174991. lajstromszámú szabadalom • Betonvasalás födém jellegű vasbeton lemezekhez
3 174991 4 májában annak érdekében, hogy meg lehessen takarítani a sok és hosszadalmas helyszíni munkát. Erre az ismert módszerre találhatunk példát a 393.962 lajstromszámú svájci szabadalmi leírásban. Ennél a lemezszerkezet támaszközéhez igazodó hosszúságú ún. alaphálót használnak, melynek tetejére kisebb hosszúságú erősítő hálót fektetnek. Az erősítő hálóval együtt akkora határnyomatéka van a tartónak, amely biztonságosan „burkolja” a mértékadó nyomatékok ábráját. E burkoló ábrát lehet finomítani azáltal, ha az erősítő háló bizonyos vasbetéteinek hosszúsága a többinél kisebb. A svájci szabadalmi leírásban ismertetett módszer elvileg helyes, hátránya azonban, hogy az elosztó irányú igénybevételek változását vagy egyáltalán nem, vagy csak igen nagy — több méter szélességű — lépcsőkben tudja követni. Kedvezőtlen az is, hogy a hálók nagy súlyúak, ezért elhelyezésük nehézkes, a beépítés közben létrejövő igénybevételek hatására pedig a hegesztett kapcsolatú helyeken a varratok könnyen tönkremennek. Hátránya az is, hogy a födémnyílások kialakításánál a háló elemeit képező, általában nagy átmérőjű betonacélok tucatjait kell nehézkes helyszíni munkával elvágni. A hegesztett hálós vasalási mód az említett hátrányok miatt nem tudott kellő mértékben elterjedni annak ellenére, hogy az új építési technológiák iparosodott jellege miatt nagy szükség mutatkozik termelékeny vasaláskészítési és beépítési módszerek alkalmazására. Az eddig használt hálóvasalási eljárások gazdaságossági szempontból is vitathatók. A hegeszthetőség feltétele miatt jobb minőségű, tehát drágább betonacélokra van szükség, a hegesztési munka és anyag többletkiadást jelent, amellett számottevően bonyolultabbá, tehát költségesebbé válik a szállítás. A gazdaságosságot érinti az is, hogy az elosztó betétek toldását csak a hálók átfedésével lehet végrehajtani, és így jelentős mennyiségű fővasbetét is egymásra lapolódik, ami fölösleges anyagbeépítéssel jár. Próbáltak ezen oly módon segíteni, hogy a hálókat a lehető legnagyobb szélességűre készítették, ennek azonban csak a közúti szállíthatóság határáig van lehetősége. A tapasztalat szerint 2,40 m-nél szélesebb hálót közúton már nem lehet szállítani, és így az elosztó irányú igénybevételek változását 2,10 m-nél kisebb lépcsőkben nem lehet követni. Ez egyfelől a födémek szükségtelen túlvasalását ' eredményezi, másrészt a födémvasalások — a látszólagos tipizáltság ellenére — nem egységesíthető^ Egy átlagos épület födémszerkezeteinél ugyanis a 2,10 m-es lépcsőkben való elosztó irányú igénybevétel-követés esetén mintegy ötven fajta azonos külméretű, de változó betétkiosztású hálótípusra van szükség. A találmány célja olyan új vasalási rendszer megvalósítása, amely a hagyományos és a betéthálós ismert vasalások hibáit kiküszöböli, és lehetővé teszi, hogy egy-egy épületen belül annak valamennyi azonos támaszközű lemezmezőjében azonos kialakítású olyan alaphálót lehessen használni, amely a födémek valamennyi keresztmetszetében az elosztó irányú betétek szükséges mennyiségével rendelkezik, és amellett a főirányú betétekből is csupán a szükséges minimális mennyiséget tartalmazza. További cél, hogy így az alaphálót csupán főirányú kiegészítő betétekkel kelljen ellátni. A találmányi gondolat alapja az a felismerés, hogy a korábbi vasalási rendszerek hiányosságait azzal lehet kiküszöbölni, ha — ellentétben a korábbi módszerekkel — az alapháló elosztó irányú betétei alul, a főirányú betétek pedig mindig az elosztó irányú betétek fölött helyezkednek el. Emellett az alaphálóhoz hozzárendelt kiegészítő betéteket mindig csak főirányban helyezzük el, elosztó irányban pedig nem, a kiegészítő betéteket — ismét szakítva a korábbi gyakorlattal — nem hálók, hanem egyenes vasbetétek formájában alakítjuk ki, és azokat mindig az alapháló fölé helyezzük el. A találmányi gondolat egy korábbi — bár logikus — „előítélettel” szakít azáltal, hogy az alsó fővasbetétek közelebb kerülnek a semleges tengelyhez, miáltal belső karjuk és így az általuk elérhető határnyomaték csökken. Ez mintegy 7%-nyi veszteséget okoz, melyet azonban az elérhető előnyök messzemenően túlhaladnak. A kiegészítő betétek osztásközének szükség szerinti változtatásával megelőzhetjük a födémek túlvasalását, és minden keresztmetszetben csupán annyi, vasbetét lesz jelen, amennyi a szüséges határnyomaték előállításához feltétlenül szükséges. A kitűzött célnak megfelelően a találmány szerinti betonvasalás egy irányban teherhordó, födém jellegű vasbeton lemezekhez — ahol a nyomatékok fölvételére szolgáló vasalást a lemezjellegű szerkezet megtámasztásával párhuzamos elosztó irányú és annak megtámasztásaira merőleges főirányú betétekből álló betétsereg alkotja, a vasalás pedig alaphálót és járulékos betéteket tartalmaz — oly módon van kialakítva, hogy az alapháló egymással azonos átmérőjű elosztó irányú betétekből és egymással ugyancsak azonos átmérőjű főirányú betétekből van kialakítva, az elosztó irányú betétek mindig alul, a főirányú betétek és a kiegészítő betétek pedig az elosztó irányú betétek fölött vannak elhelyezve, a járulékos vasalást alkotó kiegészítő betétek mindig egyenesek, és az igénybevételek változásához alkalmazkodó osztásközzel csupán főirányban vannak elhelyezve, egymással előnyösen azonos átmérőjüek, és az alaphálót alkotó kétirányú betétsereg érintkezési síkjára fölülről illeszkednek. A találmány szerinti vasalás további ismérve lehet, hogy egy alaphálón belül a főirányú betétek fajlagos mennyisége kisebb, mint az elosztó irányú betéteké. Az alaphálón belül a főirányú betétek egymástól való távolsága az elosztó irányú betétek maximális távolságánál nagyobb. Ugyanazon szerkezet esetében az eltérő méretű lemezmezők egy közös síkba eső szerkezeti részei azonos oldalaikon mindig azonos kiosztású és kialakítású alaphálóval rendelkeznek, és az azonos jellegű betétek azono§ átmérőjüek. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
