172254. lajstromszámú szabadalom • Helyhezkötött berendezés szivattyúzható takarmánykeverékeknek az állatok részére történő folyamatos elosztásához
3 172254 4 meghibásodásra hajlamos és pontatlanul adagol. Az eddig ismertetett valamennyi megoldás főként azért nem vált be, mivel a szokásos, kereskedelemben kapható tolózárak kezelő, mozgató szerkezetrészekhez csak nagy nehézségek árán kapcsolhatók. Bármilyen kialakítású és típusú, ismert tolózár esetén fölmerül annak lehetősége, hogy a takarmánykeverékben előforduló nagyobb darabok a vezetékekben és csúszófelületeken beékelődhetnek, és ennek következtében a tolózárak beragadnak. E hátrányos jelenség kiküszöbölésére már próbálkoztak a takarmány előkészítése során a takarmány aprításával, azonban az aprító berendezések csak aránytalanul nagy energiafelhasználással üzemeltethetők és nem zárják ki annak lehetőségét, hogÿ a takarmány anyaga között levő kövek a berendezést tönkretegyék. Ez a tapasztalat olyan elzáró szerkezetek kifejlesztéséhez vezetett, amelyek pneumatikusan vezérelhetők. Egy ilyen szerkezeti megoldásnál egy membránt oly módon helyeznek el a kifolyónyílás előtt, hogy a membrán sűrített levegő hatására a kifolyónyíláshoz fekszik és ezáltal a takarmánynak elosztócsőből vagy hasonlóból való kiáramlását megakadályozza. A sűrített levegőt elektromágneses szelep révén vezérlik. Az ilyen típusú szerkezetek kevésbé hajlamosak a meghibásodásra és megfelelően vezérelhetők, azonban áruk nagyon magas, mivel a vezérlő energia előállításához drága járulékos berendezés — például légsűrítő — szükséges. Száraz takarmány etetése esetén ismert megoldás az adagolótartályos szerkezet, amely a takarmányt térfogat szerint adagolja. Ennél a megoldásnál az elosztócső mentén meghatározott távolságokban változtatható térfogatú tartályok vannak elhelyezve, amelyeket egymás után, a beállított térfogatnak megfelelően töltenek föl takarmánnyal. Az összes tartály megtöltése után az alul levő kiömlőnyílásokat mindegyik tartálynál egyidejűleg nyitják és a takarmány a tartályokból a vályúkba ömlik. E megoldás hátrányos tulajdonsága, hogy a tartályok előállítási ára aránylag nagy. Hátrányos jelenség az is, hogy a tartályokban túlnyomás van és a tartályok csak korlátozott mértékű túlnyomást tudnak károsodás nélkül elviselni. Az eddig ismertetett megoldások hibája az is, hogy a takarmány meghatározott pontokon ömlik be a vályúba, illetve vályúkba. Ez főként darabos anyagokat is tartalmazó, sűrűbb takarmánykeverékek etetése esetén kedvezőtlen, mert a darabos anyag a kiömlőnyílás alatt halmozódik föl, és csak a takarmánykeverék hígabb része folyik el a vályú többi részébe. Így az egyes állatok előtt különböző sűrűségű, összetételű és tápanyagtartalmú takarmány van, ami lehetetlenné teszi a takarmány pontos adagolását. Ez a hátrányos jelenség csökkenthető ugyan a kifolyónyílások, illetve tartályok sűrítésével, ez azonban jelentős beruházási költségnövekedést okoz. E megoldások így csupán bizonyos sűrűséghatárok közötti takarmányokhoz alkalmazhatók, főként olyan takarmánykeverékekhez, amelyben kevés a darabos anyag vagy ilyen egyáltalán nincs, tehát a takarmány homogén összetételű, folyékony, magas víztartalmú anyag. Ez az igény azonban ellentmond a biológiailag helyes takarmányozás követelményeinek, ami szerint előnyös a vízszegény takarmánykeverékek etetése, mivel a tápanyag koncentráció ezeknél felel meg leginkább az állatok felvevőképességének és az optimális gyarapodást, fejlődést is ezek biztosítják. Nagy víztartalom esetén nő a takarmánykeverékek ülepedési hajlama is, ami miatt olyan nagy szállítási sebességet kell alkalmazni, amely egyéb szempontokból hátrányos. Az állandó helyzetű, pontszerű ürítésnek ezt a hátrányos következményét már próbálták úgy is kiküszöbölni, hogy a takarmányt vonal menti vagy mozgó ürítéssel ömlesztették a vályúba. A vonal menti ürítésnél a takarmányt a vályú mentén elhelyezett csatornába táplálják, amelynek alsó, legmélyebb részén hosszirányú rés van. E rést belül hengeres záróelem fedi. A takarmánynak vályúba ömlesztésekor ezt a záróelemet a rés teljes hossza mentén emelik és a takarmány a vályú teljes hosszán egyidejűleg ömlik a vályúba. Ennek eredményeként a vályú egyenletesen telik meg takarmánnyal. Ennek a megoldásnak hátrányos tulajdonsága, hogy ez is csak meghatározott határok közötti sűrűségű takarmánykeverékekhez használható, mert a takarmánykeverék csak a nehézségi erő hatására ömlik a vályúba, és ha pépes állapotú, már nem tud kifolyni az elosztócsatornából. Az állatok megfelelő növekedésének eléréséhez az elosztócsatorna keresztmetszetét úgy méretezik, hogy a vályúnak takarmánnyal való teljes megtöltéséhez az elosztócsatornát többször kell megtölteni és üríteni. Az elosztócsatorna megtöltésének számát a takarmányszükségletnek megfelelően változtatva a vályút, illetve vályúkat különböző mennyiségű takarmánykeverékekkel lehet föltölteni, pontos adagolást azonban így sem lehet elérni, mivel az etetéshez rendelkezésre álló idő rövidsége következtében csak korlátozott számú töltést és ürítést lehet végezni. Az ilyen kialakítás révén nem oldható meg az a feladat, hogy a különböző vályúkba más-más takarmánymennyiség ömöljön, és az sem, hogy a vályúk egyes szakaszaiba ne ömöljön takarmánykeverék. Ilyen igény például kis létszámú állatállomány esetén, vagy akkor jelentkezik, ha az egyes állatcsoportok a többi csoportnál kevesebbet vagy többet esznek. A fölsorolt hátrányos jelenségek egyedül csak változtatható helyzetű kifolyások révén küszöbölhetők ki. A változtatható helyzetű kifolyás az úgynevezett mozgó takarmányelosztás segítségével valósítható meg. Erre a célra mozgó kocsikat használnak, amelyek szerkezeti kialakítása általánosan ismert. Ezeknél a mozgó takarmányelosztó kocsiknál a pontos adagolás egyedül a haladási sebesség változtatása révén is elérhető. Az ilyen takarmányelosztó kocsik hátrányos tulajdonsága a nagy beszerzési költség és a nagy helyigény, minek következtében alkalmazásuk csak nagy állatállo5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
