171301. lajstromszámú szabadalom • Víz- és páraelszívó szelep üregek korrózióvédelmére

171301 a gépkocsivezető szellemi koncentrálása miatt. Ezt eddig csak külön műszaki megoldások, pl. ozonizáló beiktatásával tudták megoldani, de így sem volt megoldható például az esős időben lezárt kocsi bel­ső, az üvegfelületekre lecsapódó páratartalmának el- 5 távolítása. Üj tehát az olyan célkitűzés, amely a zárt torokba jutó vizet és párát eltávolítva, egyúttal biztosítja a légvonatmentes légcserét is a gépkocsi utasterében a jármű haladása közben. 10 A találmány lényege a nagysebességű levegő szá­rító hatásának kombinálása azzal az önmagában is­mert jelenséggel, hogy a nagysebességű levegőáram a hozzácsatlakozó terek statikus, tehát nem mozgó légtömegeire evakuáló hatást gyakorol. Ezt a jelen- 15 séget például a közismert vízsugárszivattyúnál al­kalmazzák, azzal a különbséggel, hogy ott a nagy­sebessségű áram nem levegő, hanem folyadék. A találmányt közelebbről az ábrával világítjuk meg. 20 A gépkocsi haladási iránya A jelzésű nyíllal egye­zik meg. Ennek megfelelően a levegő az alváz alján a levegő jelzésű nyíl irányába áramlik a gépkocsi se­bességével arányos sebességgel. Az alváz üregének aljára erősítettük fel a találmány szerinti víz- és 25 páraelszívó szelepet, az ábrán jelölt C furatokban el­helyezett és nem ábrázolt csavarok segítségével. A szelep kialakítása célszerűen olyan lekerekített és ferde alakú, hogy ne lépjen fel sebességet csökkentő turbulencia a levegőáramban, mert ez csökkentené 30 a szívóhatást. Miközben a levegő lehetőleg ellenállás nélkül la­minárisán áramlik nagy sebességgel a szelep E jelű felületén, magával rántja az üregben levő vizet. majd párát a B furaton keresztül. Mikor a folyadék már eltávozott, a D jelű áttörésen keresztül a jármű belső terében létesül enyhe vákuum, ami elszívja az utastér pára- és esetleg füsttartalmú levegőjét. A le­vegő a páraelszívó szeleppel nem látott áttöréseken keresztül friss levegő beszívásával kicserélődik. Mivel ily módon a jármű haladása közben teljesen víz- és páramentes összes üregeiben, a gépjármű le­állítása után sem léphet fel korrózió. Az állás közben pl. lemosás miatt bekerülő vizet azonnal eltávolítjuk, amikor a járművet megindítjuk. A találmány szerinti víz- és páraelszívó szelep rögzítése természetesen bármilyen más alkalmas mó­don, pl. tapadókorong alkalmazásával is történhet. Célszerű a találmány szerinti szelepet időjárásálló, pl. kemény PVC vagy polietilén műanyagból, egy­szerű préselési technológiával előállítani. A szelep karbantartást nem igényel, mechanikus károsodás, például törés esetén újjal pótolható. A találmány sze­rinti víz- és páraelszívó szelep ellentétes irányú fo­lyadékáramlást nem tesz lehetővé. Szabadalmi igénypontok 1. Víz- és páraelszívó szelep, különösen gépjármű­vek üregeihez, azzal jellemezve, hogy az üreg alsó felületén levő áttöréshez (D) illesztve rögzíthetően és/vagy rögzítő furatokkal (C), a jármű haladási irá­nyával (A) hegyesszöget bezáró vízelvezető furattal (B) lekerekített felülettel (E) van ellátva. 2. Az 1. igénypont szerinti szelep, azzal jellemez­ve, hogy anyaga műanyag, célszerűen polivinílklorid vagy polietilén. 1 db rajz, 1 db ábra A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója 78.5775.66-42 Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető: Benkő István igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom