173032. lajstromszámú szabadalom • Merűlőtárcsás csepegtetőtest szennyvíztisztító berendezésekhez

173032 10 és ezekből való távozásához így elegendő nyílás áll rendelkezésre. Az egyes csoportokban levő 41a lemezek egymás­hoz csatlakozási peremei a tárcsaelemben eltoltan vannak elhelyezve a másik csoportban levő 41b leme­zek egymáshoz csatlakozási peremeihez viszonyítva. A két csoporthoz tartozó 44 peremek így nem fed­hetik egymást, ami a tárcsaelemek szilárdsága szem­pontjából előnyös. A 41a, 41b lemezek négyszög ke­resztmetszetű, üreges 45 tengelyre vannak erősítve és a lemezek 46 belső kerülete illeszkedik a 45 tengely külső felületéhez. A tárcsaelemek lemezei a 45 ten­gely hossza mentén a központi nyílás 46 belső kerüle­te révén hozhatók egy vonalba. A 45 tengely és a tárcsaelemek közötti nyomaték­­átvitel biztosságának növelése céljából a 45 tengely és a 46 belső kerületek közötti térben, valamint a 45 tengely mellett a 41a, 41b lemezek között kemény műanyaghab, a 47 műanyaghab lehet. A 8—10. ábrákon látható példaképpeni kiviteli alaknál a forgó, biológiai 50 csepegtető test vékony falú, váltakozva elhelyezett sík 51 lemezekből és ala­kított 52 lemezekből áll. Egy-egy sík lemezből és alakított lemezből levő lemezpár, egy-egy tárcsaele­met képez. Az 53 tárcsaelemekből álló csoport négy­szög keresztmetszetű, üreges 54 tengelyre van erősít­ve. A sík 51 lemezek teljesek, az alakított 52 lemezek­ben azonban egymástól térközzel elválasztott 55 kivá­gások vannak, amelyek az 56 agyrésztől kiindulva sugárirányban nyúlnak el és kifelé haladva szélességük folyamatosan nő. Az alakított 52 lemezek az előzőekben ismertetett kiviteli alakhoz hasonlóan két különböző síkban vál­takozva elhelyezett 57a, 57b, 57c, 57d, 57e végfal­részekből és ezeket összeerősítő 58a, 58b, 58c, 58d, 58e összekötő falrészekből állnak. Ily módon minden 53 tárcsaelem sík 51 lemeze és alakított 52 lemeze között koncentrikus 59a, 59b, 59c,. . . csatornák jön­nek létre, a szomszédos 53 tárcsaelemek sík 51 leme­ze és alakított 52 lemeze között pedig további kon­centrikus 60a, 60b, 60c,. .. csatornák keletkeznek, mint azt a 10. ábra mutatja. A koncentrikus csator­nák a sugárirányú 55 kivágásoknál nyitottak és az 55 kivágások a szomszédos 53 tárcsaelemek sík 51 leme­zeivel együtt sugárirányú 61 csatornákat alkotnak. A 8—10. ábrákon vázolt kivitelnek az előző kivite­lekhez viszonyítva előnyös tulajdonsága, hogy olcsób­ban előállítható, mivel csak a lemezek felét kell vá­kuummal formázni. A sugárirányú 61 csatornák az előző kivitelek hasonló csatornáinál szélesebbek, ezért az eltömődés veszélye még tovább csökkent. Az előző kiviteleknél a sugárirányú csatornák — a sugárirányú 61 csatornákhoz hasonlóan - a távolság­nak a forgástengelytől való növekedésével növekvő keresztmetszettel alakíthatók ld. Ennek előnye, hogy a sugárirányú csatorna külső részén nagyobb áramot tud befogadni, amikor az 50 csepegtető test a szenny­vízből kiemelkedik. A 11. és 12. ábrákon vázolt kivitel hasonlít a 8—12. ábrákkal kapcsolatban ismertetett kivitelhez, mivel a 70 csepegtető test váltakozva elhelyezett, sík 71 leme­zekből és alakított 72 lemezekből van felépítve. Elté­rés azonban, hogy itt az alakított 72 lemezek folyto­nosak, teljesek és a 28a, 28b lemezekhez hasonlóan vannak kiképezve. Az