173870. lajstromszámú szabadalom • Biztosítómechanizmus kötőelem belövő készülékhez
3 173870 4 úgy, hogy lehetőség van a fejrész elfordítására. A fejrész elfordítása után a belövőkészülék már működtethető, amennyiben a cső is hátsó helyzetében található. Ha a belövőkészüléket túlságosan közel helyezték el a befogadóanyag széléhez, akkor a letapogatóelemek közül legalább egyik a befogadóanyag mellé kerül és ily módon ez a tapogatóelem nem kerül hátulsó helyzetbe, a belövőkészülék nem működtethető. Ez a sok alkatrészből álló biztosítómechanizmus konstrukciós szempontból rendkívül igényes és működése igen sok meghibásodást tesz lehetővé. A hosszú csapvezetékekkel és több érzékelési hellyel jellemezhető felépítésmód a készülék legkisebb mértékű szennyeződése esetén is már a tapogatóelemek, s ezáltal a velük kapcsolódó további alkatrészek beékelődéséhez vezethet. A tdórudak beékelődése például a durva építkezési munkahelyeken alkalmazott belövőkészülék leejtéséből is adódhat, mivel a készülékháznak már egy lényegileg igen csekély deformáló dása is elegendő ahhoz, hogy a viszonylag hosszú tolórúd-vezetékek károsodjanak, megsérüljenek. Amennyiben a tolórudak például a hátsó helyzetükben ékelődnek, akkor a belövőkészülék működőképes, azaz használható anélkül is, hogy a befogadóanyaghoz szorítanák. Általános hátránya az ismert biztosító-mechanizmusoknak még az is, hogy a cső a tapogatóelemektől függetlenül juttatható hátsó helyzetébe, azaz gyújtásra kész állapotba. Ezek után egy hibásan működő gyújtó mechanizmus esetén például lehetőség van arra, hogy a gyújtásra kész helyzetben található patron gyújtása megtörténik anélkül, hogy a tapogatóelemeket a befogadóanyaghoz nyomnánk és, hogy a készüléknek a befogadóanyagra való teljes felfekvése biztosítva lenne. A belövőkészülék kezelése szempontjából az ismert biztosítómechanizmusnak további jelentős hátrányai vannak: így például az ilyen készüléket kezelője kénytelen mindkét kézzel kezelni. Az egyik kézzel a belövőkészüléket kell a befogadóanyaghoz szorítani, míg a másik kézzel a fejrészt kell elforgatni. A ma már többszörösen alkalmazott revolvermarkolatos belövőkészülékeknél, amelyek egykezes üzemeltetéshez készültek annak érdekében, hogy a rögzítendő tárgyat közben a másik kézzel tartani lehessen, az ilyen biztosítást eszerint egyáltalán nem lehet alkalmazni. A találmány elé kitűzött cél olyan egyszerű és zavarmentesen működő biztosítás kidolgozása, amely megakadályozza a belövőkészüléknek a befogadóanyag széléhez túl közel való felhelyezését. A feladatot a találmány értelmében úgy oldjuk meg, hogy a tapogatóelemek a cső felé irányuló reteszelőorral rendelkeznek, amely a tapogatóelem elülső helyzetében a csövet megakadályozza gyújtásra kész helyzetbe való eltolódásában. A cső hátratolása így valamennyi tapogatóelem rányomó dásátói fog függeni, ami azt jelenti, hogy a cső csak akkor juthat gyújtásra kész helyzetbe, ha már valamennyi tapogatóelem rányomódása megtörtént. Az ily módon létrehozott közvetlen funkcionális összefüggés a tapogatóelemek és a cső között lehetővé teszi egy csupán néhány alkatrészből álló biztosítómechanizmus létrehozását, amely alkalmas a revolvermarkolatú belövőkészülékeknél való felhasználásra is. A tapintóelemek előnyösen a házon ágyazott kétkarú lengőkarokként vannak kialakítva, melyeknek egyik karja a belövési irányba mutató egyik tapintóujj, míg a másik karjuk a csőközéppont felé mutató reteszelőorrként van kiképezve. Ezen lengőkarok előnye, hogy azokat egy darabból lehet kivitelezni úgy, hogy a meghibásodásra és üzemzavarra hajlamos minden további mechanizmus áttételt, valamint azok ágyazását el lehet hagyni. A tapintóujjak hosszát tetszés szerintire lehet megválasztani, miáltal a letapintási tartomány nagysága változtatható. Ily módon lehetőség van arra, hogy a belövőkészüléket olyan lengőkarokkal lássuk el, amelyek a befogadó szilárdságához alkalmazkodó tapintóujj-hosszúsággal rendelkeznek. A lengőkarok könnyű mozgását úgy lehet biztosítani, hogy a lengőkarokat a házban levő hasítékokban el fordítható an ágyazzuk. Ezt a könnyű járást a lengőkaroknál lehető legkisebb ágyazási felületekkel érhetjük el. A lengőkarok alkalmazásának további előnye a célkitűzésnek megfelelően abban mutatkozik, hogy a lengőkar rányomási útjának a reteszelőorr reteszelési úthosszához való arányát a lengőkaron levő forgáspont megfelelő kialakításával egyszerű módon tetszés szerint lehet megválasztani. A cső hátratolásának pontos reteszelését előnyösen egy, a cső torkolati részén, a belövés irányával ellentétes oldalon kialakított vállal érhetjük el, amelyen a célszerűen szögletes, éles reteszelőorrok felülnek. Ezt a vállat előnyösen a cső végén körbe futó gyűrűvel hozhatjuk létre. Az is lehetséges, hogy a cső külső palástján tengelyirányú hornyokat alakítunk ki, aholis mindegyik horonyba egy-egy lengőkar reteszelőorra kapcsolódik be. Á hornyok elülső „kifutása” azaz a horonyfenék átmenete a cső palástfelületébe, ebben az esetben vállként van kialakítva. Annak érdekében, hogy a lengőkarok hátsó helyzetében a cső rányomását és gyújtáskész helyzetbe jutását a reteszelőorrok részéről való akadályozás nélkül biztosítsuk, a reteszelőorrok vetülete előnyösen a lengőkar hátulsó állásában a váll külső körvonalán kívül esik. Egy további, találmány szerinti kivitelnél a ház a lengőkarok elfordulásának behatárolása érdekében ütközőkkel van ellátva. Ezáltal biztosítva van a cső akadálytalan beszerelése, illetve kiszerelése, mivel a lengőkarok reteszelőorrait csak egy behatárolt úton lehet a csőközéppont felé tolni. Annak érdekében, hogy a lengőkarok nem rányomott állapotában elérhessük a reteszelőorrok állandó felfekvését a csőfelületen, egy rugóelemet alkalmazunk, amely a lengőkart hátsó helyzetéből az elülső helyzetébe viszi vissza. Ily módon rázkódásra nem érzékeny, játékmentes reteszelést érünk el. Célszerű megoldás adódik akkor, ha az említett rugóelem gyűrű alakú, zárt húzórugóként van kialakítva. Annak érdekében, hogy ezt a húzórugót külső károsodásokkal szemben megóvjuk, a lengőkarok a reteszelőorr tartományában például kimunkálásokkal 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
