174054. lajstromszámú szabadalom • Eljárás a dezalaniltetain N-acilezett származékainak előállítására
3 174054 4 inhibitora a murein-prekurzorok szintézisének [Chmara, H. és Borowski, E.: Biochem. Biophys. Res. Commun., 52, 1381 és 55, 1147 (1973)]. 1976-ban Abraham és munkatársai hasonló felismerésre jutottak a bacilysinnel kapcsolatban [Kénig, M., Vandamme, E. és Abraham, E. P.; Journal of General Microbiology, 94, 46 (1976)]. Más antibiotikumok közül csak a D-cikloszerin (Neuhaus, F. C.: Antimicrob. Ag. Chemath, 1967, 304), az O-karbamoil-D-szerin [Lynch, J. L. és Neuhaus, F. C.: J. Bacteriol., 91, 449 (1966)] és a foszfonomicin [Venkateswaran, P. S. és Wu, H. C.: J. Bacteriol, 110, 935 (1972)] hatásosak a murein bioszintézisének ebben a lépésében. Ugyanakkor a tetain gátolja az L-alanin beépülését az uridin-difoszforo-N-acetil-murámsavba (lásd Chmara és Borowski fent említett cikkeit), ami egyedülálló, hiszen egyetlen más antibiotikum nem gátolja a murein-prekurzorok szintézisének ezt a lépését. Látható tehát, hogy a tetain illetve a dezalaniltetain rendkívül értékes antibiotikumok. Hátrányuk azonban, hogy stabilitásuk alacsony és gyorsan lebomlanak a szervezetben. Ismeretes ugyanakkor, hogy a tetain váz epoxicsoportjának bármiféle átrendeződése a vegyületet antibiotikumként hatástalanná teszi. Célul tűztük ki tehát olyan tetain-származékok és dezalaniltetain-származékok előállítását, amelyek antibiotikus hatása változatlan, viszont stabilitásuk megnövelt és így gyógyszergyártási hatóanyagként különösen előnyösen hasznosíthatók. Azt találtuk, hogy az említett követelményeket kielégítik a dezalaniltetain olyan új N-acilezett származékai, amelyek adl-csoportként egy L- vagy D- vagy DL-konfigurációjú, L-alanintól eltérő tojásfehérje-aminosavakból, ezek N-metil-származékaiból vagy D-enantiomereíből, továbbá a-amino-a-fenil-ecetsavból, illetve ilyen aminosavak valamelyikével acílezett L-alaninból álló dipeptidekből leszármaztatható acilcsoportot tartalmaznak. A „tojásfehérje-aminosav” kifejezés alatt Karlson, P. definíciója („Kurzes Lehrbuch der Biochemie für Mediziner und Naturwissenschaftler”, 7. kiadás, megjelent 1970-ben a stuttgarti Georg Thieme Verlag gondozásában) szerint 20 olyan aminosav értendő, amelyek tojásfehérjében mindig megtalálhatók. A dezalaniltetain említett új N-acilezett származékai a találmány értelmében úgy állíthatók elő, hogy a dezalaniltetaint vagy tetaint egy, L-alanintól eltérő, adott esetben aminocsoportján védett és az előzőekben meghatározott acilcsoportot tartalmazó a-aminosawal vagy ennek valamelyik reakcióképes származékával reagáltatunk, és amennyiben N-védett aminosavat használunk kiindulási anyagként, úgy a védőcsoportot önmagában ismert módon eltávolítjuk. A tetain és a dezalaniltetain- hozzáférhetőségét a korábbiakban már ismertettük. A találmány szerinti eljárás foganatosítása során kiindulhatunk mind az említett vegyületeknek megfelelő tiszta izomerekből, mind pedig ezeknek az izomereknek a keverékéből. A találmány értelmében végrehajtott N-acilezést a szakirodalomból jól ismert módon foganatosíthatjuk. Eljárhatunk például úgy, hogy a dezalaniltetaint vagy tetaint víz és egy szerves oldószer elegyében —20 °C és +20 °C közötti hőmérsékleten 7 és 9 közötti pH-n egy, a fentiekben definiált aminosavból leszármaztatható N-karboxianhidriddel, savklorid hidrokloridsójával, vagy egy szénsav-monoészterrel képzett vegyes savanhidriddel acilezőszerként egy vegyes savanhidridet használtunk - a kapott N-védett dezalaniltetain-származék védőcsoportját ismert módon eltávolítjuk, például hidrogenolízis útján vagy pedig enzimatikus úton. Ha acilezőszerként egy N-karboxianhidridet vagy egy savkloridot használunk, akkor szabad arninocsoportot hordozó végtermékek képződnek. A találmány szerinti eljárással előállított N-acilezett származékok stabilitását a tetaint mint referenciavegyületet használva kromatográfiásan vizsgáltuk, mégpedig úgy, hogy a vizsgált vegyületeket vizes oldatuk formájában két héten át 36 °C-on tartottuk. Megállapítható volt hogy a tetain-nál a találmány szerinti eljárással előállított N-acilezett származékok jóval lassabban szenvednek autolízist vagy intramolekuláris átrendeződést, amit a bomlástermékek kisebb száma bizonyított. Shigella shigae törzset használva referenciaorganizmusként autobiográfiás úton is igazolható a megnövelt stabilitás. Ezekben az utóbb említett vizsgálatokban megállapítottuk, hogy a későbbiekben ismertetendő 3. példában szereplő L-fenil-alanil-dezalaniltetain háromszor, a 4. példában szereplő L-alanil-tetain-B másfélszer, illetve a 22. példában említett D-fenil-alanil-tetain kétszer stabilabb a tetainnál. A találmányt az alábbi példákkal kívánjuk közelebbről megvilágítani. A végtermékek azonosítási adatait a példák után adjuk meg. 1. példa 15 mg dezalaniltetain-A-t liofilizált por formájában szuszpendálunk 1 ml vízmentes dimetil-formamidban, majd az oldat keverése után az oldathoz 15 mg a-amino-fenil-ecetsavklorid-hidrokloridot adunk. A reakcióelegyet ezután 1 órán át keverjük, majd 5 ml dietil-étert adunk hozzá, és a főleg D-a-aminofenilacetil-dezalaniltetainból álló 45%-os hozammal képződött csapadékot kiszűrjük. 2. példa 0,1 ml dimetil-formamidban szuszpendált 15 mg dezalaniltetain-A-hoz 10 mg D-(—)-a-amino-fenil-ecetsav-N-karboxi-anhidridet adunk N-metil-morfolin jelenlétében, amely a képződő oldat pH-értékét 9 körül tartja. A reakcióelegyet ezután 1 órán át keverjük, majd az oldószert vákuumban elpárologtatjuk amikor is fő termékként 56%-os hozammal D-a-aminofenilacetil-dezalaniltetaint kapunk. 3. példa 3,7 mg dezalaniltetain 0,5 ml vízzel készült oldatához 2,4 mg L-fenil-alanin-N-karboxi-anhidrid 0,5 ml dimetilformamiddal készült oldatát adjuk. A 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
