 50-80 cm, kötött talajon pedig 80—120 cm távolságra telepítik. E tőkéken szálvesszőket alakítanak (fejművelésen), amelyeket tőkétől tőkéig visznek. A szálvesszők általában 12—16 szemesek. A szálvesszőket egy vagy két szintben helyezik el oly módon, hogy a szálvesszős csapok egyegy tőkén egy szintben foglalnak helyet, csak váltakozva egyiket feljebb, a másikat lejjebb vezetik, s az előbbi az utóbbi felett foglal helyet. A „letermett” szálvesszőket csercsapjával együtt tőből levágják, és a legalkalmasabb csap vesszejét hagyják meg szálvesszőnek. E művelést elsősorban kisfürtű, minőségi borszőlő fajtákhoz és a csemegeszőlő fajtához ajánlják. A termékeny és nagyobb fürtű fajtákon egy darab 10—12 szemes, kevésbé termékeny és kisebb átlagos fürtsúlyú fajtákon 14 szemes szálvessző meghagyását tartják elegendőnek. A szál vessző tehát legfeljebb 14 szemes lehet. Fattyúvesszőt javasolnak a termeléshez, ami hátrányos; e rendszer egyébként nem képes a polaritásban rejtőző előnyöket kihasználni, és egységnyi alapterületen maximális mennyiségű és minőségű termést biztosítani. Kordonművelésként ismeretes az a tőkeművelési mód, amikor a függőleges tőketörzs egy vagy két vízszintes, ún. kordonkarban folytatódik. Ezeken a karokon rövid- vagy hosszúcsapos, esetleg szálvesszős metszést folytatnak. E művelési mód hátránya, hogy a kordonkar túlságosan sűrűvé teszi az egész tőkét, annál is inkább, mert minden kordonkaron több termőalap foglal helyet, ami a termésmennyiség csökkenését és minőségromlást von maga után különösen, ha a termőalapok egymás alatt vannak. A különböző irányokba vezetett szál vesszők is csak két tőke között húzódnak, s ha átvezetnék azokat a következő tőkevonalon a harmadik tőkéig, az állomány még sűrűbb lenne, ami az eredményeket tovább rontaná. Ismeretes olyan javaslat a fiatal tőke alakító metszésére, mely szerint a tőkén az első évben két-három, a második évben négy-öt, a harmadik évben pedig hat-nyolc hajtást kell hagyni. Mivel a hároméves szőlőnek még csak galambtqjás nagyságú tőkefeje van, azon hat-nyolc hajtás túl sok, a kis tőkefej sűrű lesz, erőteljes termőcsap nem alakítható ki. A találmány feladata, hogy olyan szőlőművelési eljárást szolgáltasson, amely — a szőlő élettani sajátosságait figyelembe véve — megteremti az optimális arányokat és összhangot a tőke, a csapok, a levélzet és 3 2 a gyökérzet között, és ezáltal a jelenlegi módszerekkel elérhetőnél nagyobb mennyiségű, valamint jobb minőségű termést szolgáltat, ami a szokásost lényegesen meghaladó fürtnagySágokban és magasabb cukortartalomban jelentkezik. A találmány az alábbi felismeréseken alapszik: — mivel a tápanyag-raktározás a tőke állományában valósul meg, arra kell törekedni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legnagyobb tőkefej képződjék, s ebben minél nagyobb mennyiségű tápanyag halmozódjék fel; így a tavaszi ébredés intenzív lesz; — ennek érdekében a szőlő telepítését úgy kell végezni, így a sortávolságot a magassággal összhangban úgy kell megválasztani, hogy a napfény — és elsősorban a kora tavaszi napfény — a tőkefejet megfelelően élje; — a szőlő levélzet ének védelmét állandóan biztosítani kell, s a levélzet és gyökérzet között — elsősorban helyes, szakszerű metszéssel — szoros összhangot kell teremteni. Ha ugyanis a metszéskor túl sok termőcsapot hagyunk, a tőke túlságosan buja lesz, aminek következményeként a gyökérzet növekedése, s ezzel a tápanyagfelvétel nem kerül szinkronba a hajtásnövekedés és termésképződés tápanyagszükségletével. így a hajtások vékonyak, satnyák lehetnek, a fürtök esetleg fonnyadni kezdenek, kedvezőtlen esetben a tőke kipusztulhat; — a művelési technológia meghatározásánál a polaritásból, a szőlőnek e különleges élettani sajátosságából kell kiindulni. A szőlő polaritásán azt értjük, hogy hajtásai a gyökércsúcstól legtávolabb eső részén fejlődnek a legerősebben, következésképpen az ott termő fürtök a legszebbek; — a művelési technológia megválasztásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy a két szemnél hosszabbra metszett csapok általában felkopaszodnak. Hogy a metszést a levágni kívánt részen levő szem alatt célszerű végezni, mert így a legfelső szemből kifakadt hajtás erősebb lesz, mintha a vágást közvetlenül felette végeznénk. S hogy a hajtás még akkor is kapaszkodásra alkalmas tárgy, pl. tartóoszlop felé hajlik, s azt igyekszik minél előbb elérni, ha az tőle 1,5-2 méter távolságra van; — a szőlőfajták túlnyomó része mind tőkeművelésre, mind lugasművelésre alkalmas, azonban a szőlő élettani sajátosságaiban — így elsősorban a polaritásban - rejlő lehetőségek lugasműveléssel hasznosíthatók a legkedvezőbben, ezért annak alkalmazása célszerű, mert nagy az asszimilációs felület; — mivel a szőlő nedvkeringése február végén — március elején megindul, ezen időszakban a metszés miatt nagy lenne a nedvveszteség, ezért a metszést március közepe — vége táján, meleg napokon kell végezni, mivel ekkor a vágási felület azonnal beheged. Különösen eredményes a metszés szeles időben; — mivel a szőlő levelének a fejlődésben meghatározó szerepe van, lemosópermetezést kel] alkalmazni, ami a pórusokat nyitva tartja, s szerves hatóanyagú permetezőszert kell használni. E felismerések alapján a kitűzött feladatot a találmány értelmében olyan eljárás segítségével oldottuk meg, amelynek során a sorokban telepített szőlő hajtásait támberendezés huzaljaira kötözzük fel, emellett a szőlőt trágyázzuk, metsszük, permetezzük, hajtásválogatást végzünk, a termését szükség szerint ritkítjuk, 4 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
