174501. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 2-amino-ciklopent- 1-én-1-ditiokarbonsav-származékok előállítására
3 174501 4 és annak redukciós metabolitja a dietilditiokarbamát [Goldstein et al: Life Sei., 3, 763, (1964)), valamint számos N-N-diszubsztituált ditiokarbamát [Máj et al: Eur. J. Pharmacol., 9. 183. (1970) és Uppman et al: Arch. Int. Pharmacodyn. Ther. 189.. 348. (1971)]. In vitro jó gátló hatású a 2.2-dipiridil is [Green, Biochim. Biophys. Acta 81. 394, (1964)]. In vivo egyike a legerősebb gátlószereknek a bisz(l-metil-4-homopiperazinil-tiokarbonil)-diszulfid [Florvall et al: Acta Pharmaceut. Sulcica, 7., 7. (1970)]. Hosszú hatástartamú dopamin-0-hidroxiláz gátlók az aromás és alkiltiokarbamid-származékok [Johson et al: J. Pharm. Exptl. Ther. 171, 80., (1970)]. A mikrobiális anyagok közül erős dopamin-0- -hidroxiláz gátló hatást mutat a fuzársav (5-butil-pikolinsav) és annak származékai [lásd pl. Hidaka et al: Molec. Pharmacol. 9., 172. (1973)), valamint az oosponol [Umezawa et al: J. Antibiotics, 25, 239. (1972)] és a dopastin [linuma et al: J. Agr. Biol. Chem. 38., 2107. (1974)]. A már ismert és forgalomban levő gyógyszerek némelyikéről is kimutatták utólag, hogy gátolja a dopamin-0-hidroxilázt, így például a hidralazinról. methimazolról és amfetaminról. A fenti vegyületek nagy részének közös hátránya, hogy bár a dopamin-0-hidroxilázt gátolják, különösen hosszabb kezelési idők esetén meglehetősen toxikusak, ezért a gyógyászatban nem vagy csak korlátozott mértékben alkalmazhatók. A találmány szerinti vegyületek erős dópamin-/?-hidroxiláz gátló hatást mutatnak, ezenkívül toxicitásuk kisebb, mint a hasonló hatású vegyületeké. így értékesen gazdagítják a technikát. A találmány szerinti vegyületek dopamin-0-hidroxiláz-gátló hatását az alábbi kísérletekkel szemléltetjük. A kísérletekhez 150-200 g testsúlyú Wistar hím patkányokat használtunk. A vegyületek dopamin-ß•hidroxiláz gátló hatására az agy, szív, lép és mellékvese noradrenalin, dopamin és adrenalin szintjeinek változásaiból következtetünk. Meghatároztuk az agy szerotonin és 5-hidroxi-indolil-ecetsav szintjeit is, A meghatározásokat az alábbi módon végeztük. Az állatokat dekapitáltuk, az agyat, szívet, lépet és mellékveséket gyorsan eltávolítottuk és szárazjéggel hűtött fémlapra helyezve megfagyasztottuk. A megfagyasztott szerveket legfeljebb egy éjszakán át tároltuk -20°C-on. Mellékvese adrenalin-tartalmának meghatározása A mellékveséket a zsírtól megtisztítottuk és 3,0 ml 0,4 n jéghideg perklórsavban homogenizáltuk. A homogenizátumokat 10 percen át centrifugáltuk 0 °C hőmérsékleten 3200 fordulat/perc sebességgel Janetzky K—70 típusú centrifugán. A felülúszó folyadék 0,05 ml-éből Laverty és munkatársainak módszerével [Anal. Biochem. 22, 269, (1968)] közvetlenül meghatároztuk az adrenalin-szintet. Szív és lép noradrenalin-tártál mának meghatározása Mindkét szervet fagyott állapotban történt súlymérés után 5,0 ml 0,4 n perklórsavban, amely 0,05% etiléndiamin-tetraecetsav-dinátriumot és 0.1% nátriumditionitot tartalmazott, homogenizáltuk. A homogenizátumokat a mellékvesék esetére leírt módon centrifugáltuk, a felülúszókat leöntöttük, és a pH-t 0,1 mólos trisz-pufferrel (0,1 ml trisz-puffer. amely 20 g nátriumhidroxidot és 25 g etiléndiamin-tetraecetsav-dinátriumot tartalmazott literenként) 8.0 ±0,1 értékre állítottuk. A mintákhoz ezután 100 mg előkészített alumíniumoxidot adtunk [Anton et al: J. Pharm. Ther.. 138.. 360. (1962)] és az elegyet 20 percig mechanikusan ráztuk. Az alumíniumoxidot 2x10 ml desztillált vízzel mostuk, majd a noradrenalint 1.0 ml 0,05 n perklórsavval eluáltuk. A noradrenalin meghatározását az eluátum 0,5 ml-éből végeztük a Shellenberger és munkatársai által leírt módon [Anal. Biochem. 39, 356, (1971)] az alábbi módosításokkal. 0,5 ml eluátumhoz 0,5 ml 0.1 mólos nátrium-kálium-foszfát puffert adtunk (a puffer 9 g etiléndiamin-tetraecetsav-dinátriumot tartalmazott literenként). A catecholaminokat (szívnél, lépnél csak noradrenalint, agynál — lásd később — noadrenalint és dopamint) 0.1 ml 0.1 n jóddal (5%-os káliumjodidban) oxidáltuk. Az oxidációt 0.25 ml 2.5%-os nátriumszulfittal (4,4 n nátriumhidroxidban oldva) állítottuk le pontosan 2 perc múlva. A lúgos szulfit-oldat hozzáadása után 2 perc múlva a mintákhoz 0.2 ml tömény ecetsavat adtunk (a pH-érték 4.4-4.5-re csökkent). A mintákat ezután 5 percre 100°C-os szárítószekrénybe helyeztük, a melegítési idő letelte után jeges vízben lehűtöttük. A noradrenalin fluoreszcenciáját OPTON spektrofotofluorométerrel mértük 390 nm gerjesztési és 490 nm emissziós hullámhossznál. Agy noradrenalin- (NA), dopamin (DA), szeroto- • nin- (SE) és 5-hidroxi-indolilecetsav-tartalmának (5—HIAA) a meghatározása Az agyakat 10 térfogatrész 0,4 n perklórsavban homogenizáltuk. A homogenizátumot éjszakán át -20 °C hőmérsékleten tároltuk, majd megolvasztottuk és a fenti módon centrifugáltuk. 0,5 g agynak megfelelő homogenizátum mennyiséget kivettünk, pH-ját 0,1 mólos fenti trisz-puffer kombinátummal 8.0 ±0,1 -re beállítottuk. A továbbiakban ugyanúgy jártunk el, mint a szív és lép noradrenalin-tartaimának a meghatározásánál azzal az eltéréssel, hogy az eluálást 1,5 ml .0,05 n perklórsawal végeztük, és az eluátum 0,5 ml-éből határoztuk meg a noradrenalin- és dopamin-tartalmat ugyanúgy, mint a szív és lép esetében, kivéve, hogy a noradrenalin fluoreszcenciájának leolvasásához 0,5 ml mintát használtunk. A maradékot 50 percre 100°C-os szárítószekrénybe helyeztük. A melegítés után jeges vízbe lehűtöttük és a DA fluoreszcenciáját 325 nm gerjesztési és 380 nm emissziós hullámhossznál olvastuk le. Olyan vizsgálatokat is végeztünk, amikor ugyanabból a mintából a noradrenalinon és dopamiiión 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
