172564. lajstromszámú szabadalom • Dugaszcsatlakozó szerkezet légszigetelésű sínvezetékek tetszőleges helyen történő leágaztatására
3 172564 4 szükség esetén rövidebb bekötővezetékek alkalmazásával. A csatlakoztatás az aljzatba illesztett, hozzá tartozó dugasszal történik. Ez a megoldás bár a keresztrácsos elosztó alkalmazásánál előnyösebb, szintén számos hátrányossággal rendelkezik. Jelentősebb hátránya, hasonlóan a keresztrácsos elosztóhoz, hogy a csatlakoztatási hely rögzített, nem lehet tetszőlegesen, vagy a pillanatnyi szükségletnek megfelelően megválasztani. Még abban az esetben is, ha oldható kötéssel történik az aljzat rögzítése, ennek oldása és máshova való felszerelése munka- és időigényes, valamint a dolgozó részéről nagy figyelmet igényel, nehogy a sínvezetékeket meghajlítsa, vagy rövidzárlatot okozzon. A megfelelő szigeteltség biztosítására a csatlakozási helyek környezetében a távtartókat is sűrűbben kell beépíteni. Ezek a hátrányok fokozottan jelentkeznek, ha viszonylag rövid szakaszon kell nagyszámú csatlakozást létesíteni, vagy áthelyezni. Ismeretes a 2 1 64 472 lajstromszámú francia szabadalom, mely nagyteljesítményű, párhuzamosan vezetett, tokozott, és fele szélességükig szigetelőanyagú hordozóba ágyazott sínvezetékekhez ajánl csatlakozót. A csatlakozó csak olyan kialakítású sín vezet ékeknél alkalmazható hatásosan, ahol a szigetelőanyagú hordozó a szélső sínvezetékek külső oldalánál, valamint az egyes sínvezetékek közötti terekben a sínvezetékek mellett üreget képezve, - a benyúló csatlakozónak mintegy helyet hagyva, — a sínvezetékek szabad élén túlnyomóan van kialakítva. A szigetelőanyagú hordozó tömböt képez, így három oldalról biztosítja a sínvezetékek szigeteltségét és a külső behatások elleni védelemre tokba van helyezve. A csatlakozó több önmagában ismert kialakítású érintkezőt tartalmaz, melyből egy vagy több egymás mellett, és több, a sínvezetékek egymástól való távolságával egyező távolságú, egymás alatti sorban a szigetelőanyagú csatlakozótest határoló felületéből kinyúlóan van elrendezve. Az egysorban elrendezett érintkezők ugyanarra a sínvezetékre csatlakoznak és a csatlakozó testen belül érintkezőnként külön üregben, vagy közös, egybefüggő üregben vannak elhelyezve. A javasolt érintkezők kialakítása a terhelőáram nagyságától függően változó. A nagyobb terhelőáramhoz ajánlott érintkezők egyenként közös megvezetéssel rendelkező, egymásnak rugóval nekiszorított két karból állnak, ahol a karok egymással szemben fekvő felületén érintkezőpofák vannak kialakítva. A kisebb terhelőáramhoz ajánlott érintkezők szokványos megoldású U alakra adott esetben csepp-alakú rugóval összefogott végű U alakra, vagy tulipán alakra kialakított rugóanyagú lemezek. Az érintkező másik vége forrasztáshoz alkalmas forrfülnek vagy vezeték rögzítésére alkalmas horonnyal rendelkezőén van kialakítva. Az ismertetett csatlakozó működtetésekor az egyes érintkezők, mint rugós ellenérintkezők egymással szemben fekvő felületei közé tolják be a sínvezetéket, ami ekkor mint késérintkező üzemel. A csatlakozó megvezetését és a sínekhez való rögzítettségét részben az érintkezőknél fellépő rugóerő, de nagyrészt a csatlakozótest és a sínvezetékek tokja közötti csavarkötés biztosítja. Egy hasonló kialakítású, érintkezőlécekhez alkalmas csatlakozó megoldást ismertet a 133 660 lajstromszámú magyar szabadalom is, ahol fele szélességükben szigetelő anyagú hordozóba ágyazott érintkezőlécek késérintkezőket, az érintkezőlécek oldalainak nekifeszülő érintkezőrugók pedig ellenérintkezőket képezik. A szabadalom az érintkezők megvezetésére az érintkező elemeket hordozó testek felületén megvezető furatok és ebbe illeszkedő kúpos csapok kialakítását javasolja. Az ismertetett utóbbi csatlakozó megoldások egyike sem alkalmazható kielégítően fénytájékoztató berendezéseknél. Elsősorban az ilyen kialakítások nem elégítik ki a tetszőleges helyen történő, egyszerűen kivitelezhető csatlakoztatás iránti igényt, másrészt légszigetelésű sínvezetékekhez való alkalmazás esetén egyiknél sem biztosított a megkívánt szigeteltség és a csatlakozóelemek kellő rögzítettsége. így szükségessé vált egy olyan dugaszcsatlakozó szerkezet kialakítása, amely légszigetelésű sínvezetékek tetszőleges helyen történő leágaztatására alkalmas, anélkül, hogy akár szakmunkát, vagy hosszabb szerelési időt igényelne úgy a csatlakozó részek felszerelése, mint a csatlakoztatás művelete. Ugyanakkor a csatlakozószerkezet alkalmazása nem befolyásolhatja károsan a sínvezetékeknek sem szilárdsági, sem a szigetelési tulajdonságait. A csatlakozószerkezet kialakításának olyannak kell lennie, hogy kis mérete mellett biztosítsa a hosszegységre nézve optimális számú biztonságos csatlakozási lehetőséget, és kiküszöbölje a téves csatlakoztatást. A találmány szerinti dugaszcsatlakozó szerkezet szigetelő anyagú aljzattal és az aljzatba illeszkedő, rugós érintkezőket hordozó dugasszal van kialakítva. Lényege, hogy az aljzatnak két, külön-külön önmagában záródó és a dugaszt befogadó belméretű keretként kialakított tagja van. Mindkét tagnak a keret által kifeszített síkkal párhuzamos felületén végignyúló, és a tag által körülölelt térrésszel horonyszakaszokra tagolt rögzítőhornyai vannak. A tagok rögzítőhornyokkal ellátott felületükkel egymáshoz illesztetten vastagabb^ keretet alkotnak, és az egyes tagokon levő horonyszakaszok egymásra illeszkedően a sínvezetékek befogadására méretezett nyílást, főként páronként zárt szelvényű nyílást alkotnak. A dugasznak homlokfelületén végignyúló és az aljzatba illesztett helyzetében a rögzítőhornyok horonyszakaszait összekötő hornyai vannak. A rugós érintkezőknek a sínvezetékekhez csatlakozó vége az egyes hornyokat körülfogóan, azok határolófalaiból kiállóan van elrendezve. Előnyös kiviteli alaknál az aljzatnak a tagokat egymáshoz rögzítő oldható rögzítőeszköze, előnyösen a tagokban kialakított átmenőfuratba illeszkedő csavaros kötése van. Az aljzat tagjainak a rögzítőhornyokkal ellátott felületén megvezető eleme(i), főleg fészke és/vagy a másik tag fészkébe illeszkedő csapja van. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
