174495. lajstromszámú szabadalom • Szállítólánc-elrendezés, főleg kavicságytisztító gépekhez

3 174495 4 szélesedő ágyazatkörzetből az ágyazatkavics válta­kozó felszedéséhez a két láncvezető hosszpályának legalább a keresztággal összekötött alsó végkörzetei oldalállító hajtásokon át - a gép hossztengelyére keresztirányban — oldalirányban elfordíthatóan, illetve eltolhatóan vannak kialakítva, ahol a tetszés szerinti bevetésnél szükséges térköz szélességváltoz­tatásához járulékos láncelemekkel és/vagy kereszt­­ágrészekkel van ellátva. A találmány szerinti szállítólánc-elrendezéssei első esetben sikerült megoldani az ágyazatkavics felszedését sínszál alatt, illetve vágánykörzetből és ezzel egyidejűleg tetszés szerint ettől balra vagy jobbra elágazó, vagy emellett futó ágyazat, illetve vágánykörzetből. Egymás után következő jobbos illetve balos váltók esetében nem kell a gépet 180 fokban megfordítani, mivel az a munkabevetés alatt az egyenes fővágányon menethető. Ennél a kavicsot egyidejűleg a jobbra vagy balra ív alakban elágazó vágány alatt is felszedhetjük a keresztág tetszés szerinti, az egyik vág/ másik láncvezető hosszpálya irányában történő meghosszabbításával. A jobbra vagy balra viszonylag távol kinyúló szállítólánc-elrendezés vezetése viszonylag egyszerű konstrukciós feladat, mivel a gép mindenkor az egyenes fővágányon meneszthető. A találmány szerinti megoldás célszerű példa­ként! kiviteli alakjánál a két láncvezető hosszpálya legalább egy aljhossznak megfelelő értékkel elfor­díthatóan, illetve eltolhatóan van elrendezve, és ezeknek közelítőleg a láncvezető hosszpálya közép­körzetéig legalább egy aljhossznyi keresztirányú távolságuk van. A láncirányú hosszpályák nagy eltolási és/vagy elfordítási körzetével első ízben vált lehetővé, hogy két egymás mellett futó vágány alatti kavicsot egyidejűleg felszedhessünk, neveze­tesen a munkavágány alól, amelyen a gép előre halad, és ettől jobbra vagy balra szomszédos vágány alól. Ezen túlmenően a láncvezető hossz­pályáknak a mintegy aljhossznyi keresztirányú távolságával - közelítőleg a láncvezető hosszpálya középkörzetéig lehetséges, hogy ezt a szállító­lánc-elrendezést vágányfelszedő és fektető berende­zésekkel összekapcsolva alkalmazzuk, amelyeknél a vágányrészek a lánccal körülzárt keresztmetszetkör­zeten át vannak vezetve. A találmány további jellemzője szerint célszerű, ha a szállítóserlegekből kialakított láncvezető hossz­pályák a szállítóserleg-fenéksíkban a gép hosszten­gelyére keresztirányban eltolhatóan vannak elren­dezve, végkörzeteikben pedig előnyösen hidraulikus oldalállító hajtásokkal vannak összekötve. A lánc­vezető hosszpályák keresztirányú eltolása azzal az előnnyel jár, hogy a láncvezető keresztpálya, illetve a keresztág egyenes vonalban meghosszabbítható, mivel a térszélesség növelésénél a láncvezető hossz­pályáknak a gépre keresztbe elhelyezkedő végpont­jai közelítőleg azonos helyzetben maradnak. To­vábbá ezáltal válik lehetővé, hogy a láncvezető hosszpályákat a felső láncvezető keresztpálya kör­zetében is a nagyobb térszélességnek megfelelő távolságban tartsuk. így pl. váltóátépítő berende­zéssel kapcsolatban történő alkalmazásánál a fel­szedett vágányrészek a szállító, illetve kihordólánc által körülzárt keresztmetszet-körzeten átvezet­hetők. Különösen célszerű az oldalállító hajtások­nak a láncvezető hosszpályák végkörzeteiben való elrendezése is, mivel ezáltal a láncvezető hossz­pályáknak a hajlítási igénybevétele a térszélesség változtatásához való átállításnál viszonylag csekély. A találmány szerint olyan megoldás is lehetséges, amelynél a láncvezető hosszpályáknak a kereszt­ágtól távoli felső végkörzetei kavicskidobó hellyel rendelkező, illetve adott esetben tisztítórosta előtt elrendezett láncvezető keresztpályával vannak össze­kötve, és ugyancsak a szállítóserleg-fenéken a gép hosszirányára keresztirányban — vezetőpályákon vagy vezetőrudakon át — oldalállító hajtásokkal eltolhatóan vannak kiképezve. A láncvezető hossz­pályák felső végkörzeteit összekötő láncvezető keresztpálya alkalmazásával lehetővé válik, hogy a gépszélesség fölött a leadási helyeket a felszedett kavics számára célszerűen elrendezzük. Az ezután elrendezett tisztítórosta igen mostoha körülmények között és nagy erők esetében is karbantartásra igénytelen, az élettartama pedig viszonylag nagy. A találmány szerint előnyös továbbá, ha mindkét láncvezető hosszpálya a láncvezető keresztpálya felőli felső végkörzetében mintegy a szállítóserleg­fenékre merőleges tengelyek körül a gép hossz­irányára keresztirányban, billenthetően van ágyazva, ahol mindegyik láncvezető hosszpálya saját, a gépvázzal összekötött oldalállító hajtással van tár­sítva. A szállítólánc-elrendezés ilyen kialakításával a láncvezető hosszpályák felső végeinek körzetében viszonylag keskeny és kis helyet igénylő építés­módja válik lehetővé, ahol előnyös módon a kihordási szélesség változtatása csupán a keresztág meghosszabbításával megoldható. Különösen elő­nyös, hogy mindegyik láncvezető hosszpálya külön oldalállító hajtással van ellátva, mivel ezek a hajtások mind a láncvezető hosszpályák kifordítá­sához, a kihordási szélesség változtatásához, mind pedig a láncvezető hosszpályák tájolásához, és mindenkori oldalirányú beállításához alkalmazható a munka-bevetés alatt. A találmány további jellemzője szerint előnyös, ha a láncvezető hosszpályák, két, egymással csuk­lósán összekötött főrészből állnak, ahol a szállító­serlegfenékre merőleges tengelyen át összekötött főrészek főleg hidraulikusan működtethető billentő hajtás segítségével a gép hosszirányára keresztirány­ban, egymáshoz képest elbillenthetően vannak ki­alakítva. Ezáltal lehetővé válik, hogy a mindenkori feltételeknek megfelelően a kihordási szélességet igen pontosan beállítsuk, ahol ezen túlmenően a billentő hajtások számára viszonylag rövid állítási utak elegendőek. A láncvezető hosszpályák gép­hosszirányra keresztirányú járulékos oldalsó elto­lásával, illetve elbillentésével kapcsolatban - a fentieken túlmenően — az oldalállító, illetve bil­lentő hajtások egyes állítási útjainak előnyös fel­osztása érhető el. A találmány szerinti megoldás igen előnyös példakénti kiviteli alakjánál a láncvezető hossz­pályák a szállítóserlegfenék síkjában a szállítóser­legfenékre mintegy merőleges tengelyek körül el­billenthetően, a gép hossztengelyére keresztirány­ban pedig eltolhatóan vannak kialakítva. Ezzel a kialakítással a kihordási szélesség igen nagy változ­5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom