172860. lajstromszámú szabadalom • Vágánytömedékelő gép
11 172860 12 iker-tömedékelőgépcsoport X mérete vágányhosszirányban azonos, vagy kisebb, mint két közepes aljosztás. Ezzel elértük például azt, hogy több gépcsoport vágányhosszirányban való elrendezésekor ezek olyan közel vihetők egymáshoz, hogy zavartalan működésük, illetve a tömedékelőszerszámok kifogástalan bemerítése válik lehetségessé. Célszerű a szerkezeti egységet — vágányhosszirányban tekintve — a gép alvázkeretén helytállóan elrendezni, és csak a második szerkezeti egységet az alvázhoz viszonyítva vágányhosszirányban elmozdíthatóra kialakítani. A 10. ábrán az 1. ábra szerinti 7 iker-tömedékelőgépcsoport sínekkel társított tömedékelőszerszámaínak vázlatos felülnézete látható. Amint már a 6. ábrával kapcsolatban említettük, ezen kis nyilakkal azt jelöltük, hogy az egyes 12, 13, illetve 14, IS tömedékelőszeiszámok ellentétes fázissal lengenek, a 16 és 17 tömedékelőszerszámpár egymással szemben levő 13 és 14 tömedékelőszerszámai pedig azonos fázisú vibrációt végeznek. A vastag, nagy fekete nyilak az egyes tömedékelőszerszámok előtolási mozgását jelölik. Természetesen az 1—6. ábrák szerinti iker-tömedékelőgépcsoport, ellátható olyan elrendezéssel, illetve kapcsolással is, amelynél az egyes tömedékelőszerszámpárok tömedékelőszerszámai azonos fázissal, a két tömedékelőszerszámpár tömedékelőszerszámai azonban egymásközt ellentétes fázissal vibrálnak. A találmány természetszerűleg nincs az ábrázolt példakénti kiviteli alakokra korlátozva, a hajtásmódokat — a tömedékelőszerszámok előtolását, magasságállítását és vibrálását illetően - mechanikus, hidraulikus, vagy villamos megoldásokkal helyettesíthetjük, illetve ezeket tetszésszerint, vagy kombinációban alkalmazhatjuk. Különösen hidraulikus előtoló hengerek alkalmazásánál előnyös, ha a vibrációs mozgás előállításához a vibráló nyomóközeget frekvenciagenerátortól, vagy hasonlótól vezetjük. Végül, a találmány ugyancsak nincs a tömedékelő-csákánylapokkal ellátott szerszámok ábrázolt alsó részeinek kialakítására korlátozva. Szabadalmi igénypontok: 1. Vágánytömedékelő gép, vágány több keresztalja alatti kavics tömörítésére, főleg vágánytömedékelő-szintező- és szabályzógép, tömedékelőszerszámkereten, vagy közbenső tartón ágyazott tömedékelőszerszámokkal és ezekkel társított magasságállító, vibrációs és előtoló hajtásokkal, ahol vágányhosszirányban egymással szemben állítható és egy aljközbe együttesen bemeríthető két tömedékelőszerszám tömedékelőszerszámpárt képez, azzal jellemezve, hogy két közvetlenül egymás utáni aljközbe (Rlf F2) merítéshez vágányhosszirányban egymásután mindössze két tömedékelőszerszámpár, illetve — szersiámcsoport (16, 17, 44, 45, 11, 30) van elrendezve, ezek iker-tömedékelőgépcsoportot (7, 31, 42) képeznek, továbbá a két tömedékelőszerszámpár, illetve — szerszámcsoport közös tömedékelőszerszámtartón (18, 34, 48) van ágyazva, valamint közös magasságállító hajtással (22, 32, 54) van összekötve. 2. Az 1. igénypont szerinti vágánytömedékelő gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a két tömedékelőszerszámpár, illetve - szerszámcsoport (16, 17, 44, 45) közös, előnyösen a két tömedékelőszerszámpár, illetve — szerszámcsoport között középen elrendezett vibrációs hajtással (21, 46) van összekötve. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti vágánytömedékelő gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a két tömedékelőszerszámpámak (16, 17, 44, 45) mind a négy tömedékelőszerszáma (12, 15, 47, 48) vágányhosszirányra merőlegesen elhelyezkedő forgástengelyen (35-38, 49, 50) van ágyazva. 4. A 3. igénypont szerinti vágánytömedékelő gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy valamennyi forgástengely (35—38) a tömedékelőszerszámok középső hossztengelyének körzetében van elrendezve, valamint mind a négy tömedékelőszerszám (12—15) felső vége az előtolóhajtással (19, 20) van kapcsolatban. 5. A 4. igénypont szerinti vágánytömedékelő gép kiviteli alakja azzal jellemezve, hogy a két tömedékelőszerszámpár között elrendezett vibrációs Hajtáshoz (21) négy, a négy tömedékelőszerszám (12—15) felső végével csuklósán összekapcsolt, előnyösen hidraulikus előtoló-hengerdugattyúhajtás (19, 20) csuklósán van csatlakoztatva. 6. A 4. vagy 5. igénypont szerinti vágánytömedékelő gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a két tömedékelőszerszámpár, illetve — szerszámcsoport (16, 17,44, 45) a magasságállító, a vibrációs és az előtolóhajtásokkal (22, 54, 21, 46, 19, 20, 51, 52) főleg sínnel, illetve sínoldallal társított tömedékelőszerszámpárok egymástól független működtetéséhez közös szerkezeti egységet képeznek. 7. A 6. igénypont szerinti vágánytömedékelő gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a szerkezeti egység mérete (X) vágányhosszirányban azonos, vagy kisebb, mint két közepes aljosztás (Z). 8. A 3. igénypont szerinti vágánytömedékelő gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a két tömedékelőszerszámpár (44, 45) valamennyi forgástengelye (49, 50) a tömedékelőszerszámok (47, 48) felső végál van elrendezve, valamint a tömedékelőszerszámok középső hossztengelyének körzetében az előtoló hajtással (51, 52) van összekötve. 9. A 8. igénypont szerinti vágánytömedékelő gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy mindkét tömedékelőszerszámpár (44, 45) egy-egy pár anyából és ellentétes emelkedésű menettel ellátott csavarorsóból (52, 51) álló előtolóhajtással van felszerelve. 10. Az 1—9. igénypontok bármelyike szerinti vágánytömedékelő gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a vibrációs hajtás (46) azonos fázisú vibrációt létesítő hajtásként van kialakítva, továbbá mindegyik tömedékelőszerszámpámak a tömedékelőszerszámai (41, 48) azonos vibrációs 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 6