174209. lajstromszámú szabadalom • Számjelzéses tartályszintmérő műszer folyadéktároló tartályok folyadékszint állásának pontos és folyamatos jelzésére és/vagy távvezérlésére

3 174209 4 ideje alatt a mérőszalag, illetve rúd felületéről elpárolog és a mérőszalagon vagy rúdon a valósá­gosnál mindig alacsonyabb szintű nedvesítés látszik. Ez a mérési hiba különösen a nyári melegben, vagy hasonló körülmények között ér el nagy értéket. E mérési hibát úgy igyekeznek csökkenteni, hogy az első mérés után a nedvesített felület felső hatá­rának környezetét iskolai krétával kenik be, hogy a mérőszalagra, illetve rúdra tapadt krétaszemcsék a párolgás sebességét és ezáltal a mérési hibát csök­kentsék. A mérést így legalább még egyszer, de inkább többször megismétlik. Szabadtéri tartá­lyoknál - pl. tartályparkoknál - esős időben ez a mérési mód nem alkalmazható, mert a mérőszala­got vagy rudat az eső is benedvesíti. A kapacitív elven működő megoldásnak az a fő hátránya, hogy még helyszíni jelzés esetén is elekt­romos segédenergiát igényel, arra a költségeit nö­veli, ugyanakkor nem minden helyen alkalmazható és nem biztosítható vele kellő pontosságú mérési lehetőség. Az eddig ismert legegyszerűbb - a fent említett úszó, kötél, mutató-ellensúly - megoldás­nak az a fő hátránya, hogy a szintváltozás nagysá­gának megfelelő magasságú skálára van szüksége, amely hátrány miatt a gyakorlatban nem is terjedt el. A gyakorlatban legelterjedtebb mágneskuplungos megoldásoknak az a hátrányuk, hogy költséges, munkaigényes alkatrészekből tevődnek össze (pl. többszörös fogaskerék áttételek vagy ugrószámos számlálók), ezért sok hibaforrást rejtenek maguk­ban. Ezen felül a mágneskuplung, nemcsak a kötél hajlítóellenállását és a felhúzó rugó erejét, hanem a bonyolult szerkezet súrlódási ellenállásait is le kell kűzdje, a mágneskuplungnak a kötélen függő, azaz vonszolt súlya nincs kiegyensúlyozva, tehát a meg­oldás nagyobb, erősebb mágnest kíván és irány­váltáskor (töltés-ürítés) viszonylag nagy mágnes­kuplung (a vonszolt súly) szlipje is, ami mérési hibát eredményez. A jelen találmány szerinti szintmérő, illetve szintjelző műszer az eddig ismert megoldásoknál sokkal egyszerűbb, sokkal üzembiztosabb, gazda­ságosabban állítható elő, ugyanakkor igen pontos - pl. a hatóságilag elfogadott milliméter pontos­ságú — mérési lehetőséget is biztosít és rendkívül tartós. E találmánnyal megvalósítható a mágnes­kuplung vonszolt súlyának statikus kiegyensúlyo­zása is, ami a mágneskuplung működését gyakor­latilag szlipmentessé teszi, ezáltal a találmány sze­rinti műszer mérési pontosságát és üzembiztonságát nagymértékben megnöveli. A jelen találmány azon az új felismerésen alap­szik, hogy a mérőszalagos tartályszintmérés auto­matikussá és zárttá tehető, a folyadékok gyors párolgásából adódó mérési hiba teljesen kiküszö­bölhető és minden eddiginél pontosabb tartály­­szintmérő műszer hozható létre azáltal, hogy a már r^góta ismert úszóval és mágneskuplunggal ellátott tartályszint mérők eddig ismert belső szerkezeti megoldásai helyett hajlékony hosszúságmérőt - pl. mérőszalagot - és ahhoz csatlakoztatott feszítő­művet alkalmazunk belső szerkezeti megoldásként úgy, hogy a hosszúságmérőt saját hosszirányában a műszerszár hossza mentén mozgathatóan csatlakoz­tatjuk a feszítőműhöz, a hosszúságmérő megfele­lően megválasztott egyik ágát a mágneskuplungnak a műszerszárban elhelyezett, azaz vonszolt súly­eleméhez, mint mozgatóelemhez hozzárögzítjük — pl. a műszerfejben terelőelemet (pl. terelőgör­gőt) helyezünk el, a hosszúságmérőt (pl. a mérő­szalagot) azon átvetjük, az egyik végét a mágnes­kuplungnak a vonszolt súlyeleméhez rögzítjük, a másik végéhez ellensúlyt vagy húzórugót csatlakoz­tatunk -, a hosszúságmérőre a választott mérési egységnek - pl. cm vagy liternek - megfelelő osztástávolságonként a mérési értékeket teljes szám­értékükkel számjegyekkel felírjuk és a hosszúság­mérő célszerűen megválasztott szakasza elé a mű­szeren - pl. a műszerfejen - akkora ablakot ala­kítunk ki, hogy azon át a hosszúságmérőre felírt számértékek közül két szomszédos számérték té­vedésmentesen felismerhető, a mérési érték leolvas­ható legyen. Az ablaknál rögzített jelzőt — pl. jelzőnyilat vagy vonalat -, a hosszúságmérőn a számok mel­lett skálaosztást —, pl. mm osztást — alkalmazva a mérés részértékei is leolvashatók. Az ablaknál no­­niusz skálát alkalmazva pl. tizedmilliméter pontos­ságú leolvasás is megvalósítható, amely mérési pon­tosság a tartály szint méréseknél eddig elképzelhetet­len volt. A jelen találmány szerinti megoldás számjelzéses is, folyamatos jelzésű is. A találmánynak egy kiviteli alakját példaként a csatolt rajz mutatja. A találmány tárgyát annak alapján az alábbiakban ismertetjük: Az 1. ábra a találmány szerinti tartályszintmérő műszer oldalnézeti hosszmetszetét és a tartályba építés egyik módját szemlélteti. A 2. ábrán a műszerfej oldalnézeti metszete a távvezérlésre al­kalmas példával, a 3. ábrán a műszerfej egy kiviteli alakja látható elölnézetből az ablakban megjelenő mérési, a jelen példánál szintértékkel (cm) és a jelző nyíllal. Az alsó végén hermetikusan lezárt, antimágneses anyagú cső alkotja az 1 műszerszárat. Az 1 műszer­szár lehet akár válaszfal nélküli, akár hosszirányban válaszfallal ellátott cső, de lehet több, pl. két csőből álló is. Az 1 műszerszár kellő mértárig a mérendő folyadékba merül és a 4 csatlakozó elem­mel - pl. csőkarimával - van a tartályhoz hozzá­rögzítve. A tartályon kívül az 1 műszerszár felső végén célszerűen kialakított 3 műszerfej van. A tartályon belül az 1 műszerszár közel&en —: pl. az 1 műszerszárat körbefogva - a folyadékszint válto­zását szabadon követő 5 úszó van elhelyezve. Az S úszóhoz hozzárögzítve — pl. a belsejében —, az 1 műszerszár belső terében pedig elmozdíthatóan leg­alább egy-egy db-ból álló, mágnesezhető anyagú 6, 7 súlyelem van elhelyezve, amely 6, 7 súly­elemek közül legalább az egyik permanensmágnes és amely 6, 7 súlyelemek egymás közelében elhe­lyezkedve mágneses erővel kapcsolódnak, azaz az eddig is ismert módon mágneskuplungot alkotnak. A találmánynak jellemzője a műszer belsejében elhelyezett hajlékony 8 hosszúságmérő, amely a 3 műszerfejből az 1 műszerszárba nyúlik és amelynek az 1 műszerszárba nyúló egyik ága a mágneskup­5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom