172149. lajstromszámú szabadalom • Kiszerelhető dobkosár és ennek beállítására szolgáló szerkezet, főként termést hosszirányban keresztüláramoltató gabonakombájnokhoz

3 172149 eltolása és a dobkosárnak forgórész tengelyével párhuzamos helyzetbe hozása. Az említett nehéz­ségek a konstrukcióknak azonos tulajdonságai­ból fakadnak. A szerelő személynek nincs ele­gendő helye ahhoz, hogy megfelelően tudjon dol­gozni. Ezeket a nehézségeket is kiküszöböli ta­lálmányunk azáltal, hogy a gabonakombájnból a dobkosár oldalirányban távolítható el. Nehéz­ségeket okoz továbbá az is, hogy a dobkosár bár­milyen jellegű állításánál — akár sugárirányú helyzetét, akár szöghelyzetét kell állítani — a gabonakombájn üzemeltetését meg kell szakíta­ni és ki kell kapcsolni azért, hogy a szükséges beállításokat végző szerelő személyt az esetleges sérülések ellen biztosítsák. Az ilyen beállítási nehézségeket találmányunk azáltal küszöböli ki, hogy a gabonakombájn egyik oldalán könnyen elérhető állító, illetve be­állító szerkezetrészek vannak, ezek a forgórészt befogadó test szomszédságából el vannak távo­­lítva, és így a dobkosár helyzetének bármilyen típusú állítása helyben végezhető még akkor is, ha közben a gabonakombájn tovább üzemel. A találmány egy új jellemzője, hogy a dobko­sár a forgórészt befogadó test egy erre előirány­zott kerületi részén van elhelyezve és a test ke­rületének egy részét képezi. Az eddig ismert megoldásoknál az volt a gyakorlat, hogy az ívelt dobkosarat, a forgórészt tartalmazó test cséplő szakaszában, ennek legalján helyezték el, ahol a dobkosarat a test hosszirányú tengelyén keresz­tül haladó függőleges sík révén kettévágták. Ennek eredményeként a dobkosár résein, fura­tain keresztülhullott szemek nemkívánatos mó­don oszlottak el. Annak következtében, hogy a dobkosár elülső részén, azaz azon a részen, ahol a forgórész lapátok először haladnak el a dobko­sár fala fölött, több szem halad át, mint a dob­kosár további részén, a kibocsátott szemek haj­lamosak arra, hogy a gyűjtőasztal, szállító vagy más szemet felfogó készülék egyik oldalán a dob­kosár alatt felhalmozódjanak. Ezt a hátrányos jelenséget találmányunk azáltal küszöböli ki, hogy találmányunknál a dobkosár oldalra eltoló­dott helyzetben van, amely eltolódás a forgórész forgási irányában a kerület mentén megközelí­tően 30°-os. A dobkosár forgórész forgási irányá­ban levő széle a forgórészt befogadó testnek a kerületén felemelt helyzetben van úgy, hogy a dobkosár függőleges vetülete még benne van a hengeres test szemben levő oldalaihoz tartozó két érintősík közötti térben. Bár a dobkosárnak e felemelt részén aránylag kevés szem halad át, a dobkosár e részének és a rajta áthullott sze­mek esésterének függőleges vetületi mérete ki­csi, keskeny, és így az áthullott szemek eléggé egyenletesen oszlanak el. Az előzőkben a találmányunk szerinti új dob­kosár legfőbb jellemzőit és fontosabb előnyös tulajdonságait röviden ismertettük. Ezek képe­zik találmányunk lényegét, illetve alapgondola­tát. Találmányunk további jellemzőit és tulajdon­ságait részleteiben egy a rajzokon vázolt példa­képpeni kiszerelhető dobkosár kivitellel kapcso­latban ismertetjük. Az 1. ábra egy termést hosszirányban keresz­tüláramoltató gabonakombájn oldalnézeti vázla­ta, amely vázlaton az oldalfal nagyobb része el van távolítva, abból a célból, hogy a termést gyűjtő és arató szerkezetrész, a termést beetető szerkezetrész, a termést továbbító szerkezetrész, a tengelyirányú cséplő és különválasztó szerke­zetrész, a szemeket tisztító és kezelő szerkezet­rész, valamint a hulladékszerű anyagokat eltá­volító szerkezetrész jobban látható legyen. A 2. ábra az 1. ábrán feltüntetett 2—2 vonal menti metszet, amely metszetből a forgórész tes­tének belsejében levő cséplő és különválasztó szerkezetrész el van távolítva. A vázlaton a ga­bonakombájn keretének csupán szomszédos ke­retrészei vannak feltüntetve. A 3. ábra a 2. ábrán feltüntetett 3—3 vonal menti metszet. A 4. ábra a 2. ábrán vázolt kivitel 2. ábra bal­oldalától látható nézete. Az ábrán a forgórészt tartalmazó test nincs feltüntetve, úgyhogy az áb­ra csupán magát a dobkosarat és a hozzá tar­tozó beállító, felfüggesztő szerkezetet mutatja. Az ábrákon, főként az 1. ábrán egy a termést magán hosszirányban keresztüláramoltató gabo­nakombájn látható, amely lényegében olyan tí­pusú, amilyet a 3 481 342 számú amerikai egye­sült államokbeli szabadalmi leírás ismertet. A 10 gabonakombájnnak 12 kerete van, melynek függőleges 14 oldalfalai vannak. A 12 keretet a gabonakombájn elülső részén egy pár aránylag nagy méretű 16 hajtókerék, a gabonakombájn hátsó részén pedig egy pár kormányozható 18 kerék tartja. A gabonakombájnnak továbbá 20 vezetőfülkéje, 22 vágóasztala, 24 beetetője, 26 szememelő szerkezete és 28 motorja van. A 12 keret falai által bezárt térben egy az ábrákon nem látható szemtartály van. A termést hosszirányban keresztüláramoltató típusokhoz tartozó gabonakombájnok felépítésé­nek megfelelően a tengelyirányú cséplő és kü­lönválasztó szerkezetrészek egy szerkezetegysé­get képeznek és általában hengeres, tengely­irányban elnyúló 30 testben vannak elhelyezve, amely egyidejűleg 32 forgórész házaként is szol­gál. A 32 forgórész elülső végén csigalevél alakú lapátokkal, illetve szárnyakkal kiképzett 34 la­pátkerék van. A többi szokványos alkatrész, il­letve szerkezetrész és ezek nem tartoznak a ta­lálmány lényegéhez. Ezeket a rajzokon csupán feltüntettük. Ilyen alkatrész, illetve szerkezet­rész a 40 ventillátor, a 26 szememelő szerkezet­hez vezető 42 szemszállító csiga és a 44 szállító­­csiga. Ezek a szerkezetrészek a 12 keret alatt le­vő, alsó 45 házrész belsejében vannak elhelyez­ve. A forgórész házát képező, hengeres test alatt és a 12 keret belsejében egy 46 szállítószalag van elhelyezve, amely felfogja a dobkosárból és a rosta megfelelő szakaszaitól érkező, különválasz­tott szemeket és ezeket hátrafelé, a 48 állítható rosta felé szállítja, amely a szemeket a folyamat­ból kivezeti. A 48 állítható rosta előre és hátra, alternálva mozog, úgyhogy a szemeket és a hul-4 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom