174640. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 4,5-dihidro-2-alkoxikarbonilamono-4-fenil-imidazolok és helyettesített fenil-származékaik előállítására
27 174640 28 egeret (ICR Horton vagy Simonsen) használtunk fel. A kísérleti állatokat egyenként három egeret tartalmazó csoportokra osztottuk. A vizsgálni kívánt vegyületeket intraperitoneálisan adagoltuk úgy, hogy minden csoportnak 3-1000 mg/kg hatóanyagot adagoltunk, Tween 80-al készült vizes szuszpenzió formájában, logaritmikus időközönként. Ezután szisztematikusan vizsgáltuk az egerek különféle viselkedési és automóm-beidegzett válaszait. Az eljárás hasonló ahhoz, amelyet Irwin írt le 1959-ben. Három ilyen vizsgálatot végeztünk. Egy második kísérlet során két, egyenként 10 egérből álló csoportnak intraperitoneálisan 30 mg/kg adagokban adagoltuk a vizsgálni kívánt készítményt. A kísérleti állatokat közelebbről, részletesebben megfigyeltük, az előző kísérletben kimutatott változások szempontjából. Az ebben és az előző kísérletben életben maradt állatokat 6 napon át tartottuk. Eredmények-. Az első kísérletben tanulmányozott állatok közül azok, melyek 10 mg/kg vagy ennél nagyobb adagokat kaptak, ingerlékenyek, hiperaktívak voltak és abnormális posztureális változásokat mutattak. Exoptalmia is megfigyelhető volt. Nagyobb dózisok esetében (30 vagy 100 mg/kg, illetve e felett) az enyhe stimuláció kezdeti állapotát a depresszív epizódokra jellemző állapotok fedték el, melyek a fogóerő csökkenésében, a dezorientációban és ataxiában mutatkoztak meg. Halásos adag esetén (1000 mg/kg) a központi idegrendszerre gyakorolt depresszió kifejezetté vált és rángatózásban és klónikus konvulziv rohamokban tetőzött, melyet hamarosan az elhullás követett. Ez az elhullást megelőző tünetsor a légzőszervek bénulására jellemző, ami extrém méretű központi idegrendszer represszió következménye. Késleltetett pusztulás azoknál az állatoknál is megfigyelhető volt, amelyek 300 mg/kg adagokat kaptak. A második kísérletsorozat során tapasztalat hatások erőteljesebbek voltak és a halálozás gyorsabban következett be. Az előző kísérlet során észlelt változások közül sok homályosnak és nem azonosíthatónak mutatkozott. 10-30 mg/kg adagnál jelentkeztek először észrevehető változások és e felett nőtt az állatok ingerlékenysége, kisebb hajlamot mutattak a helyváltoztatásra, kedélyük és járásuk módja abnormálisra változott, exoftalmiát, piloerekciót és midriázist mutattak. Az utóbbi két hatás enyhe szimpatikus stimulációra mutat. Az állatok 300 mg/kg adagtól azonnal elpusztultak, míg az előző vizsgálat során ennél a dózisszintnél késleltetés volt megfigyelhető a halál beállta előtt. Hogy összeegyeztessük a két vizsgálat eredményeit, oldat formájában, intraperitoneálisan 10-30 mg /kg vizsgálandó készítményt adtunk az egerek két csoportjának. A csoportokat részletes, alapos vizsgálatnak vetettük alá. Körülbelül 15 perc elteltével exoftalmia, piloerekció és ingerlékenység volt megfigyelhető. Körülbelül 30-60 perccel a vegyület adagolása után enyhe csökkenést figyeltünk meg a motoros aktivitásban. 60 perc elteltével valamennyi állat normálisnak látszott. Az adagolást követő 6 napon belül sem elpusztulás, sem más hatás nem volt megfigyelhető. Ebből a vizsgálatból kitűnik, hogy a vizsgált vegyület aktiv központi idegrendszeri depressziós szer. Az egész vizsgálat során 4,5-dihidro-2-metoxikarbonilamino-4-fenilimidazol volt a tanulmányozott vegyület. 21. Példa Antikonvulziós hatás - maximális elektrosokk-próba Ez a vizsgálat a találmány szerinti vegyületek antikonvulziós hatásának kimutatására irányul. 10 Hilltop ICR him egeret használtunk fel ehhez a vizsgálathoz. A vizsgálat előtt meghatározott idővel intraperitoneálisan a vizsgálandó vegyületet vagy hordozót adtunk az állatoknak. Alkalmas időben az egéren transzkoméális elektrosokk vizsgálatot végeztünk, melyhez megfelelő stimulátort használtunk (leírását lásd: Woodbury, S.A. és Davenport, V.D.: Design and use of a new electroshock seizure apparatus and analysis of factors altering seizure threshold and pattern. Arch. Intern. Pharmacodyn. Ther. 92: 97-107, 1952). A sokk (50 mA, 0,2 másodperc) három típusú rohamot idézett elő: tónikus növekedést, tónikus flexiót és klónikus rohamokat. A jelen próba céljára a tónikus feszítőizom görcs antagonizmusát használtuk fel végpontként. Az ED50-érték meghatározásához a vizsgált vegyület néhány dózisából felhalmozódott kvantumadatokat használtuk fel (Litchfield, J.T. és Wilcoxon, F.: A simplified method of evalutaing dose-effect experimets, J. Pharmacol. Exp. Ther. 96:99-113, 1949). A vizsgált vegyületekre kapott eredményeket a 2. táblázatban adjuk meg. II. Táblázat R1 R2 R o - Hatásos dózis b (mg/kg) H H —CH 3 (HCl alakjában) 54 2—F 5—F -CH3 (HCl alakjában) 49 2-CE [3 5—CH3 -CH3 ~ 100 2—Br 3—Br -CH3 (HCl alakjában) 40-80 H 3—CH3 -CH3 (HCl alakjában) ~ 100 H 2—F -CH3 (HCl alakjában) 54 H 2—CH3 -CH3 (HN03 alakjában) 55-60 H 3—F -CH3 (HBr alakjában) 70 22. Példa Központi idegrendszerre ható vázizom relaxációs vizsgálat, macska alsóállkapcsi reflex vizsgálata. Az itt ismertetésre kerülő vizsgálat célja a találmány szerinti vegyületeknek a központi idegrendszeren keresztül ható vázizom relaxációs tulajdonságainak vizsgálata volt. 2-5 kg súlyú korcs macskákat nátrium-fenobarbitállal elaltattunk (adag: 180 mgl kg, intraperitoneálisan). Az elaltatott macskát sztereotaxikus fejtartóba helyeztük, leborotváltuk es 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 14
