172735. lajstromszámú szabadalom • Képmezőhajtást korrigáló meniszkusz

3 172735 4 Ezen találmány szerinti képmezőhajlást korrigáló meniszkusz a gyújtótávolságával javítja a Petzvál­­•összeget, és ezzel együtt a meridionális és szagittá­­lis képmezőhajlást. Ezért a találmányunk szerinti képmezőhajlást korrigáló meniszkusz görbületi su­garát, vastagságát és anyagának törésmutatóját cél­szerűen úgy kell megválasztani, hogy a kisebbik sugarú felületéhez tartozó fősíkja olyan távolságra tolódjon el a mindig meniszkusz alakú gyűjtő ,­­vagy szórólencsétől, hogy a képmezőhajlást korri­gáló meniszkusz egy adott légközben elférjen, és ugyanakkor az eltolt fősíkja a kiválasztott kép­helyre kerüljön, mint ahogyan ezt a következő kiviteli példát ábrázolják. Az 1. ábrán példaként egy távcsövet láthatunk, ahol ismeretes az 1 objektív, a 2 szállemez és a 3 okulár. Az 1 objektív és a 3 okulár lényegében gyűjtőlencse, melyeknek Petzvál-összegét és egyút­tal a meridionális és szagittális képmezőhajlását korrigálja a találmányunk szerinti 4 képmezőhajlást korrigáló meniszkusz, mely ebben a példában érte­lemszerűen két szórólencse. Az a kiviteli alak, hogy a peremüknél körben mindkét 4 képmezőhajlást korrigáló meniszkusz hozzá van ragasztva a 2 szál­lemez két sík felületéhez még azzal az előnnyel is jár, hogy védi a szállemez tisztaságát és ezzel biztosítja a kép időálló élességét. Az 1 objektívvei szomszédos 4 képmezőhajlást korrigáló meniszkusz 6 fősíkja az 1 objektív képhelyénél van, a 8 fősíkja pedig, a kisebb sugarú felülethez tartozik, a 2 szállemez X jelölt felületénél helyezkedik el az objektív által alkotott képpel együtt, amely azonos a 3 okulárral szomszédos 4 képmezőhajlást kor­rigáló meniszkusznak a kisebbik sugarú felületéhez tartozó 9 fősíkja helyével. A 8 fősík és a 9 fősík olyan távolságra lehet a 4 képmezőhajlást korrigáló meniszkuszektól, hogy a képpel együtt nem lát­hatók a felületi- és anyaghibák, ugyanakkor mivel a képmezőhajlást korrigáló meniszkuszok a közös X jelölt képhelynél helyezkednek el, úgy tudják javítani a képmezőhajlást, hogy nem rontják az 1 objektív és a 3 okulár optikai tengely közelében fekvő képpontjainak korrigált ságát. A 2. ábrán bal oldalt a szerkezeti adataival megadott F = 140 mm-es fókusztávolságú 1 objektív és 12 meridionális, valamint 13 szagittális kép­­mezőhajlás grafikonja van feltüntetve az 1 objektív homlokpontján (h, = 0) belépő ferde fősugár op­tikai tengellyel bezárt ß szögének függvényében. A 2 ábrán középen az 1 objektív az ismert 14 Schmidt-lencsével korrigáltan van bemutatva pél­daként, ahol látható, hogy a 15 meridionális és a 16 szagittális képpontok grafikonjai megközelítően szimmetrikusan fogják közre az ideális képsíkot, ezért a közepes képmezőhajlás jelentősen lecsökken ugyan, de a nagy és rohamosan növekvő asztigma­­tizmus miatt a kép az optikai tengelytől eltávo­lodva fokozatosan eléletlenedik. Ez ismert megol­dás hibája még az is, hogy a 14 Schmidt-lencse hatására az 1 objektív gyújtótávolsága 140 mm-ről 146mm-re megváltozik, és a Petzvál-összeg a 14 Schmidt-lencse viszonylag kicsi negatív gyújtótávol­sága miatt + 0,6-ról — 1,4-re romlik. A 2. ábrán jobb oldalt