alakított 72 lemezek oldalsó 9 felületei között 73 falrészek vannak, amelyek a sugár­irányú 74 csatornák egyik felét képezik. Ezenkívül a sík 71 lemezekben sugárirányú 75 kivágások vannak, amelyek a 73 falrészekhez csatlakoznak, és így sugár­irányú 74 csatornákat az alakított 72 lemezek szom­szédos párjainak 73 falrészei alkotják. Ez a kiviteli alak könnyebben elkészíthető, mert könnyebb a sík 71 lemezeket kivágni, mint lemezt formálni. Szerelés közben az alakított 72 lemezekben levő 73 falrészek helyén tartani igyekeznek a koncentrikus csatornákat alkotó végfalrészeket összekötő falakat, úgyhogy a csatornák falai nem lapulnak be, illetve átmérőjük nem nő. A 13-16. ábrákon vázolt kiviteli alaknál a 80 cse­pegtető test 81 tárcsaelemekből van összeállítva, ame­lyek egy-egy sík és kör alakú 82 lemezből és egy-egy csoport trapézhullám alakra alakított 83 lemezből állnak, amely lemezcsoport együtt egy teljes alakított lemezt képez. Az alakított 83 lemezek a 13. és 14. ábrán látható módon a 13. ábrán feltüntetett folyto­nos 84 alakos szalagból való kivágással állíthatók elő. A 84 alakos szalag keresztmetszetét a 14. ábra mu­tatja. A 81 alakos szalag két párhuzamos síkban elhe­lyezett 85 végfalakból és ezeket összekapcsoló 86 összekötő falrészekből áll. Az alakított, trapéz alakú 83 lemezek a kerület mentén egymástól térközzel elválasztva vannak a sík 82 lemezhez fektetve, minek eredményeként sugárirányú 87 csatornák jönnek lét­re. Az alakított 83 lemezek és sík 82 lemez az utóbbi­nak mindkét oldalán 88 csatornákat képez, amelyek koncentrikusak-A sík 82 lemez belsejében központi, köralakú 89 nyílás van kiképezve, melynek átmérője nagyobb a négyszög keresztmetszetű, üreges 90 tengely leg­nagyobb méreténél. A 90 tengely és a 89 nyílás kö­zötti térben, valamint a 90 tengely mellett a szomszé­dos 82 lemezek közötti térben a 16. ábrán látható módon kemény 91 műanyaghab van. Ilyen módon a 90 tengely körül erős, merev műanyaghab mag van kialakítva. A 13—í 6. ábrákon vázolt kiviteli alaknak előnyös tulajdonsága, hogy az alakított 83 lemezek extrudá­­lással állíthatók elő, aminek költsége lényegesen ki­sebb a vákuumformázás költségénél. A koncentrikus­nak mondható 88 csatornák a sík 82 lemez kerületi irányú érintőjével párhuzamosak. A 16. ábrán látható, trapézhullám alakú 83 leme­zek a szomszédos lemezekhez viszonyítva háttal he­lyezkednek el. Ennek előnyös következménye, hogy a 82 és 83 lemezek közötti érintkezési felület a lehető legkisebb. így a hegeszteni szükséges felületek nagy­sága csökken, mivel a sík 82 lemezhez ennek mindkét oldalán levő alakított 83 lemez egy művelettel erősít­hető. Hasonló elhelyezés alkalmazható a 8-10.ábrá­­kon vázolt alakított 52 lemez és a 11., 12. ábrákon vázolt alakított 72 lemezek esetén is. Valamennyi ismertetett kiviteli alaknál csepegtető test úgy készíthető el, hogy a szomszédos lemezeket sorban egymás után összeerősítjük és így a csepegtető test teljes hossza mentén egy folytonos, összekapcsolt szerkezetet alakítunk ki. Az így létrehozott szerkezet­hez további tárcsaelemek erősíthetők és így nagyobb egységek is létrehozhatók. Alkalmazható az a meg­oldás is, amelynél több tárcsaelertből álló kötegeket készítünk és több ilyen köteget alakítunk csoporttá. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom