172159. lajstromszámú szabadalom • Tojáskeltető tálca tartókerettel és állvánnyal
7 172159 8 törési veszély is teljes biztonsággal ki van küszöbölve. Ezeknek a tartólábaknak egyik legfontosabb jellegzetessége a fentiekben már leírt elhelyezési módjuk. Azzal, hogy két tartólábat a peremektől kiindulva a második sorban, kettőt pedig a harmadik sorban helyezünk el, a tojások és tálcák súlyának olyan elosztását biztosítjuk, hogy a tálca középső tartományában nem jelentkezik behajlás. Egyébként az ilyen behajlás azt eredményezhetné, hogy valamely tálca fenékrésze érintkezésbe kerül az alatta levő tálcán elhelyezkedő tojásokkal. A tartólábaknak a második és harmadik sorokban történő elhelyezésével a súly a teljes tálca mentén egyenletesen oszlik el. Amint a korábbiakban már említettük, a tojástálca 29 és 31 fogazott peremei úgy vannak kiképezve, hogy az egyik tojástálca egy másikkal egyetlen folytonos tojástálcává kapcsolható öszsze. Ez az ismérv elsősorban a helytakarékosság szempontjából bír jelentőséggel. Ennél az egymáshoz kapcsolt elrendezésnél — amint ezt világosában az 5. ábra mutatja — a tojáscellák az egyik, a 60 tálcában, amely az 5. ábrán alul helyezkedik el, oly módon kapcsolódnak a felső 61 tálca tojáscelláihoz, hogy a cellák azonos, folyamatos diagonális elrendeződése jelentkezik a két tálca között. Bár a tálcák peremrészein a függőleges 5 és 5 kiugrások ténylegesen nem támasztják meg a szomszédos tálcán levő tojásokat, egymással érintkezésben állnak, miáltal megnövelik a tálcák szilárdságát és tartóképességét, és ehhez minimális helyet igényelnek. Amint az 5. ábrán jól látható, a 27 rövid rúdtagok érintkezésben állnak egymással, és a 28 merevítőrudak lényegében csaknem egyenes vonalat alkotnak a két tálca között. Ez is a tálcákat erősíti, és lényeges helymegtakarítást eredményez. Az egész konstrukció olyan, hogy jóformán egyáltalán nincs kihasználatlan tér. Az 5. és 6. ábrákon három egymással összefűzött tálcát tüntettünk fel, amelyeket azután a 7. ábra szerint 62 tartókereten helyeztünk el. A 62 tartókeret négyszögalakú, előnyösen fémből vagy más erős anyagból készült 64 kerettel rendelkezik. A 64 keretnek két hosszanti 66 és 68 L-alakú tagja van, amelyeket két rövid 69 és 70 L-alakú tag derékszögű négyszög-alakú keretté köt össze. Két rövid lapos 72 merevítőtag van elhelyezve a 66 és 68 tagok vízszintes szakaszai között, amelyek fokozzák a keret merevségét. Ezek a 72 tagok 74 végrészeiken kissé felfelé hajlanak, így rálapolhatók a 66 és 68 L-alakú tagok vízszintes szakaszaira. Az egészében 62 hivatkozási számmal jelölt tartókeret részét képezi a hengeralakú 76, 78 és 80 huzalszerű elemekből álló csoport is; ezek az elemek tovább növelik a tojástálcák tartóképességét, amikor a tojástálcák a tartókeretben helyezkednek el. Nyolc ilyen huzalszerű tartóelem kerül alkalmazásra; ezek közül hat 76 tartóelem a tartókeret középső tartományában húzódik, míg egy 78 és egy 80 huzalszerű elem a 66, illetve 68 tag közelében helyezkedik el. Ilyen szerkezeti megoldás mellett a tartókeret teljes fenékfelülete gyakorlatilag szabadon marad, úgyhogy a inkubáció során a gázok szabadon áramolhatnak a tojások körül. A tartókerethez tartozik egy 82 fogantyú is, amely lényegében négyszögalakú, és a fogás megkönnyítése céljából kissé kifelé van hajlítva. Az egészében 82 hivatkozási számmal jelölt fogantyúnak 84 L-alakú szakasza van, amely a tálcához van csatlakoztatva, továbbá egy 86 függőleges taggal rendelkezik, amely az L-alakú szakaszból nyúlik ki, végül egy C-alakú 88 fogantyúrésze van, amely a 86 függőleges taghoz van kapcsolva. A fogantyú másik oldala 89 L-alakú taggal van ellátva, amely a 90 szakaszhoz, valamint a 88 fogantyúrészhez csatlakozik, és ahhoz kapcsolt fém-szakasszal van ellátva. Amint korábban említettük, konzolosan elhelyezett 12 kiugrások vannak előirányozva, miáltal — amint a 6. ábra mutatja — a tálca, vagy főként a tálca egyenes 45 és 47 peremrészei érintkezésbe kerülnek a tartókeret 65 és 67 belső felületeivel. A konzolos 12 kiugrások oly módon nyúlnak ki, hogy a 66 és 68 tagok 63 és 61 felső peremén fekszenek fel, és nem foglalnak el helyet magán a tartókereten belül. Ez optimális helykihasználást jelent, tehát maximális számú tojáscella alakítható ki a tálcán. A tartókeret, amint a 7. ábrán jól látható, a 94 állványba illeszkedik. A 94 állvány két L-alakú 96 és 98 hosszanti kerettagot és egy L-alakú 100 merevítőtagot tartalmaz, amely utóbbi azok egyik végén a két hosszanti kerettagot köti öszsze. Ennek a 100 merevítőtagnak két 102 és 104 kinyúló része van, amelyekhez a 96 és 98 hosszanti kerettagok hegesztéssel, vagy más módon vannak rögzítve. Az állvány másik végén vízszintesen elhelyezett 108 összekötőtag van elrendezve, amely a 96 és 98 hosszanti kerettagok vízszintes részeit köti össze egymással és azokhoz hegesztéssel, vagy más alkalmas módon van rögzítve. Két 110 és 111 felfelé nyúló tag van a 96 és 98 hosszanti kerettagok külső oldalához erősítve. Ezek a felfelé nyúló tagok laposan és kinyúló háromszögalakú 112 és 113 fülekkel vannak ellátva, amelyekből a 114, illetve 115 csap nyúlik ki. A 108 összekötőtaghoz szegecseléssel, vagy más, erre alkalmas módon egy 116 L-alakú tag is rögzítve van, amely egy 118 lapos résszel rendelkezik. A 116 L-alakú tag függőlegesen felfelé nyúló 120 része a 108 összekötőtag 109 külső peremén túl kifelé nyúlik. A függőlegesen felfelé nyúló 120 rész felső pereme bizonyos távolságban a 108 összekötőtag 109 külső peremén túlra nyúlik. A hagyományos, jelenleg ismert hasonló célú állványnak a 112 és 113 fülei befelé nyúlnak, és nincsenek ellátva 116 taggal, következésképpen nem tud alkalmazkodni a tartókerethez és a benne levő tálcákhoz. A találmány szerinti állvány viszont megoldja ezt a problémát. Könnyen belátható, hogy a fentiekben leírt találmány szerinti tálca, tartókeret és állvány elhelyezhető a normál inkubátorokban, így lényegesen több tojás keltethető ki azokban, mint a jelenlegi eszközökkel lehetséges. A találmány természetesen nem korlátozódik 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4
