173862. lajstromszámú szabadalom • Eljárás vetőmagvak, főleg kukorica csírázó-képességének javítására

5 173862 6 Az eredmény a várakozásnak valóban megfelelt, és még olyan kukoricafajtáknál is, ahol sem svéd szepa­rátor, sem Paddy-asztal segítségével nem tudtuk a csírázó képességet fokozni, a találmány szerinti eljá­rással legalább 10, de általában 10 és 15% közötti 5 csírázó képesség javulást teljes biztonsággal el lehetett érni. 3. példa 10 Az előző példában említett módszerrel teljesen azonos kiinduló anyagokkal, kísérleti mennyiséggel és végrehajtási technológiával megvizsgáltunk egy gyenge minőségű — 50%-os átlagos csírázó képességet mu­tató — kukorica vetőmag tételt. A végrehajtott kísér- 15 let azzal a meglepő eredménnyel zárult, hogy az eljárást követően a vetőmagként alkalmasnak ítélt kukoricaszemek 75—80%-os csírázó képességet mu­tattak, ami egészen kivételesen nagy, 25—30%-os csí­rázó képesség javulásának felelt meg. 20 4. példa Az előkísérletek tapasztalatai alapján a vizsgálatot üzemszerű körülmények között is megismételtük. A 25 választó oldat számára egy 110 cm magas, keskenyeb­­bik végfalán 30°-os rézsűvel kiképzett, 2 m2 térfogatú tartályt használtunk. A rézsűs kiképzést a lehúzandó rossz minőségű magvak könnyebb összeterhelhetősége végett alakítottuk ki. Egy további, ugyancsak 2 m2 30 befogadóképességű tartályt használtunk öblítés cél­jára. Ez utóbbi tartályból az alján folyamatosan el­vezettük a vizet, fölülről pedig a hiányt állandóan pótoltuk. így a víz állandó cseréjét lehetővé tettük. Erre azért volt szükség, hogy az öblítéshez használt 35 víz sókoncentrációja elhanyagolhatóan csekély legyen. Készítettünk két darab, egyenként 200 kg kuko­rica befogadására alkalmas, a tartályokba behelyez­hető 50 cm magas kast. Ezek rézszövetből készültek, 40 és alapterületük kis tűréssel pontosan beillett a tartá­lyokba. E kasokat használtuk a tartályok alján össze­gyűlő jó minőségű vetőmag kiemelésére. A rossz minőségű magvak lehúzására a tartályba 30 cm mély­ségig belelógó. rézszövettel befedett gereblyét hasz- 45 náltunk. Először elkészítettük a sóoldatot, majd ebből 90 -es magasságig megtöltöttük a választó tartályt. Ezután a kast lesüllyesztettük a választó tartály aljára. Ennek megtörténte után 200 kg kukoricát a tartály 50 közepe tájára egyenletes surrantással beöntöttünk. A felszínre, illetve a felszín közelébe emelkedő rossz minőségű magokat az említett gereblye segítségével a tartály rézsűs végének irányába való mozgatással lehúztuk. 55 Itt jegyeztük meg, hogy a gereblye lehúzó lapjának oldalsó végeire a tartály oldalához illeszkedő, illetve annak peremén fölfekvő vezető szerveket helyeztünk el annak érdekében, hogy a lehúzó lap alsó éle az oldatba mindig azonos mélységig merüljön. Ily 60 módon lehúztuk az oldat fölső 20 centiméterében lebegő szemeket is. A kiadásért felel: a Közgazdasági é: Ezt követően a tartályból kiemeltük a kast, egy­­-két percig lecsurogni hagytuk, majd áthelyeztük az egészet az öblítő tartályba. A kast kétszer egymás után beleengedtük az öblítő tartályba, majd fölemelve ismét lecsurgattuk, végül pedig a kast kiürítettük. Két kas alkalmazása esetén ezzel a módszerrel óránként 10—20q vetőmagot tudtunk kiválasztani. A találmány szerinti eljárás alkalmas mindazon, aránylag csekély csírázó képességű vetőmag csírázó képességének javítására, amelyeknél az életképes, tehát csírázó képes és a beteg, tehát nem csírázó képes magvak között szignifikáns fajsúlyeltérés van. Amennyiben a vizsgálandó magvak fajsúlya 1-1,4 értékhatárok közötti, úgy a választó oldatot legegy­szerűbben konyhasó vizes oldataként állíthatjuk elő. A módszer üzemszerű alkalmazására bárhol lehető­ség van, akol a vetőmagnak a kezelés utáni mester­séges megszárítása megvalósítható. A találmány sze­rinti eljárás segítségével a vetőmag előállítás a korábbi módszerekhez viszonyúvá számottevően hatéko­nyabbá tehető. Szabadalmi igénypontok: 1. Eljárás vetőmagvak, főleg kukorica csirázó képességének javítására, melynél a gyengébb csírázó képességű magvakat a jó csírázó képességűektől elvá­lasztjuk. és ezáltal a megmaradtak földbejuttatásával a termés, főleg vetőmag előállítás hatékonyságát fokoz­zuk, azzal jellemezve, hogy a jó csírázó képességű magvaknak irodalomból vagy tapasztalatból ismert elméleti fajsúlyával megközelítőleg azonos fajsúlyú választó oldatot állítunk elő. a választó oldatot és a magvakat kezelő térbe juttatjuk, a kezelő térben a könnyebb fajsúlyú, tehát rosszul csírázó beteg mag­vakat fölúsztatjuk, a nehezebbeket leülepedni hagy­juk, és csökkent értékűnek minősítjük, a leülepedett jó magvakat petékesnek minősítve az oldattól elvá­lasztjuk, és fölhasználásra, pl. elvetésre előkészítjük. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy a választó oldatot vízben könnyen oldódó anyagok, pl. sók vizes olda­taként állítjuk elő. a felhasználás előtt pedig tényleges fajsúlyáról szabatos méréssel meggyőződünk. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti eljárás fogana­tosítási módja, azzal jellemezve, hogy a lehalászás során a választó oldatnak nem csupán a felszínen úszó, hanem a felszíne közelében lebegő magvakat is eltávolítjuk, 4. Az 1—3. igénypontok bármelyike szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy az érté­kesnek minősített magvakat a választó oldattól való elkülönítés után megtisztítjuk, célszerűen tiszta vízzel leöblítjük. 5. Az 1—4. igénypontok bármelyike szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy az érté­kesnek minősített magvakat a leöblítés után az öblítő­víz maradékától megszabadítjuk, előnyösen hőközlés segítségével mesterségesen megszárítjuk. Jogi Könyvkiadó igazgatója 794309 - Zrínyi Nyomda, Budapest

Next

/
Oldalképek
Tartalom