ezen találmányunk sze­rinti 4 képmezőhajlást korrigáló meniszkusz egy példakénti kiviteli alakja van bemutatva, ahol lát­ható, hogy a képmező a kisebb sugarú felületétől 2 mm távolságra van, mely megegyezik a felülethez tartozó fősík oldaltávolságával, ezért az 1 objektív F gyújtótávolsága és az optikai tengelyen levő képpont korrigáltsága nem változik meg. Látható, hogy a 4 képmezőhajlást korrigáló meniszkusz nemcsak az 1 objektív 17 meridionális és 18 szaggi­­tális képmezőhajlását korrigálja, hanem az asztig­­matizmust is javítja, és 5 g környezetében mind­kettőt meg is szünteti. Ezt azzal éri el ezen találmányunk szerinti 4 képmezőhajlást korrigáló meniszkusz, hogy negatív gyújtótávolságával a Petz­­vál-összeget + 0,6-ról — 0,4-re változtatja meg. A 3. ábra egy koordinátarendszeren belül ábrá­zolja a 2. ábrán látható három kiviteli alak me­ridionális és szagittális képmezőhajlását és asztig­­matizmusát a képmező szélén 5g-nál, mindegyik esetben ugyanazon h^ + 20, +10,0, —10, -20 belépő magasságú egymással párhuzamos fénysu­garakat átszámolva. A függőleges tengely az ideális képsíkot helyettesíti. A 3. ábrán a 19, 20 és 21, 22, valamint 23, 24 meridionális és szagittális képpontok grafikonjai vannak feltüntetve a 2. ábra szerinti 1 alapobjektív és 14 Schmidt lencsével kiegészített 1 alapobjektív, valamint a találmá­nyunk szerinti 4 képmezőhajlást korrigáló menisz­­kusszal kiegészített 1 alapobjektív esetében. Jól látható, hogy az ideális képsíkhoz, és egymáshoz legközelebb azok a meridionális és szagittális kép­pontok vannak, melyek a találmányunk szerinti 4 képmezőhajlást korrigáló meniszkusszal vannak kor­rigálva, ezért éles képet csak ezen találmányunk alkalmazásával lehet a képmező szélén elérni. A 3. ábra meggyőzően igazolja, hogy a találmányunk szerinti 4 képmezőhajlást korrigáló meniszkusz nemcsak egyetlen célszerűen kiválasztott ferde fő­sugárnál korrigálja a képmezőhajlást, hanem az objektív teljes átmérőjén belül, bármelyik ferde fénysugárra nézve. A 4. ábra egy közismert geodéziai távcsövet ábrázol, ahol az 1 objektív képét az 5 mozgó szórólencse állítja élesre különböző tárgytávolság esetében a 6 képhelyre, amely egyúttal a 4 kép­mezőhajlást korrigáló meniszkusz első fősíkja. A másik 8 fősiig a, amely a kisebbik sugarú felületé­hez tartozik, a 2 szállemez X jelölt sík felületénél van elhelyezve. Ebben az esetben a 4 képmezőhaj­lást korrigáló meniszkusznak gyűjtőlencsének kell lenni, mivel az 5 szórólencsének a gyújtótávolsága sokkal kisebb, mint az 1 gyűjtőlencse objektívé. A 2 szállemez és a 3 okulárral szomszédos 4 kép­mezőhajlást korrigáló meniszkusz között, egy kép­mezőt határoló 11 rekesz légzáróan van elhelyezve, a 2 szállemez X jelölt felületén elhelyezett szál­keresztjének védelme érdekében. Az 1. és 4. ábrákon látható példakénti esetek­ben a találmányunk szerinti 4 képmezőhajlást kor­rigáló meniszkusznak a képmezőhajlás javításán és a szállemez tisztaságának védelmén kívül még az az előnyös hatása is van hogy megnöveli a 3 okulár utolsó felületétől mért 10 kilépő pupilla távolságot, lehetővé téve ezzel pl. a szemüveg használattal 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom